Az eddigi fejlemények alapján olybá tűnik, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyes politikusai azok, akik szívesebben látnák a kormányon kívül a magyar szervezetet, míg a Szociáldemokrata Párt (PSD) inkább egyben tartaná a koalíciót. Az értesülések szerint elsősorban a PNL erdélyi és partiumi politikusai szeretnének RMDSZ-mentes kormányt, de azért néhány Kárpátokon túli párttársuk is egyetért velük.

Ennek több oka is van. Az már a koalíció megalakulásakor egyértelmű volt, hogy a parlamenti többséghez nem szükséges a magyar szervezet támogatása, hivatalosan a stabilitás érdekében került be a kormányba. Ez ugyanakkor azt jelenti, hogy az erdélyi és partiumi megyékben az RMDSZ-nek is juttatni kellett a kormány alárendeltségében működő intézmények vezetői tisztségeiből, amelyek nem csupán presztízzsel járnak, hanem komoly pénzösszegek fölötti rendelkezéssel is.

A liberálisok úgy érzik, hogy a magyarok kormányszereplése számos ilyen poszttól elüti őket.

Emellett természetesen kampánymegfontolások is a háttérben állnak. Bár mindkét fél a stabilitást hangsúlyozza, egyes liberálisok nem szívesen adnák át a közös kormányzás félidejében, jövő májusban a kormányfői tisztséget a PSD-nek, ahogy ez a koalíciós megállapodásban szerepel. Márpedig Marcel Ciolacu PSD-elnök már jelezte: ebben az esetben az előre hozott választás az egyetlen megoldás. Ami jelen állás szerint a PNL-t találná kedvezőtlenebb pozícióban, hiszen a felmérések szerint támogatottságuk több mint tíz százalékkal elmarad a PSD-é mögött. A PNL-es politikusok egy része e hátrány ledolgozásának egyik eszközét a magyarellenes témákba való beleállásban látja, hiszen ha nincs szükség a kormánytöbbséghez a magyarokra, akkor bátran lehet az ellenük való uszítással az erre fogékony román szavazók voksaira hajtani – a PNL vélhetően a szélsőséges AUR szavazóbázisából szeretné „feltölteni” saját, megfogyatkozott szavazói körét.

Persze ne legyünk naivak: a liberálisok jelentős része „gyárilag” megveszekedett soviniszta. Ne feledjük, arról a pártról van szó, amely az elmúlt években, ellenzékben Ludovic Orban akkori pártelnök irányítása alatt is a magyarellenességben találta meg egyik legfőbb doktrínáját, és amely számára egykori elnöke, Klaus Iohannis államfő hírhedt, „Jó napot kívánok, PSD!” kezdetű beszédében szintén a magyarokkal szembeni indulatok felkorbácsolásával próbált kampánytőkét kovácsolni. Mindezek alapján Andrei Cozmának, a PNL szatmári elnökének lépése, amellyel felmondta a koalíciót az RMDSZ-szel, úgy is értékelhető, hogy azt kezdő löketnek szánta a Dobjuk ki az RMDSZ-t a kormányból! akció elindításához.

A PSD viszont nem feltétlenül látja szükségét annak, hogy az RMDSZ-t kitegyék a kormányzati csónakból. Egyrészt egyes kérdésekben – például az energiaárak szabályozásában – közelebbinek tűnik az álláspontjuk egymáséhoz, mint a liberálisokéhoz.

Másrészt a PSD a népszerűségi mutatói alapján kényelmesen megnyerné az előre hozott választásokat, márpedig ha elég jó eredményt érne el – amire megvan az esély –, akkor akár a kormányalakításban is gondolkodhat, amihez az RMDSZ jól bevált koalíciós partner lenne. Vagyis nincs ok most összerúgni a patkót a magyar szervezettel – nem mintha egyébként a szociáldemokraták nem folyamodnának előszeretettel a magyar kártyához, ha pillanatnyi érdekeik úgy diktálják. Most azonban a liberálisok azok, akik elsősorban beleálltak a magyar ügyekbe, amihez a rasszistának feltüntetett tusványosi Orbán-beszédet használják fel.

Ne legyenek azonban kétségeink: az Orbán-beszéd csupán ürügy, amivel a saját magyarellenességüket próbálják palástolni.

Az, hogy Adrian Cozma gyakorlatilag hazaárulással vádolja az RMDSZ-t, amikor arról beszél, hogy a magyar szervezetet Budapestről irányítják, valamint az, hogy Alexandru Muraru a diszkriminációellenes tanácsnál tett feljelentést Orbán Viktor ellen, a saját kormányzati pozíciók erősítése és a népszerűségi mutatók javítása mellett továbbra is azt a célt szolgálja, hogy a budapesti kormány diszkreditálásával megpróbálják ellehetetleníteni az erdélyi magyar közösség megmaradását célzó anyaországi támogatásokat.

Mindezek nyomán nem lehet elégszer rögzíteni: miközben az ukrajnai konfliktus miatt az ország polgárainak számos válsággal kell megküzdeniük, a vélt rasszizmus elítélésének örve alatt a román pártok a saját kampánypecsenyéjüket sütögetik, ezzel párhuzamosan pedig a romániai magyar közösség egzisztenciális ellehetetlenítésére zajlik kísérlet.