
Fotó: Pataki Hajnal
A 2024/25-ös évadot új névvel, Háromszék Táncszínházként nyitja meg a társulat, amelynek repertoárjában a folklórműsorok mellett rendszerint új táncszínházi előadások jelennek meg. A hagyomány frissességét keresve azonban az új évadban sem feledkeznek meg arról, hogy a néptánc anyanyelv: szeptemberben rendhagyó előadással ragadják meg a figyelmet, később a Lúdas Matyi felújított változatával kedveskednek a közönségnek.
2024. augusztus 27., 20:032024. augusztus 27., 20:03
A társulat úgy véli, az új név hűen tükrözi mindazt, amit képviselnek: a folklórműsorokat, és a hagyományt új, egyéni formavilág megteremtésével továbbadó, a színház nyelvén új kontextusba helyezett előadásokat.
Ebben a szellemen indítják az új évadot is, szeptemberben a Lúdas Matyi felújított gyermekelőadásé lesz a főszerep, melynek rendezője a nemrég elhunyt Novák Ferenc – Tata. A Fazekas Mihály klasszikus műve alapján készült mese-musical a sepsiszentgyörgyi közönségnek nem ismeretlen, hiszen a társulat 2001-ben és 2008-ban is már színpadra vitte, nem kevés sikerrel.
Fotó: Kátai Jocó
A részletes program a társulat honlapján böngészhető.
A sepsiszentgyörgyi előadásokra jegyet a Központi Jegyirodában vásárolhatnak az érdeklődők. Az iroda nyitvatartási rendje: hétfőn, kedden és szerdán 8–16 óra között, csütörtökön 8–17 óra között, pénteken 8–15 óra között, valamint előadások előtt egy órával. Telefonszám: 0267-312-104.
Szeptember 6-7. között a társulat is részt vesz az Erdélyi Táncháztalálkozón, amikor újra a népzenétől és néptánctól lesz hangos Székelyudvarhely.
A produkció rendező-koreográfusa Tőkés Csaba Zsolt, zenei szerkesztője Kelemen László. Az előadásban közreműködnek a Kedves és a Heveder zenekarok.
A találkozó részletes programja a rendezvény honlapján elérhető. Az esemény leírása szerint
a program szeptember 6-án, pénteken 17 órától kezdődik el látványos felvonulással.
A meghívott táncegyüttesek három különböző helyszínről indulnak el: a Rákóczi körforgalomtól, Városi Sportcsarnoktól és a rendőrség melletti Szuper üzlettől. Amennyiben valaki csatlakozni szeretne a felvonuláshoz, 16.45-kor megteheti az említett helyszíneken, vagy 17 órakor a Városháza terén.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!