A romániai disznóhúsfogyasztás kilencven százaléka származik behozatalból, ez a rendszerváltás óta abszolút rekord. De nem csak import disznóhúsra költ az ország évente több mint egymilliárd eurót, hanem milliárdokban mérhető a friss zöldség, gyümölcs és tucatnyi más mezőgazdasági termék és feldolgozott élelmiszer behozatala is. A gyanútlan vásárló nem sejti, hogy a nagy tejipari vállalatoknál készülő tejtermékek alapanyaga, a tej szintén külföldről, elsősorban Lengyelországból érkezik.

Olyan abszurditások is előfordulnak, hogy Kelet-Európa egyik legnagyobb bárány- és juhexportőreként a romániai húsipar képtelen arra, hogy az üzletek egész évben mélyfagyasztott hazai bárányt forgalmazzanak. Aki ezt a húst szereti, új-zélandi vagy írországi mélyfagyasztott árut talál az áruházakban. Hosszan lehetne sorolni a romániai élelmiszertermelés és -feldolgozás egyéb anomáliát is, de mindennél többet mondanak a lesújtó statisztikák: az év első kilenc hónapjában rekord méretű, 25 milliárd eurós külkereskedelmi deficitet könyvelt el az ország. Az exporthoz képest ennyivel többet importáltunk, és ebben fontos helyet foglalnak el a külföldről származó élelmiszerek, amelyeket itthon lehetne előállítani.

Évtizedek óta visszatérő kérdés, hogy mi az oka a romániai mezőgazdaság és élelmiszeripar gyenge teljesítményének? A szakemberek sokféle magyarázatot találnak az életképtelen kisgazdaságok túltengésétől a szövetkezeti háló hiányáig és a gyengén teljesítő élelmiszeriparig. Amihez tegyük hozzá azt is, hogy Románia 2007. január elsejei uniós csatlakozása óta nem hogy javult volna a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar helyzete, hanem sok területen romlott. Elsősorban az európai szabadpiacként eladott délibáb miatt, ami egyik napról a másikra gyenge minőségű és olcsó élelmiszerekkel árasztotta el az országban megtelepedő multinacionális üzletláncok polcait.

Bukarestben és Brüsszelben is jól tudták, hogy a korábbi szocialista nagyüzemi rendszerből átalakított román mezőgazdaság alapos szakmai és pénzügyi felzárkóztatás nélkül képtelen helytállni az európai versenyben, a politikumot azonban ez nem érdekelte. A terjeszkedő Európai Unió nyugati felének az elszipkázható olcsó munkaerő és a romániai piac kellett termékei számára, a bukaresti politikusok pedig akkor is, most is bólogató Jánosként írtak alá minden eléjük tett uniós szerződést. Az Európai Unióba történő belépéskor Románia kapta az egyik legkisebb mezőgazdasági területalapú támogatást, amely arányaiban nyolcszor volt kevesebb a dán vagy a holland dotációknál.

Tovább lehet gondolni, hogy a tőke és a szakképzett munkaerő hiánya miatt hatalmas lépéshátrányba kerülő román mezőgazdaságnak mennyit sikerült behozni lemaradásából 16 esztendő alatt?

De nem csak a területalapú támogatások terén kullogunk hátul Európában, hanem a megpályázható beruházási pénzek esetében is, amiből a gazdák fejleszteni tudnának. A pályázatokat meghirdető állami ügynökség szakemberei szerint Romániában azért bonyolultabbak az uniós pályázatok, hogy ki lehessen szűrni a korrupciót, illetve a nem gazdálkodó pályázókat. Ez eleve hamis érv, mert becslések szerint tíz mezőgazdasági pályázatból nálunk csupán kettő-három éli túl a kötelező öt esztendőt, utána a céget felszámolják, és a ,,gazdák” továbbállnak.

Az uniós pénzek zöme tehát nem azokhoz jut, akik gazdálkodni tudnak és akarnak, hanem ügyeskedő ,,aszfaltbetyárokhoz”, akik át tudják verni vagy meg tudják vesztegetni az ellenőröket. A romániai mezőgazdaságba eddig befolyt sok milliárd euró hozama nem látszik meg az élelmiszer-választékon, miközben a földből megélni akaró gazdák bürokráciában és pénztelenségben vergődnek, árujukat pedig nem tudják elfogadható áron értékesíteni.

A 2023–2027-es időszakra Románia minden eddiginél több, 16 milliárd euró uniós agrártámogatást kap. Ez örömhír kéne hogy legyen az ágazat számára, azonban ilyen előzmények után attól tartok, hogy négy év után sem fogunk sokkal előbbre tartani.