
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Vádat emelt a sepsiszentgyörgyi ügyészség egy 21 éves férfi ellen kiskorú sérelmére elkövetett sorozatos szexuális bűncselekmény miatt. A vádhatóság tájékoztatása szerint az ügyben egy nő ellen is eljárást indítottak, a kiskorú áldozat édesanyját bűnrészeséggel és családon belüli erőszak elkövetésével gyanúsítják.
2019. november 15., 16:032019. november 15., 16:03
Az ügyészség pénteki közleményében arról számolnak be, hogy a 21 éves vádlott, noha tudta, hogy a kislány 12 éves, 2018 szeptembere és 2019 márciusa között többször is szexuális kapcsolatot létesített vele, a kiskorú beleegyezésével. A bűncselekményre akkor derülhetett fény, amikor a gyerekkorú áldozat teherbe esett. A nyomozók kiderítették, hogy a gyerek édesanyja szándékosan megkönnyítette a férfinak, hogy szexuálisan közeledjen a 12 éves lányához. A vizsgálatok szerint
Mindkét személy ellen vádat emeltek, az ügyészség képviselői ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a jogerős bírósági ítélet kihirdetéséig a vádlottakat megilleti az ártatlanság vélelme.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
szóljon hozzá!