Fotó: Páva Adorján
Húsz év távlatából most már hála az égnek kijelenthető, hogy nekem csak epizódszerep jutott a Krónika életében, de nagyon köszönöm a gondviselésnek ezt az 1+2 évet.
2019. október 30., 11:222019. október 30., 11:22
2019. október 30., 15:242019. október 30., 15:24
Egy év az indulást megelőző előkészületekkel telt, két évig pedig a kiadó vezetőjeként, majd a szerkesztőség vezetőjeként dolgozhattam együtt egy nagyon lelkes, és javarészt még nálam is fiatalabb csapattal.
Utolsó közgazdász diákévemben, 1993-ban csaptam fel gazdasági újságírónak hatalmas lelkesedéssel.
miután részben a budapesti gazdasági napilapot kiadó társaság tulajdonosaiból verbuválódott befektetői kör – Süle László barátommal az élen – jó lehetőséget látott egy új erdélyi közéleti napilap indítására. Így az ötletgazdával, Stanik Istvánnal együtt egy év alatt sikerült véglegesíteni mind a kiadó, mind a szerkesztőség induló gárdáját.
Édesanyám révén székely gyökereimnek köszönhetően mindig is itthon érezhettem magam Erdélyben, de a Krónikával együtt eltöltött három év alatt tényleg „belakhattam” ezt a csodás országrészt. Családalapításom miatt 2001 végén kértem felmentésemet a kolozsvári szolgálat alól, és visszaköltöztem Budapestre. A sors fintora, hogy 2001 őszén az olvasóktól e lap hasábjain való elköszönő vezércikkem óta cikket nem írtam jelen visszaemlékezésig, mivel szakmám szűkebben értelmezett területein próbáltam szerencsét az elmúlt 18 évben.
Az üzleti várakozások nem teljesültek, de az álom fontosságát felismerve a tovább álmodáshoz szükséges forrásokat a magyarországi tulajdonosi kör biztosította. Ennek indokoltságát pedig az elmúlt húsz év bizonyítja, mert az induláskor elhatározott szellemiséghez ragaszkodott a lapot írók közössége. Ezt külön köszönöm nekik!
Werner Péter
A Krónika vezérigazgatója, felelős szerkesztője 2000 január és 2001 szeptembere között
Tisztelt Olvasó, húszéves lett a Krónika, napra pontosan két évtizeddel ezelőtt látott napvilágot először az erdélyi magyar közéleti napilap, amelynek mai száma születésnapi különszám, mégpedig a 21. évfolyam 5244. lapszáma.
Bosszant, hogy nem találom a Krónika 1999. október 30-án megjelent első lapszámát a sajtótörténeti relikviákat tároló kartondobozaimban, pedig biztosan tudom, hogy megvan, hiszen az elmúlt húsz évben többször is járt a kezemben.
A Krónikát – úgy vélem – nagyon sokan kezdetként éltük meg. De ez egy összetett, sokféleképp látható kezdet volt.
Annyira nehéz a Krónikáról írni. És legalább annyira könnyű is. Körülbelül úgy, ahogy az ember a fiatalságát próbálja felidézni.
Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.
A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
szóljon hozzá!