Györgydeák Apor újabb pazar játékkal rukkolt elő, az ellenfelei egészen az elődöntőig nem tudták megnehezíteni a feladatát. Itt azonban klubtársa, Marek Pokwap komolyabb küzdelemre késztette, a világelső végül döntő szettben 12:8, 9:12, 12:9 arányban harcolta ki a továbbjutást, a lengyel játékos pedig be kellett érje a bronzéremmel.
A döntőben a négyszeres világbajnok Blázsovics Ádám volt Györgydeák vetélytársa, akinek semmi esélyt nem adott, magabiztos teljesítménnyel 12:1, 12:5 arányban győzött és elhódította a trófeát.
A sikernek köszönhetően Györgydeák Apor megkapta a kínai torna legértékesebb férfi játékosának járó díjat, valamint tovább nyújtotta elképesztő győzelmi sorozatát, immár 69 mérkőzés óta veretlen az egyéni kategóriában.
Ilyés Szabolcs továbbjutott a csoportból, majd a legjobb 32 között búcsúzott, ahol a thaiföldi Pornthep Wapisiri ellen szenvedett vereséget.
Női egyéniben szintén thai játékosokkal szemben maradtak alul a székelyudvarhelyi klub versenyzői, Barabási Kinga a negyeddöntőben, a moldáv Viorica Tonu a nyolcaddöntőben esett ki.
Vegyespárosban újabb két érmet szereztek a Góbék sportolói, akik a legjobb négy között egymással küzdöttek meg. A végsőkig kiélezett párharcból a Marek Pokwap és Viorica Tonu duó került ki győztesen, akik döntő játszmában 12:11, 8:12, 17:15 arányban nyertek Györgydeák Apor és Barabási Kinga ellen, akik így meg kellett elégedjenek a bronzéremmel.
A fináléban Pokwap és Tonu viszont már tehetetlen volt a világbajnoki címvédő thaiföldi kettős, Phakpong Dejaroen és Suphawadi Wongkhamchan ellen, akiktől két szettben kaptak ki, így ezüstérmet szereztek.
Könnyen lehet, hogy új vezetőedzővel vág neki a labdarúgó 2. Liga küzdelmeinek az élvonalból kiesett Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A másodosztályban ezüstérmes Bukaresti Steaua trénere, Daniel Oprița veheti át a háromszéki együttes irányítását.
A 2024–2025-ös idényben csupán négy Szuperliga-csapat hazai meccseire látogattak ki kevesebben, mint Sepsiszentgyörgyön. Az idény végi kulcsmérkőzéseken azonban újra megtelni látszott a lelátó, amikor a legnagyobb szükség volt a szurkolókra.
Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.
Tönkrementek a mélyben levő sókészletek a parajdi sóbányában, de az Országos Sóipari Vállalat (Salrom) szerint mindent elkövetnek, hogy újraindítsák a sókitermelést és a turisztikai tevékenységet egyaránt.
Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.
Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!