
Miklós Zoltán azt szorgalmazza, hogy minden cég használja fel a szponzorlapját, másként ez az államnak marad
Fotó: Miklós Zoltán/facebook
Felhívással fordult a vállalkozókhoz Miklós Zoltán, az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője: arra kéri őket, hogy az előző évben fel nem használt szponzoralapjukat ne mulasszák el átirányítani egyesületek, alapítványok, egyházak részére. Az erre vonatkozó 177-es formanyomtatványt december 25-ig lehet leadni a közpénzügyi hivatalnál (ANAF).
2023. november 20., 12:222023. november 20., 12:22
„Országos szinten évente 1,8–2 milliárd lejre rúg az az összeg, amivel a cégek civilszervezeteket támogathatnának az államkasszába már befizetett adójukból, de nem teszik” – hívta fel a figyelmet Miklós Zoltán, háromszéki parlamenti képviselő.
Kovászna megyére vetítve ez 13–15 millió lejt jelent, ami igencsak nagyot tudna mozdítani a civil szféra tevékenységén.
„Tavaly az erről szóló ANAF-elnöki rendelet késve jelent meg, ezért az átirányítási procedúra mindössze egy hónapot tartott, ez idő alatt körülbelül másfél millió lejt utaltak át a háromszéki cégek civil szervezeteknek” – magyarázta a képviselő. Idén egy fél év volt erre (illetve van) mert
„Ez a lépés a vállalkozások számára semmibe sem kerül, csak egy nyomtatványt kell kitölteni és leadni, az egyesületeknek és alapítványoknak viszont nagy segítség, hogy továbbra is közösségi programokat szervezhessenek” – társult Facebook-bejegyzésében a parlamenti képviselő felhívásához Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
– tette hozzá.
A Miklós Zoltán közreműködésével kidolgozott jogszabály értelmében
Sajnos, sokan nem élnek ezzel a lehetőséggel, pedig az össz-szponzoralap folyamatosan gyarapodik, hiszen a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara adataiból kiderül:
Mivel az országban hozzávetőleg 120 ezer civilszervezet működik, rövid számolás után kiderül, hogy amennyiben minden cég felhasználná a szponzoralapját,
Ez igen tekintélyes összeg, főleg most, amikor a kormány megszorító intézkedései miatt a polgármesteri hivatalok többsége nem tudja maradéktalanul megszervezni ez évi programjait.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!