Hirdetés
Hirdetés

A román kormány megvágta, az összefogás meggyógyította a háromszéki népzene- és néptánctalálkozót

A közösség, az összefogás csodákra képes, ezúttal is bebizonyosodott •  Fotó: Tamás Sándor/Facebook

A közösség, az összefogás csodákra képes, ezúttal is bebizonyosodott

Fotó: Tamás Sándor/Facebook

Hosszú előkészületeken volt már túl a Háromszék Táncegyüttes (HTE), illetve a Lajtha László Alapítvány a 33. Népzene- és Néptánctalálkozó kitűzött dátuma előtt két héttel, amikor a román kormány sürgősségi kormányrendelettel korlátozta az önkormányzatok költségeit, következésképp a találkozóhoz való hozzájárulásukat is. Ez azonban mégsem marad el.

Bodor Tünde

2023. november 04., 10:242023. november 04., 10:24

2023. november 04., 11:202023. november 04., 11:20

Ennek következményeitől lesújtva már a rendezvény elmaradását, illetve jelentős leszűkítését fontolgatták a szervezők, amikor több helyről is segítség érkezett. A Háromszék Táncegyüttes vezetősége, valamint a táncegyüttest fenntartó Kovászna megyei tanács elnöke, Tamás Sándor arról számoltak be végül, hogy alig-alig csorbulva, az eredeti elképzelések szerint tartják meg a találkozót.

Hirdetés

A 33. Népzene és Néptánctalálkozót november 10-11-én szervezik meg, az első napon a programok helyszíne a Tamási Áron Színház lesz,

a második napra viszont a Sepsi Arénába költöznek, ahol a gyermekeknek, fiataloknak, majd a felnőtteknek szóló műsorral és számos kísérő rendezvénnyel várják a háromszékieket és minden érdeklődőt .

A szervezés jól indult, hiszen Kovászna Megye Tanácsa első perctől állta a cechet, azaz 80 százalékban fedezte (volna) a költségeket, a maradék 20 százalékban pedig az Erdélyi Hagyományok Háza járult volna hozzá támogatott produkciók elhozásával a néptánctalálkozóhoz – részletezte Virág Endre, a táncegyüttes igazgatója az előzményeket. Miután kiderült, hogy a kormányrendelet miatt a rendezvény finanszírozásának jórésze kiesik, újratervezésre volt szükség.

Ekkor érkezett a segítség, Kelemen László és az Erdélyi Hagyományok Háza részéről, ugyanis

felvállalták az 50 százaléknál is magasabb hozzájárulást, illetve a Háromszék Táncegyüttes is újratárgyalta az árakat több fellépővel, szolgáltatóval: közülük jónéhányan gyakorlatilag ingyen is készen álltak hozzájárulni a programhoz.

Így az összefogásnak köszönhetően az eredeti rendezvényterv „kevésbé sérült” változata fog megvalósulni –mondta Virág Endre.

„Ez a nagymúltú rendezvény befészkelte magát a sepsiszentgyörgyiek szívébe. Erőt ad nekünk, hogy egy megtartó közösségben végezzük a munkánkat” – tette hozzá Sipos Noémi, a táncegyüttes aligazgatója.

800 közreműködője lesz a rendezvénynek •  Fotó: Tamás Sándor/Facebook Galéria

800 közreműködője lesz a rendezvénynek

Fotó: Tamás Sándor/Facebook

Mindamellett a szervezők kérik, hogy a közönség is tisztelje meg a jelenlétével a rendezvényt, hiszen a jegyárakból származó bevétel is fontos a költségvetésben.

A maguk részéről ugyanakkor arról biztosítják az érdeklődőket, hogy a térség egyetlen nagy folklórfesztiválján „csecsemőkortól a nyugdíjasokig” mindenkinek minőségi időtöltést, értéket nyújtanak.

„A kormány nemcsak a beruházásokat, hanem a kulturális életet is lebénította” – jelentette ki Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke. Mint magyarázta, a néptánctalálkozó összköltségvetése mintegy 300 000 lej, ennek 80 százalékát már év elején elkülönítették a költségvetésben, viszont

a mostani rendelet értelmében a már korábban megkötött szerződéseknek sem tudnak eleget tenni, mert a hátralevő két hónapban az első kilenc hónap kifizetéseinek havi átlagát költhetik el: ez a Háromszék Táncegyüttes esetében 50 ezer lej, de a táncegyüttes így nem tud kifizetni egy 250 ezer lejes számlát.

Az sem jöhetett szóba, hogy a megye tegyen eleget a fizetési kötelezettségnek, hiszen a szerződéseket a táncegyüttes kötötte meg. Ebből a kelepcéből mentette meg őket a Hagyományok Házának nagylelkű gesztusa.

„A lényeg nem a pénzen van. A HTE egy nagyon erős kisugárzású szellemi és kulturális erőtere Háromszéknek. Nekünk, önkormányzati vezetőknek, rendkívül fontos a kulturális háttér. Romániában lakosságarányosan a sepsiszentgyörgyi és a Kovászna megyei önkormányzat fordítja a legtöbb pénzt a kultúrára és ez kiemelten igaz a saját nemzeti identitásunkat teremtő és erősítő intézményekre” – mondta a tanácselnök.

A #Sepsi felirat is ünnepi gúnyát öltött a 33. Népzene és Néptánctalálkozó tiszteletére •  Fotó: Tamás Sándor/Facebook Galéria

A #Sepsi felirat is ünnepi gúnyát öltött a 33. Népzene és Néptánctalálkozó tiszteletére

Fotó: Tamás Sándor/Facebook

A 33. Népzene és Néptánctalálkozó pénteken délután 16 órakor flashmobbal rajtol el a város főterén, ahol a #SEPSI felirat is újjászületett erre az alkalomra:

gyakorlatilag minden szentgyörgyi és meghívott néptáncos ott lesz, a Háromszéktől kezdve az amatőr tánccsoportokig és a meghívott adatközlőkig.

Számos nagy nevet találunk a műsorban, amelyek vonzásának nehéz ellenállni a népi kultúra, a hagyományok szerelmeseinek: Berecz András, Pál István Szalonna, a Magyar Állami Népi Együttes, a Kolompos Együttes ott lesz a fellépők között. A IX. Székelyföldi Legényesverseny szintén része a kétnapos rendezvénynek. Szombaton az Arénában aprók és fiatalok gálája lesz majd a felnőtteknek szóló műsor következik, melyet hajnalig tartó táncház követ.

Közel 500 gyermek, 300 fellépő tesz majd azért, hogy a nézők jól szórakozzanak, a szervezők legkevesebb 1200 személyt szeretnének körükben látni.

Idén fiatalosabb arculatot választottak a rendezvénynek, hiszen a tizenéveseket korosztályát szeretnék leginkább megszólítani. A legkisebbeknek a szervezők Táncoló mesehősök címmel rajzpályázatot hirdettek, annak hatalmas sikere még őket is meglepte: több mit 500 rajz érkezett.

A színpadi műsor mellett számos gyermekfoglalkozás, játék, kézműves tevékenység, hangszersimogató, ismeretterjesztő filmvetítés, mesemondás, táncházas kvíz, nemez-, népi ékszer-, népviselet-, régiséggyűjtemény és fotókiállítás, kézműves vásár is része a gazdag programnak, melyet teljességében a Háromszék Táncegyüttes weboldalán és Facebook-oldalán találnak meg. Belépőket a központi jegyirodában és a helyszínen lehet vásárolni, online jegyértékesítés nem lesz.

A sokszínű műsorból végül is csak két fotókiállítás marad el: Ádám Gyula fotóművész Arcpoétika című tárlata és Dávid Botond a világ népeinek viseleteit bemutató tárlata.

Idézet
Mutassuk meg Bukarestnek, hogy ha összefogunk, megvalósítjuk álmainkat!”

– zárta mondandóját Virág Endre, aki egyúttal arra biztatta a közönséget, hogy jelenlétével igazolja vissza, ha fontosnak találja munkájukat. Mindenkit arra biztatott, mondja ki a véleményét a látottakról, legyen az pozitív vagy negatív.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés