
Már pénteken délelőtt mikrofonvégre kapta a Rádió GaGa csapata az EgyFeszt főszervezőjét, Kassay Pétert
Fotó: Rádió GaGa
Augusztus első hétvégéjén az EgyFeszt összművészeti fesztivál programját színesítette a Rádió GaGa csapata a Duma Dubával. Augusztus 2–3-án több száz érdeklődő látogatta meg a guruló stúdiót és a mellette található Rádió GaGa-sátrat, nagyon sok helyszíni interjú készült, illetve ajándéktárgyakat is osztogattak a gagások azoknak, akik megpörgették a szerencsekeret vagy két percig megszakítás nélkül beszéltek egy előre meghatározott témakörről. Képriport következik.
2024. augusztus 04., 17:272024. augusztus 04., 17:27
Zacher Gábor toxikológus is szívesen adott interjút a Rádió GaGának a pénteki napon
Fotó: Rádió GaGa
A szerencsekerék állandóan pörgésben volt
Fotó: László Ildikó
Akárcsak a Duma Duba technikai csapata, akik pillanatok alatt elhárították a felmerülő problémákat
Fotó: László Ildikó
Valljuk be, hogy ilyen hölgykoszorúban a műsorvezetés is sokkal jobban megy
Fotó: László Ildikó
István Szidónia mellé Kiss Bence (balra) és Horváth Gábor (jobbra) is beugrott néhány megszólalás erejére a pénteki napon
Fotó: László Ildikó
A Gasztró utca ilyen vagány Rádió GaGa lufikkal telt meg
Fotó: László Ildikó
Kicsik és nagyok egyaránt kipróbálták a szerencsekereket
Fotó: László Ildikó
Mosolygó Dumáld dubára magad! játékosok
Fotó: László Ildikó
A munka egy percre sem állt meg
Fotó: László Ildikó
A Rádó GaGa egyik kedvenc törzshallgatója, Vihar (középen) a képen
Fotó: Rádió GaGa
Vikidál Gyula Liszt Ferenc-díjas énekes volt a péntek délutáni sztárvendég a Duma Dubánál
Fotó: László Ildikó
Véleményünk szerint az egyik legjobb fotó a pénteki napról
Fotó: László Ildikó
Szombaton egy egész malacot sütöttek a Duma Dubával szembeni standnál
Fotó: Rádió GaGa
És ha fesztivál, akkor matricavadászat! A boldog nyertes mellé kislánya is beállt a fotóra
Fotó: Csató Andrea
Berecz András mesemondó is a Rádió GaGa vendége volt
Fotó: Csató Andrea
Általános pillanatkép szombaton. A sátor alatt folyamatos volt a mozgás
Fotó: Csató Andrea
Legénybúcsús csapat dobta fel a szombati esős délutánt
Fotó: Csató Andrea
Rögtönzött szülinapi köszöntés. Innen is boldog születésnapot kíván a Rádió GaGa csapata István Szidóniának!
Fotó: Csató Andrea
Szombat esti csendélet. A Duma Duba mikrofonja megpihen, de csak néhány hétig
Fotó: Rádió GaGa
De miért csak néhány hétig? Mert a Duma Duba nem áll meg, legközelebb a Sepsi Tabakó Festival programjának képezi majd szerves részét! Augusztus 29–31. között érdemes tehát ellátogatni Sepsiszentgyörgyre, ahol Erdély legnagyobb magyar nyelvű kereskedelmi rádióhálózatának csapata várja az érdeklődőket a mozgó stúdió környékén.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!