
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Összességében lehetett volna nehezebb is a román érettségi – vélekedett a vizsgázó diákok többsége Székelyudvarhelyen az első nap izgalmai után. Noha idén sem lehetett a véletlenre bízni, és többségük nem is hagyatkozott kizárólag a szerencsére, volt, akinek bejött a számítása, és az egy megtanult tételnek köszönhetően boldogan sétált ki a teremből, de akadt olyan végzős is, aki teljesen elrontotta, és nem jó művet elemzett.
2024. július 01., 14:392024. július 01., 14:39
2024. július 01., 14:452024. július 01., 14:45
„Nehezebbre számítottam, főleg a próbaérettségi után” – mondta egy végzős fiatal a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumból kijövet. „A próbánál már minden csak könnyebb lehetett” – tette hozzá a társa. Véleményük szerint többnyire érthető volt az első két tétel, bár az érvelésnél többet kellett gondolkodniuk. Ők örültek, hogy a harmadik tételben epikus művet kellett elemezni, úgy érzik, azt könnyebb értékelni, mint egy lírai alkotást, és
hiszen azt is a könnyebbek közül valónak találták. Elmondásuk alapján elsőre elérik az ötös-hatos átlagot.
Volt, aki annyira stressz alatt állt még a közel három óra elteltével is, hogy nem emlékezett a harmadik tétel megfogalmazására, és abban sem volt biztos, hogy jól döntött-e, amikor a Moara cu noroc című Ioan Slavici-műre esett a választása.
Egyébként a humán- és pedagógiaszakosoknak a harmadik tételben megfogalmazottak szerint négyszáz szónyi terjedelemben kellett szereplőjellemzést írniuk egy tanult novella alapján, a reálszakos diákoknak pedig a novella sajátosságait kellett bemutatniuk szintén négyszáz szóban.
– ő kevésbé bízik az átmenőben, hiszen az első két tétel javítókulcsát még nem tudta átnézni.
Egy végzős fiataltól megtudtuk, felettébb örül annak, hogy a Moara cu norocot írhatta, hiszen csak azt tudta, és akadtak persze olyan diákok is – és ők képezték a többséget –, akik nem bízták a véletlenre, és mindenik tételből felkészültek, így nem okozott különösebb nehézséget számukra a vizsga. Egyeseknek nehezebben ment a szövegből kikeresni és helyesen értelmezni a szövegrészleteket, ők közepesnek értékelik a tételsor nehézségét.
„Jobban örültem volna a Luceafărulnak, azt jobban tudtam, de
Budapesten szeretnék továbbtanulni, így a matek és a fizika számít, románból végül is az a lényeg, hogy átmenő legyen” – fejtette ki egy diáklány.
„Az első nap az izgalom és az idegesség jegyében telt el. Örülünk, hogy túl vagyunk rajta, jöjjön a következő” – értékelte az első írásbeli próbatétételt egy másik végzős.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
szóljon hozzá!