
Fotó: Bagi József
A gyergyóditrói Jézus Szent Szíve-templom, a budapesti Lánchíd és az Országháza után most a Szent István-bazilika makettjét készítette el Mezei Imre. Első makettjeit még fából, több mint húsz éve készítette, a makettek iránti érdeklődését, tehetségét édesapjától örökölte.
2022. július 05., 18:462022. július 05., 18:46
Csodálja ezeket az építményeket, ezért megpróbálja kicsiben elkészíteni a gyergyóditrói Mezei Imre. Munkájával
ugyanis most ez utóbbi elkészítésével foglalatoskodik a hobbijának élő ditrói építőipari magánvállalkozó.
„2016-ban készítettem a ditrói templomot, majd sorra a többit, és 2021 őszén fogtam neki a legújabb makettnek, a Szent István-bazilika kicsinyített mása elkészítéséhez. Összesen
– fogalmazott Mezei Imre makettkészítő. Hozzátette, először megnézi az eredeti épület méreteit, majd arányosan lekicsinyíti, megrajzolja az alapot, majd képek alapján dolgozik. A Szent István-bazilika másának súlya kb. ötszáz kiló, húsz kilogramm elektródából van összehegesztve, több mint ötszáz vágókorong felhasználásával.
Fotó: Bagi József
Helyiek és nyári szezonban turisták látogatják udvarát és járnak csodájára az elkészült műveknek.
„Kisebb munkákat vállalok, és ebből próbálom fedezni a költségeket. Nemcsak magam szórakoztatására végzem ezt, Istennek tetsző dolgot csinálok, úgy gondolom. A következő tervem, amit nagyon szeretnék, a kert végében a Szabadság híd lenne, a mély Dunával” – mondta még el a gyergyóditrói makettkészítő.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
1 hozzászólás