A gázszolgáltató segít a közös kazánról való gyors leválásban

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

A Hunyadi János utca 2/A szám alatti tömbház türelmüket vesztett lakói az elmúlt napokban a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatalhoz fordultak a gázszolgáltató eljárása miatt. Az E-on gázszolgáltató már október végén elzárta a gázcsapot, így az ott lakók, akár fizették a számlát rendszeresen, akár nem, azóta is fagyoskodnak a téli hidegben könnyen kihűlő lakásokban.

Létai Tibor

2009. november 19., 17:462009. november 19., 17:46

2009. november 19., 18:402009. november 19., 18:40

•  Fotó: Kristo Robert Galéria

Fotó: Kristo Robert

A tömbházban közös kazán van és hozzá egy gázóra tartozik. A gázszolgáltatóval lakószövetségi szinten kötöttek szerződést és ebből adódóan az E-on a megállapodás alapján jár el, amikor elzárja a gázcsapot, figyelmen kívül hagyva azt, hogy ki fizetett és ki nem. A hatalmas elmaradást többek között az okozta, hogy a panelházban nagyon sok lakás ki van adva albérlőknek, akik nem fizették a számlákat.
Lázár Emília, a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal igazgatója az esettel kapcsolatban elmondta: a hivatal annyit tudott tenni, hogy a két felet megállapodásra késztette. A bejelentést követően az illető lakószövetség és a gázszolgáltató képviselőjével is megbeszélték az ügyet. Mivel a lakószövetség hatalmas összeggel – 35 ezer lejjel – tartozik a E-on felé, a szolgáltató továbbra sem nyitja meg a gázcsapot, ugyanis a tavaly a lakószövetség ígéretet tett arra, hogy részletekben rendezi az elmaradást, de ez nem történt meg. A gázszolgáltató viszont segítségként megígérte, hogy gyorsított eljárásban megadja az engedélyt azoknak, akik rendesen fizették a számlát és le akarnak válni a közös kazánról – mondta a fogyasztóvédelmi hivatal igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Kinyitott a zsögödi strand

Telnek a medencék, kinyitott a zsögödi strand. A létesítmény a tavalyi jegyárakkal várja a látogatókat.

Kinyitott a zsögödi strand
Kinyitott a zsögödi strand
2025. június 20., péntek

Kinyitott a zsögödi strand

2025. június 20., péntek

A Múzeumok Éjszakáján ismét életre kel a Mikó-vár

Újra megnyílnak a Mikó-vár kapui a Szent Iván-éjhez legközelebbi szombaton: a Csíki Székely Múzeum idén is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája országos programsorozathoz. A látogatók sokszínű kínálatra és izgalmas élményekre számíthatnak.

A Múzeumok Éjszakáján ismét életre kel a Mikó-vár
2025. június 19., csütörtök

Minden korosztálynak tartogat meglepetéseket az Etnospot – Múzeumok éjszakája Csíkszeredában

Különleges kulturális eseményre várják az érdeklődőket Csíkszeredában: az Etnospot – Múzeumok Éjszakája szombaton színes, élményközpontú programokkal készült látogatóknak.

Minden korosztálynak tartogat meglepetéseket az Etnospot – Múzeumok éjszakája Csíkszeredában
2025. június 19., csütörtök

Hozzáfognak a csíkszeredai Kós Károly és a Szentkirály utcák felújításához

Aláírták a kivitelezési szerződést a csíkszeredai Kós Károly és a Szentkirály utcák felújítására, így a kivitelező helyi cég hamarosan hozzáfog a munkálatokhoz, amelyeket még ebben az évben szeretnének befejezni.

Hozzáfognak a csíkszeredai Kós Károly és a Szentkirály utcák felújításához
2025. június 18., szerda

Új informatikai rendszert indítanak el a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban

Mintegy 5,6 millió lejből épül ki a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban egy új informatikai rendszer, amely lehetővé teszi a páciensek adatainak nyilvántartását, ezáltal felügyeletük és kezelésük is hatékonyabbá válik.

Új informatikai rendszert indítanak el a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban
2025. június 18., szerda

Borboly Csaba ügyvédje fellebbezésre készül

Megtámadja az alapfokú bírósági döntést, amely alapján Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsa alelnökét (korábbi elnökét), valamint öt vádlott-társát több mint egymillió lejes kár megfizetésére kötelezi. Az ítéletet szerdán tették közzé.

Borboly Csaba ügyvédje fellebbezésre készül
2025. június 18., szerda

Elévülés miatt felmentették Borboly Csabát, de kártérítést kell fizetnie

A bűncselekmények elévültek, az anyagi felelősség nem. Az alapfokú ítéletet négyszeri halasztás után hozta meg a Maros Megyei Törvényszék.

Elévülés miatt felmentették Borboly Csabát, de kártérítést kell fizetnie
2025. június 18., szerda

Átvenni a Sportklubot? Az évtized feladata előtt áll Csíkszereda városa

Nemcsak a csíkszeredai télisport-infrastruktúrát venné át Csíkszereda városa, hanem a Sportklub összes szakosztályát is. A feladat sokkal nagyobb falat, mint ahogy elsőre gondolnánk. Főleg egy gazdasági válság elején.

Átvenni a Sportklubot? Az évtized feladata előtt áll Csíkszereda városa
2025. június 17., kedd

Szakmai konferencia a minőségi pálinkakészítésről Csíkszeredában

Minden érdeklődő pálinkafőzőt, szakmabelit és gasztronómiai szakértőt várnak a Minőségi pálinkakészítés elnevezésű szakmai konferenciára július 4-én a csíkszeredai megyeházán.

Szakmai konferencia a minőségi pálinkakészítésről Csíkszeredában
2025. június 17., kedd

Csíkszeredában az égbolt beköltözött az egyetem falai közé

Nemcsak a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara, hanem a hargitai megyeszékhely és a térség is nyert azzal, hogy elkészült az egyetem planetáriuma. Az űrszínház avatóünnepségét kedden tartották.

Csíkszeredában az égbolt beköltözött az egyetem falai közé