
Fotó: Bartos Lóránt
Kihallgatták a kézdivásárhelyi rendőrségen Beke Ernőt és fiát, Beke István Attilát a tulajdonukban lévő főtéri épületek homlokzatára december elsején kitűzött gyászlobogókkal kapcsolatosan – írja a Háromszék.
2014. december 18., 19:572014. december 18., 19:57
A Kovászna megyei napilap szerint a rendőrség arra volt kíváncsi, hogy a gyászlobogókat ki helyezte ki, milyen anyagból készültek a lobogók, és hogy Hargita megyéből kik vettek részt az egykori hadapródiskola előtt szintén december elsején megszervezett rendezvényen, melynek keretében a székely hadosztály megalakulásáról emlékeztek meg.
A lap megtudta, a rendőrség a kézdiszentléleki Tamás Róbertet szintén beidézte, aki az említett rendezvényen fekete lobogót tartott a kezében. Tamás Róbert azonban nem jelent meg a kézdivásárhelyi rendőrségen.
Amint arról beszámoltunk, Marius Popica Kovászna megyei prefektus múlt héten vizsgálatot rendelt el a gyászlobogók kézdivásárhelyi kitűzése ügyében, bár beismerte, a zászlók kifüggesztését nem tiltják a törvények. A gesztust azonban a román állam elleni támadásnak minősítette, és megjegyezte, az a magyarokra sem vet jó fényt.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!