
Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
A kormánynak év végéig meg kellene hosszabbítania a vállalkozói szférának folyósított bérkeret-támogatást, megelőzve egy esetleges elbocsátási hullámot – javasolják az önkormányzatok.
2020. augusztus 20., 16:462020. augusztus 20., 16:46
2020. augusztus 20., 16:472020. augusztus 20., 16:47
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatón kérdésünkre elmondta, a személyi jövedelemadóból visszaosztott összeg az önkormányzatok egyik legfontosabb bevételi forrása, így
Noha a tavalyhoz képest növekedett, az év eleji becslésekhez képest mégis csökkent az ebből származó bevétel, és ha a kormány megszünteti a bérkeret-támogatást az év hátralevő négy hónapjában, további kiesésre lehet számítani.
Azok a vállalkozások, amelyek a készenléti állapotban vagy a szükségállapotban legalább 15 napra kényszerszabadságra küldték alkalmazottaikat, majd visszahívták őket, kérhetik e munkavállalók bruttó bérének 41,5 százalékát állami támogatásként. Ez a kedvezmény június, július és augusztus hónapokra érvényes, tehát még az augusztusi bér egy része is lehívható állami támogatásként. Antal Árpád elmondta, a vállalkozóktól érkező visszajelzések szerint ezt
„Félő, hogy ha ez a támogatás megszűnik, a cégek egy része kénytelen lesz megválni alkalmazottaitól, ezért szorgalmazzuk, hogy az év végéig hosszabbítsák meg” – mondta az elöljáró.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!