Nem találja őszi idénybeli formáját a Betfalva. Úgy indították a téli szünet utáni meccssorozatukat, hogy előnyük kilenc pont volt a második helyezett Oklánddal szemben. Ezen játéknapon a két együttes nézett farkasszemet, úgy, hogy az A csoport tabelláján egyenlő pontszámmal álltak.
Bőven volt helyzete a betfalviaknak, csakhogy ellenfelük szívvel-lélekkel küzdött, ez pedig az eredményen érzethető volt, kettővel vezettek a pihenőkor. A büntetőt sem értékesítették a hazaiak, bár szoros lett a végeredmény, a győzelmet az Oklánd zsebelte be.
A remek tavaszi szezonjának – négy győzelem, egy döntetlen – köszönhetően az A csoportban átvették a vezetést a tabellán az oklándiak, igaz, egy mérkőzéssel többet játszottak, mint a Betfalva.
A B csoportban a második és a harmadik helyezett párharca jelentette a rangadót, Malomfalvára a Lövéte csapata utazott. A kiegyensúlyozott első felvonásban a hazaiak egy szögletet követően szerezték meg a vezetést. A pihenő után a lövétei kapus és védő nem értették meg egymást, a labdára lecsapott a csatár, tizenhatról szépségdíjas találatot jegyzett.
Nem adta fel a vendégcsapat, csakhogy egy büntetőt is elhibáztak, aztán a végjátékban lezárta a meccset, megszerezte a három pontot a hazai együttes.
A listavezető Varság alaposan megizzadt a tabella végén található Bogárfalva ellen. Utóbbiak a második játékrész derekán vezettek, a hajrában aztán fordított a csoportelső.
Udvarhely körzeti, 19. forduló, A csoport:
Nagygalambfalva–Gagy 0–2 (0–0).
Gólszerzők: Pintó Szabolcs (52.), Mátyás Csaba (82.).
Felsőboldogfalva–Szentpéter 3–0 (1–0).
Gólszerzők: Kulcsár Márk (33.), Kovács Zoltán Dániel (67.), Borbély András (82.)
Betfalva–Oklánd 2–3 (0–2).
Gólszerzők: Florin Petru Sorodoc (72.), Zsidó Orbán Roland (89.), illetve Peles Georgian Rafael (25.), Csíki Miklós (40.), Csomor Attila (47.).
Kobátfalva–Siménfalva 2–1 (1–1).
Gólszerzők: Zsigmond Zoárd Attila (21.), Pap Örs (85.), illetve Pál Csaba (41.).
Szentábrahám–Etéd 3–1 (3–0).
Gólszerzők: Gál Attila (4.), Boda Krisztián (16., 20.), illetve Gagyi Szabolcs (83.).
Farcád–Szentpál 2–5 (1–3).
Gólszerzők: Mihai Daniel Mocanu (41.), Vass Dávid (90.), illetve Egyed Csongor (4., 25., 45., 71., 83.).
Sorrend | Csapat | Mérkőzés | Győzelem | Döntetlen | Vereség | Gólkülönbség | Pont |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Oklánd | 18 | 13 | 2 | 3 | 44-29 | 41 |
2 | Betfalva | 17 | 12 | 2 | 3 | 54-23 | 38 |
3 | Szentábrahám | 17 | 10 | 3 | 4 | 60-25 | 33 |
4 | Homoródszentpál | 18 | 10 | 0 | 8 | 54-38 | 30 |
5 | Farcád | 18 | 8 | 5 | 5 | 47-34 | 29 |
6 | Nagygalambfalva | 18 | 9 | 1 | 8 | 32-31 | 28 |
7 | Felsőboldogfalva | 18 | 8 | 2 | 8 | 34-37 | 26 |
8 | Bögöz | 17 | 8 | 1 | 8 | 33-37 | 25 |
9 | Etéd | 18 | 7 | 3 | 8 | 47-43 | 24 |
10 | Gagy | 17 | 5 | 2 | 10 | 25-41 | 17 |
11 | Kobátfalva | 17 | 5 | 2 | 10 | 17-35 | 17 |
12 | Siménfalva | 18 | 3 | 3 | 12 | 24-55 | 12 |
13 | Homoródszentpéter | 17 | 3 | 0 | 14 | 23-66 | 9 |
B csoport:
Zetelaka II.–Parajd 3–3 (3–0).
Gólszerzők: Simma Emil (7.), Boros Imre (9., 18.), illetve Ungvári Bence (59., 67.), Ráduly Sándor Attila (89.).
Varság–Bogárfalva 3–2 (1–1).
Gólszerzők: Pál Attila (12.), Tifán Ervin Csaba (76., 89.), illetve Györgydeák Tibor Milán (23., 57.).
Malomfalva–Lövéte 3–0 (2–0).
Gólszerzők: Miklós Levente (30.), Vass Arnold (37.), Tankó Zoltán (88.).
Alsósófalva–Máréfalva 2–0 (1–0).
Gólszerzők: Farkas Levente (8.), Oprinca Tudor (76.).
Kápolnás–Farkaslaka 3–2 (2–0).
Gólszerzők: Both Tamás (36.), Both Lajos (44., 51.), illetve Balog Arnold (52.), Fancsali Levente (57.).
Székelyszentlélek–Zeteváralja 3–0 (játék nélkül).
Sorrend | Csapat | Mérkőzés | Győzelem | Döntetlen | Vereség | Gólkülönbség | Pont |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Varság | 18 | 14 | 3 | 1 | 57-22 | 45 |
2 | Malomfalva | 18 | 13 | 1 | 4 | 55-20 | 40 |
3 | Lövéte | 17 | 11 | 4 | 2 | 53-12 | 37 |
4 | Farkaslaki SE | 18 | 10 | 2 | 6 | 67-34 | 32 |
5 | Parajdi SK | 18 | 8 | 5 | 5 | 45-23 | 29 |
6 | Korondi Ifjúság | 17 | 9 | 0 | 8 | 31-35 | 27 |
7 | Máréfalva | 18 | 8 | 2 | 8 | 38-39 | 26 |
8 | Kápolnás | 18 | 7 | 2 | 9 | 38-54 | 23 |
9 | Zetelaka II. | 17 | 6 | 3 | 8 | 37-39 | 21 |
10 | Alsósófalva | 17 | 5 | 6 | 6 | 26-32 | 21 |
11 | Szentlélek | 17 | 5 | 3 | 9 | 31-48 | 18 |
12 | Bogárfalva | 17 | 1 | 1 | 15 | 19-73 | 4 |
13 | Zeteváralja | 18 | 0 | 2 | 16 | 16-82 | 2 |
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.