Bella ciao! – A Dalí-maszkos rablók, akik meghódították a világot (2.)

Egy spanyol tévécsatorna saját gyártású sorozataként indult, és milliós nézettségű folytatásos történet lett belőle. Nem túlzás azt állítani, hogy

a Money Heist – A nagy pénzrablás a Netflixnek az, ami a Trónok harca volt az HBO-nak, azzal a különbséggel, hogy itt nem hetente kell várni az új epizódokra, hanem nyolc óra alatt le lehet tudni az egész évadot, hogy aztán egy év kihagyással érkezzen a folytatás.

Hihetetlen várakozás előzi meg a Netflix spanyol presztízssorozatát, ami eredetileg La casa de papel címmel futott a spanyolországi Antena 3 csatornán, és amit a lehető legjobb érzékkel vásárolt meg és emelt be a kínálatába a Netflix, úgy, hogy valószínűleg maguk sem sejtették, hogy pár éven belül már

bögréken, pólókon és megannyi használati tárgyon köszönnek vissza a sorozat védjegyévé váló piros overallok és Dalí-maszkok, illetve hogy a fél világ kívülről fújja majd az egyik leghíresebb olasz partizándalt, a Bella Ciao-t, aminek reneszánszát szintén a sorozat hozta el.

Bella ciao! – A Dalí-maszkos rablók, akik meghódították a világot (1.)

Egyszerű, kábeles sorozatnak indult Spanyolországban, azonban rövid idő alatt világszenzáció lett belőle. A szerethető karakterekkel, izgalmas történetvezetéssel, váratlan fordulatokkal operáló La Casa del Papel bebizonyította, hogy lehet újat alkotni a heist-műfajban.

Az első két (újravágott) szezon a spanyol királyi pénzverde kirablásáról szólt egy zseniálisan kidolgozott tervvel, annak megannyi nehézségével és buktatójával együtt, és ha a spanyolokon múlik, itt valószínűleg véget is érhetett volna a történet:

„hőseink” a pénzverdében nyomtatott milliókkal lelépve új életet kezdenek a világ különböző tájain, boldogan élnek, amíg meg nem halnak, és nagy valószínűség szerint az unokáiknak sem kell majd dolgozniuk egy ekkora vagyon mellett.

A Netflixnél azonban tudták, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg, így megszületett a folytatás is, naná, hogy egy még grandiózusabb, még nagyobb téttel bíró rablással és annak a végletekig kidolgozott nagyszerű tervével, ugyanazokkal a labilis, megannyi különböző személyiségű és temperamentumú rablókkal, akikhez új, a későbbiekben szintén szimpatikussá váló karakterek csatlakozhatnak. Egyszóval,

emelték a tétet az írószobában, pénzt, paripát, fegyvert (de főleg pénzt) rendeltek hozzá és kezdődhetett is a munka, ami ismételten iszonyú nézettséget (és persze előfizetőket) hozott a konyhára az elmúlt két évben.

A sorozat negyedik évada ráadásul pont a pandémia miatti lezárások első szakaszában vált elérhetővé (2020. április 3-án), tehát gyakorlatilag minden adott volt, hogy

nézők milliói cuppanjanak rá a Netflix sikersorozatára, behozzák a lemaradást, vagy élvezhessék a várva várt folytatást, ami összességében véve tényleg nem volt ahogy csalódást okozzon.

A harmadik évad azzal indított, hogy a bandatagok szétszóródva élvezik az életet és a „rabolt” vagyont, a szabály mindössze az, hogy nem léphetnek kapcsolatba egymással azok, akik külön vannak egymástól. Ezt a szabályt rúgja fel Rio, aki műholdas telefonnal hívja fel szerelmét, Tokiót, így fedve fel saját pozícióját a hatóságok előtt, akik rövid hajsza után el is fogják őt. A banda tehát újra összeáll, és egy csavarral – miszerint a Professzorról kiderül, hogy a rablásban elhunyt Berlin testvére – máris elkezdődhet egy még grandiózusabb rablás véghezvitele, amiről kiderül, hogy a pénzverdés akciónál is hamarabb tervezték.

A banda, Berlin és a Professzor korábbi tervei alapján ezúttal a spanyol jegybank aranykészletére pályázik, miközben elfogott, és a hatóságok által megkínzott társuk kiszabadítása is az elsődleges céljaik között van.

Két legyet ütnének egy csapásra, ehhez azonban ismét túl kell járniuk az immár nehéztüzérséget és a lehető legkeményebb offenzívákat bevető és a törvények áthágására nagyon is nyitott hatóságiak eszén is.

Az új, már a Netflix égisze alatt készülő évadokra tehát több, nagyobb, grandiózusabb lett minden, a negyedik évad végére pedig az is kiderült, hogy ez az újabb rablás tényleg nem hasonlítható semmihez, ami korábban a sorozatban történt,

a tétek pedig akkorák, hogy a szereplők majdhogynem összeroppannak azok súlya alatt.

Míg az első két évadban az volt a tét, hogy hidegvérrel, profik módjára oldják meg a rablás és a túszdráma során felmerülő problémákat, addig a harmadik és a negyedik évadra mondhatni, hogy szinte mindenki a túlfűtött érzelmek hálójában vergődik, és

nem elég, hogy a hatósági offenzíva Damoklész kardjaként lebeg a fejük felett, ők a rablás mellett főként egymással és az egymás iránti érzéseikkel vannak elfoglalva.

Szinte nincs olyan szereplő, aki ne érezne valamit egy másik karakter iránt, holott a korábbi akció egyik alapvetése volt a kötődések kizárása, ezért is kapott mindenki egy városnevet alteregóként.

Nyilván a készítők jól tudták, hogy a személyes drámák érik el jobban a nézők bevonását és kötődését a szereplőkhöz, és ez nagyon is jól működik a sorozatban is, még ha ez a történetfolyam érzelgőssé válását eredményezi is. Ezt azonban fegyverropogással, akciókkal, és a minél tökösebb, keményebb megnyilvánulásokkal ellensúlyozzák, így

a túlfűtött dráma mellett akciót is kapunk dögivel, de a humorról sem feledkeztek meg az írók.

Működik tehát a tizenkilencre lapot húzás, ugyanakkor a rendkívül szimpatikus Berlin karakterét sem kell nélkülöznünk, hiszen visszaemlékezések formájában kapja meg a maga kedves háttértörténetét, ugyanakkor a tenyérbemászó egykori bankigazgató, Arturo is visszatér, hogy még nagyobb féregként vívja ki a néző gyűlöletét a karakter.

Egy szó mint száz, nagyon is működik a sorozat, ami tökéletesen alkalmas az úgynevezett – és a Netflix védjegyének számító – binge watchingolásra (egy ültünkben való megnézésre). A másik, ami miatt a néző azonosulni tud az egésszel az a rendszerellenes alaphelyzet, miszerint

a rablók egyfajta modern kori Robin Hood-ok, míg a hatóságok emberei utolsó szemét disznók, akik bármire képesek a korábbi szemétségeik eltussolására és a rablók likvidálása érdekében.

A Dalí-maszkos rablók elleni hatósági akciót vezető ezredes az a balek irányításmániás és megfelelési kényszeres parancsolgató, a kegyetlen és rideg Sierra nyomozó pedig kellően gonosz és tenyérbemászó ahhoz, hogy végig utáljuk és megvetést érezzünk iránta, de azért valamilyen szinten megértsük az ő motivációit is.

És, hogy miként ér véget Tokióék és a Professzor grandiózus terve a spanyol nemzeti aranytartalék meglovasításával, az majd december 3-án derül ki, ugyanis bár szeptember 3-án folytatódik a sorozat, a Netflix két részletben jeleníti meg azt az említett két dátumon.

Most megkapjuk a végső akció felvezetését, aztán három hónap múlva a grandiózusnak ígért finálét,

és az már biztos, hogy nem fogunk unatkozni az utolsó tíz rész alatt sem.