avatar
Somogyi Botond

2022. szeptember 25., 19:34

Öcsi bácsi, a barátságos ezermester emlékére

Majd megjavítja Öcsi bácsi! Áthívjuk Öcsit! Nem baj, Öcsi bácsi biztos talál valami megoldást! – mondogattuk sokszor egymásnak a családban. És valóban. Ha áthívtuk, ő mindent meg tudott javítani, mindenre talált megoldást. Mert Bányai István ezermester volt – a szó legszorosabb és legnemesebb értelmében.
A sors úgy hozta, hogy gyerekkoromtól ismertem, Kolozsvár egyik külvárosában, a Donát-negyedben voltunk évekig szomszédok. Emlékszem, milyen nagy élmény volt számomra, amikor megszületett a lánya, én pedig kisgyermekként átleshettem a teraszon a pici pólyába öltöztetett kisdedre. Ha jól emlékszem, fiatalemberként akkor ő gyárban dolgozott.
Évtizedekkel később útjaink ismét keresztezték egymást.

A belvárosban lettünk szomszédok, igaz, ő a mellettünk levő teológiai intézet mindeneseként. Szinte szó szerint. Ha kellett, fát vágott és ágat metszett az udvaron, polcot készített a konyhán, ágyat fabrikált a bentlakásban, vagy éppen bútort újított fel.

De nem csak az intézet számára, ahol több mint másfél évtizeden keresztül dolgozott. Rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek is sok mindent elvállalt. Lámpát szerelt be, karnist igazított, padlócsempét rakott le, éléskamrát eszkábált, szobát és konyhát festett, tapétát ragasztott, vizet és gázt szerelt. Asztalosokat és kárpitosokat megszégyenítő alapossággal széket és fotelt újított fel, sőt, megrendelésre miniatűr bárszekrényt is készített. De konyított a villanyszereléshez, házszigeteléshez és több mint hetvenévesen csatornát is cserélt a háztetőn.
Merthogy rég nyugdíjas volt már, de rendszeresen bejárt a munkahelyére, ahol szinte nélkülözhetetlen volt. Hiszen mindig akadt valami, amit meg kellett javítani, fel kellett újítani, el kellett rendezni. És nemcsak ott, hanem mindenhol, ahova meghívták. Sokszor hetekre, hónapokra kellett előre bejelentkezni nála, annyira elfoglalt volt – nyugdíjasként. És

Öcsi bácsi szó nélkül tette a dolgát – számomra sokszor érthetetlen módon nagy örömmel. Igen, mert a munka éltette. Ráadásul nem végzett semmit sem felületesen. Mindent pontosan és nagy körültekintéssel.

Amikor azt mondtuk neki, jól van ez így is, Öcsi bácsi, akkor mintha megsértődött volna, és kiigazított: nem látod, hogy egy kicsit ferde, ezt így nem lehet hagyni?! És addig tett-vett, ameddig tökéletes lett a darab, amelyen dolgozott.
Tudom, néha nehéz volt őt végighallgatni. Mert ha munka közben belelendült a mesélésbe, ritkán lehetett leállítani. Számtalanszor elkalandozott, s ha belemélyült, az embernek sokszor az volt az érzése, visszarepül az időben, s a régmúlt emlékek között kezd bolyongani. Közben pedig nézte az óráját és Öcsi bácsit, aki nem egyszer elvesztette az idő fonalát. Nem csoda, hiszen otthon már senki nem várta. Ezért mindene volt a munka és a jóízű beszélgetések. Ám ha az ember megtanult hallgatni, és odafigyelt rá, észrevehette, hogy a sorok között jóság, nem egyszer bölcsesség és … igen, műveltség is meghúzódott. Nem volt ugyan egyetemet végzett ember, de rengeteget rádiózott, sokat olvasott, és több minden érdekelte, autodidakta módon fejlesztette magát a lehetőségekhez mérten. Igazi, régivágású mesterember volt, akiből egyre kevesebb él közöttünk. Nemcsak arról lehetett vele beszélni, hányas franciakulcsot adjon az ember a kezébe, hanem akár arról is, hogy milyen értékek rejlenek a Louvre-ban. És a régi kincses városról, egykori híres családokról vagy éppen saját családfájáról évtizedekre, évszázadokra visszamenően – ő ugyanis régi kolozsváriként nemcsak a Bulgária-telep zegzugait ismerte, ahonnan származott, hanem az egész várost.
A napokban döbbenettel értesültem a hírről, Öcsi bácsi nincs többé. Nem fogom látni apró lépéseivel, kezes-lábas kopottas munkaruhájában, két kezében szerszámosládáit cipelve sietni egyik helyről a másikra. És nem fog többé beülni hozzánk a konyhába sem kávézni. Immár nincs többé velünk, pedig nemrég még a szúnyoghálót szerelte fel nálunk a bejárati ajtóra. És ahogy ő szokott fogalmazni, „barátságos” árat kért a munkáért. Merthogy ez volt az ő szavajárása: barátságos.
Kedves Öcsi bácsi! Nemcsak a szavajárásod volt barátságos, hanem te magad is. Én így emlékezem rád. Isten nyugtasson!

0 HOZZÁSZÓLÁS
Átrendeződik a magyarországi jobboldali politikai paletta?
Borbély Zsolt Attila 2024. március 13., szerda

Átrendeződik a magyarországi jobboldali politikai paletta?

Varga Judit igazszágügyi miniszter exférje, Magyar Péter új pártot alapít. Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy a „csalódott fideszesek” elegen vannak a rendszer megbuktatásához? Ami nem sikerült az ellenzéki pártoknak, mitől működne Magyar Péter esetében?

Miért nem népszerű a magyarok körében sem a székelyföldi autonómiakövetelés?
Makkay József 2024. március 10., vasárnap

Miért nem népszerű a magyarok körében sem a székelyföldi autonómiakövetelés?

A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok egy része nem hisz benne, és ezt megérzik az emberek. Nem elég az autonómiáról évente egyszer-kétszer szépeket mondani és írni.

Kiürülő falvak és új földesurak
Makkay József 2024. február 14., szerda

Kiürülő falvak és új földesurak

A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak megélni. A fél tucat faluból álló község szántóföldjeit egyetlen agrárvállalkozó vásárolja fel. Az új földbirtokos impériuma ezer hektárhoz közelít.

Edzőváltás a kolozsvári vasutas klubnál: ami késik, nem múlik
Somogyi Botond 2024. január 22., hétfő

Edzőváltás a kolozsvári vasutas klubnál: ami késik, nem múlik

„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” – Ehhez hasonló szurkolói vélemények láttak napvilágot néhány hónappal ezelőtt, amikor a bukaresti sajtó megszellőztette a lehetséges edőváltást Kolozsváron.

Az erdélyi magyaroknak is állhat a zászló
Makkay József 2024. január 09., kedd

Az erdélyi magyaroknak is állhat a zászló

Nagy kérdés, hogy a szélsőséges román pártok legsötétebb időkre emlékeztető kínálatának rajongói tábora megáll-e a szavazói paletta egynegyedénél, vagy további ,,izmosodás” után elsöprik a trónkövetelő kormánypártok ötven százalék körüli támogatottságát?

Ki kit von felelősségre a székelyudvarhelyi tragédia miatt?
Makkay József 2023. december 20., szerda

Ki kit von felelősségre a székelyudvarhelyi tragédia miatt?

A román állam és a helyi tanácsok nagyvonalúan kivonultak az egyházi tulajdonú iskolaépületek felújítási terheiből. Bukarest úgy tesz, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.

Adventi levél: a keresztényellenesség legveszedelmesebb korát éljük
2023. november 28., kedd

Adventi levél: a keresztényellenesség legveszedelmesebb korát éljük

Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a mi dolgunk templomaink csendjében imádkozva, kegyes gondolatok ápolásával foglalkozva, a világ dolgaitól elzárkózni, mert azt befolyásolni már nem a mi feladatunk. Szép elképzelés, de veszedelmes.

Az éhező afrikai országok helyett Európa az ukrán gabona felvevőpiaca
Makkay József 2023. szeptember 22., péntek

Az éhező afrikai országok helyett Európa az ukrán gabona felvevőpiaca

Az orosz-ukrán háború legnagyobb kelet-európai áldozata a mezőgazdaság. Ez megmutatkozott az ukrajnai termékek exportjának uniós liberalizálása után, amikor az Európai Unió keleti felének piacát hetek alatt elöntötte az olcsó mezőgazdasági importtermék.

Ceaușescu szelleme lebeg Ukrajna fölött
Makkay József 2023. szeptember 03., vasárnap

Ceaușescu szelleme lebeg Ukrajna fölött

Amit ma az ukránok elkövetnek az ország területén élő nemzeti kisebbségekkel – elsősorban a kárpátaljai magyarsággal – szemben, nagyon hasonlít a Nicolae Ceașescu román kommunista pártfőtitkár idejében megélt magyarellenességre.

Herkulesfürdői Versay – egy szállodai portás miatt pusztul a híres fürdőváros
2023. augusztus 25., péntek

Herkulesfürdői Versay – egy szállodai portás miatt pusztul a híres fürdőváros

Herkulesfürdőt osztrákok újíthatják majd fel. A hír sajnos csak részben fedi a valóságot, hiszen a település műemlék épületeinek többsége magántulajdonban van. Feltérképeztük, miért nem mozdul ki a holtpontról a bánsági fürdőváros ügye.

Vélemény
avatar
Makkay József: Miért nem népszerű a magyarok körében sem a székelyföldi autonómiakövetelés?

A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok ...

avatar
Makkay József: Kiürülő falvak és új földesurak

A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak ...

avatar
Somogyi Botond: Edzőváltás a kolozsvári vasutas klubnál: ami késik, nem múlik

„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” ...

Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.