
Pillanatkép Enyedi Ildikó: A feleségem története című filmjéből. Most az erdélyi közönség is megnézheti
Fotó: A feleségem története
Tizenöt városban ismét lehetőség nyílik magyar filmvetítéseken részt venni október elején, 21. kiadásához érkezett ugyanis az Erdélyi Magyar Filmszemle, a Filmtettfeszt melynek célja változatlan: a legújabb magyar filmeket kívánja megismertetni az erdélyi közönséggel.
2021. szeptember 21., 18:142021. szeptember 21., 18:14
Enyedi Ildikó új filmjének romániai premierjével és további 13 friss, magyar játékfilmmel startol idén október 6-án a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle.
A rendezvény felhozatala ez alkalommal is a sokszínűség jegyében alakul, hiszen
A műsorra tűzött tucatnyi friss magyar nagyjátékfilm között szép számban vannak erdélyi vonatkozásúak. A nyitófilm például a Legjobb tudomásom szerint című párkapcsolati dráma lesz. Több helyszínen vetítik továbbá Felméri Cecília kolozsvári rendező első egészestés alkotását, a Spirált, illetve Hajdu Szabolcs erdélyi stábbal és színészekkel forgatott filmantológiáját, a Békeidőt, melynek Erdélyben is voltak forgatási helyszínei.
A műsorkínálatot továbbá két dokumentumfilm is színesíti: a kolozsvári Maksay Ágnes rendezte Lángolj és világíts! címet viselő, valamint Nagy Viktor Oszkár csángó témájú portréfilmje, a Tündérország – Ferenc útja című alkotás.
A dokumentumfilmes műsort a Filmgalopp nevű versenyszekció is erősíti, melyben idén hét erdélyi dokumentumfilm mérettetik meg. Ezenkívül a filmfesztiválnak köszönhetően a kolozsvári és a csíkszeredai nézőkhöz is eljut Enyedi Ildikó legújabb filmje, A feleségem története, Füst Milán több mint 20 nyelvre lefordított és irodalmi Nobel-díjra felterjesztett regényének mozgóképes adaptációja, valamint megtekinthető lesz Horvát Lili filmdrámája, Magyarország idei Oscar-nevezettje, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotás is. Mindezek mellett számos további film közül lehet válogatni, a program nagyrésze már böngészhető is, és néhány napon belül teljessé válik a rendezvény weboldalán.
Az erdélyi magyar filmszemle központja Kolozsvár lesz, a rendezvény ezen kívül – helyi szervezőpartnerek segítségével – 14 további városban zajlik október 6-10. között. Idén először Marosvásárhely is csatlakozik a Filmtettfeszthez, így
– olvasható a szervezők által közzétett programban.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!