A Természetvédelmi Világalap támogatásával román filmesek Vad Románia címmel gyártottak le szintén hatalmas összegbe kerülő dokumentumfilmet, de kormányzati forrásokból finanszírozott projektek is napirenden vannak. Az országot népszerűsítő egyik PR-alkotásban Károly herceg brit trónörökös Románia felfedezésére biztatja a turistákat. A sok reklám ellenére azonban a belföldi turizmus minősége alig javult az elmúlt években, sőt, aki már megégette magát a szolgáltatásokkal, az messze elkerüli a romániai turizmust.

A belföldi vendéglátástól menekülő hazai turistákra jellemző elsősorban a kiábrándultság, akikkel tele van Bulgária, Törökország, Görögország, Montenegró és Horvátország tengerpartja, de sokan Nyugat-Európába is eljutnak a nyári hónapok csúcsidényében. Azok közül, akik évek óta külföldi tengerpartokon nyaralnak, a legtöbb embernek már van negatív tapasztalata a gyenge minőségű romániai szolgáltatásokkal kapcsolatban. Nálunk a minőségi ellátás jóval többe kerül, mint a tőlünk délre fekvő országokban.

A balkáni felhozatalban Románia nem éri el a bolgár, török vagy görög szolgáltatások minőségét és ár/érték arányát. A zsúfolt román tengerparti üdülőkről szóló bukaresti hírtelevíziós félretájékoztatással szemben a valóság az, hogy a legtöbb üdülőtelepen lézengnek a turisták.

Minden lehetséges módon meg akarják a pénzüktől kopasztani a vendégeket a drága parkolójegyekkel, a napozóágyak bérlésével vagy a kínálathoz képest irreálisan drága szállodai szolgáltatásokkal.

Az igazi baj az, hogy bármerre utazik az ember, olyan Románia, mint egy szeméttelep. Sokfelé megfordultam Európában, de ilyen koszos országgal még nem találkoztam. Fenntartásokkal utaztam el Albániába is, ezzel szemben kellemes meglepetés ért. Ahhoz képest, amit olvastam és hallottam róluk, jól látszik a fejlődés: a helyi önkormányzatok és a tiranai hatóságok eltökélt szándéka, hogy a szörnyű kommunista múlttal leszámoljanak.

Ezzel szemben Románia a beáramló rengeteg uniós pénz, és az immár tízmilliárd eurókra rugó külföldi hitelek ellenére is egy lepusztult, gondozatlan ország képét mutatja, ahonnan menekülnek az emberek. Alig tudnék olyan térséget mondani az országban, ahol legalább az országutak mentén le van vágva a gaz, és ha az autós megáll pihenni egy út menti parkolóban, nem az eldobott műanyagpalackok és a használt wcpapír-kupacok fogadják.

De az üdülőtelepeken sem jobb a látvány. A pénzesebb befektetők létrehoznak ugyan egy-egy nehezen megfizethető, bekerített, lakópark-szerű panziót, szállodát, de a kerítésen kívül már nincs gazdája semminek. A polgármesteri hivatalok hatásköre csak papíron létezik, mert rendszerint senkit nem büntetnek meg szemetelésért és a minden ellepő embermagasságú gaz miatt. Ha folyóink, patakjaink partján szeretnénk letelepedni, onnan is a rengeteg szemét miatt menekülünk.

Számomra a legnagyobb kiábrándulás kedvenc kirándulóhelyem, az Erdélyi-szigethegység természeti szépségeit beárnyékoló, lepusztult településhálózat, a beruházások hiánya és a vendéglátáshoz alig értő emberek. A napokban az Aranyosfői-jégbarlangban jártunk, ahol a viharos időjárás miatt megszűnt az áramszolgáltatás. A tömegturizmusra berendezkedett, világhírű természeti látványossághoz vezető infrastruktúrából ,,kifelejtették” a külső áramfejlesztőt, így a több tucatnyi emberből álló turistacsoport a vaksötétben kétségbeesetten tapogatózott egy-egy telefon fényénél a szűk deszkasétányokon.

Ez a tipikus romániai turizmus, ahol soha semmi nem készül el teljes egészében. A beruházásból lefaragják a szükséges pénzek egy részét, vagy ellopják, vagy eleve rosszul tervezik meg. Ameddig országos és helyi szinten nem lesz gyökeres szemléletváltás, meddő vágyálom, hogy a hazai turizmus hiányosságait reklámfilmekkel lehessen pótolni.

Azt szokták mondani, a turizmus szempontjából Erdély a második Svájc lehetne. Ez igaz, csak hozzá kell tenni, hogy bukaresti vezetéssel ez soha nem fog bekövetkezni.