A magyar tudományt ünnepelték

Szombaton a nyárádszeredai Bocskai István Iskolaközpont dísztermében került sor A magyar tudomány napja Erdélyben című rendezvényre. A tudományos ülésszakot az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Marosvásárhelyi Fiókja és a nyárádszeredai önkormányzat szervezte a Communitas Alapítvány, a nyárádszeredai önkormányzat, középiskola és ifjúsági szervezet, valamint a Solvoplant támogatásával.

Gligor Róbert László

2011. november 14., 14:502011. november 14., 14:50

2011. november 15., 15:442011. november 15., 15:44



Érdekes témákat vitattak meg az ülésszakon

Megnyitó beszédében dr. Pál Antal Sándor történész, az EME marosvásárhelyi fiókjának elnöke elmondta: nem új keletű rendezvényről van szó, hiszen immár tizenkettedik alkalommal rendezik meg, és harmadik éve tartanak vidéki kisvárosokban is kihelyezett ülésszakokat. A fiókegységben többségben vannak a történészek, ennek ellenére más szakok is működnek, és a szombati rendezvényre más szakterület előadóját is meghívták. Az elnök köszönetet mondott a helyieknek a szervezésért és a jelentős támogatásért. „Nyárádszeredát mindig úgy ismertem, mint ahol szeretik, felkarolják és támogatják a tudományt, és ebben ma sem kellett csalódnunk” – fűzte hozzá a szakember.

A magyar államnak fontos a tudomány

Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul elmondta: november 3–30. között Összhang címmel szervezik meg a Magyar tudomány ünnepét, és a magyar állam fontosnak tartja a tudomány fejlesztését és támogatását, és megvan a kormányzati szándék, hogy egyre nagyobb anyagi forrásokat fordítsanak erre a célra. Az 1859-ben alapított EME-ről elmondta: a legfontosabb erdélyi akadémiai jellegű tudományos társaság, amelynek szerződése van a Magyar Tudományos Akadémiával is.

„A nemzet nagyjai is fontosnak tartották a tudás, a szellemi tőke művelését, amelynek gyakran ők maguk fő támogatói is voltak” – hangsúlyozta a főkonzul. A közönséget és házigazdákat a 150 éves EME elnöke, Sípos Gábor is köszöntötte, kiemelve, hogy éppen ideje volt, hogy a történelmi Marosszék egy másik fontos településén is jelen legyen a társaság rendezvénye.

Érdekes témák, neves előadók

A tudományos ülésszakon a nyárádszeredai 1605-os országgyűlésről, az 1867-es koronázási ünnepségekről, Marosvásárhely középkori piacteréről, szent királyaink székelyföldi kultuszáról, a nyárádszentlászlói ásatások eredményeiről, a székely címerekről, pecsétekről és zászlókról, a marosvásárhelyi állami oktatás kezdeteiről, egykori erdélyi nagyjainkról, valamint az 1968-as közigazgatási átszervezésről értekeztek. Emellett könyvismertetőt és tudományos vitát is tartottak. A szervezők a következő előadókat hívták meg Kolozsvártól Sepsiszentgyörgyig: dr. Sípos Gábor, dr. Rüsz Fogarasi Enikő, dr. Pál Judit, dr. Balázs Lajos, dr. Garda Dezső egyetemi docensek, dr. Egyed Ákos és dr. Pál-Antal Sándor akadémikusok, dr. Simon Zsolt tudományos főkutató, dr. Novák Csaba Zoltán tudományos kutató, Csáki Árpád és Mihály János történészek, Soós Zoltán és Györfi Zalán régészek, Szekeres Attila István heraldikus, Zepeczáner Jenő ny. muzeológus, Spielmann Mihály ny. főkönyvtáros, dr. Tamási Zsolt és Józsa András tanárok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Ágyában csaptak fel a lángok, életét vesztette egy idős ember

Tűz ütött ki egy marosvásárhelyi lakásban szerda hajnalban, a Brassó utcában, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

Ágyában csaptak fel a lángok, életét vesztette egy idős ember
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Szemétből áram: új utat keres Jedd a hulladékgazdálkodásban

Az inflációval együtt a szemétszállítási díj is nőhet Maros megyében. A Marosvásárhely melletti Jedden viszont egy olyan tervvel készülnek, amely hosszabb távon akár nullára csökkentheti az elszállítandó hulladék mennyiségét, és vele a szemétdíjat is.

Szemétből áram: új utat keres Jedd a hulladékgazdálkodásban
2026. november 03., kedd

Vonattal ütközött egy személygépkocsi Marosvásárhelyen

Vasúti balesethez riasztották kedd este a marosvásárhelyi tűzoltókat: a Dózsa György utcában vonattal ütközött egy személygépkocsi. A balesetnek egy sérültje van, az illető nincs életveszélyben – tájékoztatnak a hatóságok.

Vonattal ütközött egy személygépkocsi Marosvásárhelyen
2026. november 03., kedd

Fegyvereket és lőszereket foglaltak le tíz házkutatás során

Tíz házkutatást tartottak Maros megyében, amelyek során több engedélyköteles, sportlövészetre használt fegyvert és lövedékeket foglaltak le.

Fegyvereket és lőszereket foglaltak le tíz házkutatás során
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Mi fán terem az adatközpont, amire százhatvan millió lej közpénzt adnak?

A Maros megyei önkormányzat 168 millió lej közpénzt szán egy üzleti alapú adatközpont megépítésére a tulajdonában lévő ipari parkban. A keddi megyei tanácsülésen felvetődött a kérdés, hogy milyen adatokat fognak ott tárolni és ki fizeti a villanyszámlát.

Mi fán terem az adatközpont, amire százhatvan millió lej közpénzt adnak?
2026. november 02., hétfő

Helyi érdekeltségű vasút: pénz még nincs, de a sínek felújítására már keresik a céget

Kivitelezőt keres az országos vasúttársaság a Szászrégen–Marosvásárhely–Marosludas vasúti pálya felújítására, miközben a helyi érdekeltségű vasút beindításához szükséges uniós forrásokról még nem született döntés.

Helyi érdekeltségű vasút: pénz még nincs, de a sínek felújítására már keresik a céget
2026. november 02., hétfő

Illegális autóbontókra csaptak le Maros megyében, 160 tonna hulladékot találtak

Összesen 160 tonna, járművek illegális szétszereléséből származó hulladékot foglaltak le négy házkutatás során Marosfelfalu és Magyaró községekben hétfőn, ahol az autóalkatrészek törvénytelen értékesítésével gyanúsítanak több személyt.

Illegális autóbontókra csaptak le Maros megyében, 160 tonna hulladékot találtak
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Száz bírságot szabtak ki négy óra alatt a Maros megyei rendőrök

Bírságokat szabtak ki, jogosítványokat és nyolc forgalmi engedélyt vontak be a Maros megyei közlekedésrendészek vasárnap délután a 15-ös országúton tartott ellenőrzés során.

Száz bírságot szabtak ki négy óra alatt a Maros megyei rendőrök
2026. november 02., hétfő

Kétfogásos ebéd tizenhárom lejből – igen, lehetséges 

Hatszáznál több óvodás és iskolás kap meleg ebédet hétfőtől Balavásáron, a levest és második fogást helyben főzik. Varga Adorján polgármester szerint 13 lejből meg tudják oldani az étkeztetést, és hosszútávon az idősekre is ki szeretnék terjeszteni.

Kétfogásos ebéd tizenhárom lejből – igen, lehetséges 
2026. november 01., vasárnap

Három ittas sofőrt szűrtek ki Maros megyében

Három sofőr esetében jelzett alkoholfogyasztást a szonda a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság által szombat estétől vasárnap hajnalig tartott ellenőrzések során.

Három ittas sofőrt szűrtek ki Maros megyében
Három ittas sofőrt szűrtek ki Maros megyében
2026. november 01., vasárnap

Három ittas sofőrt szűrtek ki Maros megyében

Hirdetés