A közelmúltban nálunk és a tengerentúl mindössze pár nap különbséggel történt tragikus esetek újfent rávilágítanak, mekkora különbség érhető tetten a romániai, illetve az amerikai rendvédelmi szervek munkája, annak hatékonysága között. Mi is beszámoltunk arról a Nashville városában történt ámokfutásról, amelynek elkövetője – egy 28 éves transznemű nő – három gyereket és három felnőttet lőtt agyon egy keresztény magániskolában.

Az ember legelső gondolata a hasonló dráma kapcsán arra irányul, hogy milyen ember (ha egyáltalán annak nevezhető) az olyan, aki képes ártatlanok, köztük gyermekek életét kioltani. A másik rögtön az amerikai demokratikus társadalom egyik rákfenéjével kapcsolatos, tételesen azzal, hogy az Egyesült Államok egyszerűen képtelen szabályozni a fegyvertartást. Miközben az elmúlt években egymást érték/érik a számos halálos áldozatot követelő fegyveres bűncselekmények, iskolai lövöldözések, a tengerentúl mereven ragaszkodnak az alkotmány szent tehénként kezelt, a szabad fegyvertartás jogát szavatoló cikkelyhez.

Ami azt eredményezi, hogy gyakorlatilag bárki szabadon hozzájuthat olyan tűzfegyverhez, amilyet éppen megkíván magának, és aztán a hasonló öldöklések után mindenki fogja a fejét, miként adtak gépkarabélyt az elkövető kezébe. Például most is rengetegen felteszik a kérdést, miért gondolhatta úgy egy fiatal nő – aki mellékesen a saját nemével sem volt megbékélve –, hogy neki fegyverre van szüksége, de ennél is lényegesebb, hogy miképp tették lehetővé számára a hatóságok, vagy bármilyen fegyverkereskedő, hogy hét támadó fegyvert vásárolhasson. A nashville-i mészárlás mentén ki is újultak odaát a fegyvertartás szigorításáról szóló viták, és bizony a romániai polgár e tekintetben egyáltalán nem irigyli a fejlett Nyugatot.

No de a borzalmas lövöldözés kapcsán számunkra az is tanulságos, ahogyan eljártak az iskolai támadás során az amerikai rendvédelmi szervek. A lövöldözésről szóló első bejelentés után szűk negyedórával az intézkedő rendőrök már ártalmatlanították a támadót, ami a romániai rendőrök tempója ismeretében egyszerűen döbbenetes. Nálunk ennyi idő alatt kis túlzással a menetfelszerelésüket nem öltik magukra a rohamrendőrség vagy a csendőrség tagjai, de hogy a helyszínre nem érnek ki, hétszentség – a támadó kiiktatásáról nem is beszélve. Persze az amerikai fellépés esetében nem feltétlenül rokonszenves (hiszen ötletekkel szolgálhat más potenciális ámokfutók számára), hogy a hatóságok közzétették az iskolai lövöldözéshez kiszállt rendőrök testkameráinak felvételét, így ország-világ láthatta az akciófilmbe illő jeleneteket. Szemléltetőeszköznek mindenesetre kiváló volt az amerikai rendőrök határozott fellépéséről.

Nos, nem tudni, mit gondolhattak tengerentúli kollégáik villámgyors beavatkozásáról azok a gyulafehérvári rendőrök, akik eljártak a hétvégén történt szörnyű tragédia ügyében. Amelynek során egy 27 éves férfi meggyilkolta egyéves gyermekét, majd magával is végzett. A román rendőrség nem győzi ismételgetni a történtek fölött túllépni képtelen sajtónak, hogy szabály- és szakszerűen járt el, nem volt honnan tudnia, hogy a férfi erőszakra vetemedik, nem hatolhatott be a bérelt lakásba a főbérlő engedélye nélkül, és különben is, semmilyen jel nem utalt arra, hogy az apa gyermeke, majd maga ellen fordul.

Ha valaki nem ismerné a szomorú történetet, a rendőrséget az anya riasztotta, hogy aggódik a volt élettársánál láthatáson tartózkodó gyermekéért, az egyenruhások telefonon beszéltek a férfival, aki aztán több mint tíz hívásukra nem válaszolt, és több mint három órán keresztül várakoztak a lakás ajtaja előtt a főbérlőre és a kulcsra. És mivel belülről volt bezárva. Végül csak be kellett törni az ajtót, de ekkor már sajnos késő volt. Nincs mit szaporítani a szót, a caracali rémtörténethez vagy a szintén tragikus végkimenetelű ónfalvi túszejtéshez hasonlóan a gyulafehérvári eset is ékes bizonyítéka a román bűnüldöző hatóságok, a rendvédelmi szervek csődjének. Képtelenség felfogni, miként nem „szimatol” veszélyhelyzetet egy rendőr, amikor egy anya aggódik a gyermeke életéért, az apa először azt mondja, „minden rendben”, aztán többé nem válaszol a nyomozók hívására, nem hatolnak be a lakásba, mert a főbérlő nem járult hozzá – holott a gyermek- és öngyilkos férfi anyja is arról tájékoztatja őket, hogy fia labilis, törjék rá az ajtót…

Nem véletlen, hogy egyáltalán nem erősíti a hazai polgár biztonságérzetét a hasonló amatőr, tuyimutyi hozzáállás, pláne, ha emberéletek forognak kockán, mint ezúttal is. Érdekes, hogy az országos rendőr-főkapitányság és a belügyminisztérium vezetőségét a rendvédelmi szerveknél tapasztalható hiányosságok, rendszerhibák miatt általában kíméletlenül bíráló rendőrszakszervezet ezúttal nem látott kivetnivalót a kollégák munkájában, inkább védte a mundér becsületét. És persze az is roppant visszás, hogy miközben a bevetés, a terepmunka esetében rengeteg kívánnivalót hagy maga után a román rendvédelmi szervek tevékenysége, az elméletgyártásban, a jogértelmezés terén abszolút profik.

Eklatáns példája ennek a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökére a székely szabadság napján rendezett autonómiafelvonulás miatt kirótt büntetés, ez esetben ugyanis a csendőrség gyakorlatilag veszi magának a bátorságot, és törvényt, alkotmányt (át)értelmezve saját hatáskörben nemzetbiztonsági kockázatnak, horribile dictu sovinizmusnak állítja be a regionalizálást, autonómiát szorgalmazó eszmék népszerűsítését, a hasonló kezdeményezéseket. Közben pedig jól emlékszünk, mennyire képes ellátni a feladatát ugyanez a csendőrség, amikor garázdákkal, békés tüntetésekre rátelepedő rendbontókkal szemben kell fellépni.

Szóval hál’ Istennek nagyon távol áll tőlünk az az Amerika, ahol a szabad fegyvertartásnak betudhatóan rendszeresek az erőszakos támadások, ám sajnos ugyanilyen messze vagyunk attól is, hogy a fegyveres erők munkatársai professzionális szinten végezzék a munkájukat, villámgyorsan és határozottan beavatkozzanak a bajbajutottak védelmében.