Kénytelen volt Romániáig jönni, hogy rendező lehessen. Kolumbiai direktor a Csíki Játékszínben

Gyermekkora óta az volt az álma, hogy labdarúgó legyen, ám később a színház világa felé fordult a figyelme Alejandro Durannak, aki a Csíki Játékszín meghívására érkezett Csíkszeredába. A csíki közönség már találkozhatott egy alkotásával, tavaly az Unscene fesztiválon láthatták az egyetemen rendezett Rodrigo García-féle Agamemnon darabot. A híres spanyol író és rendező, Rodrigo García 2004-ben írta nagy hatású darabját, amelyben a jelenkori kapitalista fogyasztói társadalmat kritizálja. Ezúttal a Csíki Játékszín két színészével viszi színre Alejandro Duran, akivel a próbafolyamat közben beszélgettünk – román nyelven.

 „Amiután elvégeztem a középiskolát, az volt a nagy bánatom, hogy nem lehettem focista, mert gyerekkorom óta ez volt az álmom. Beiratkoztam egy színiiskolába, és nagyon megszerettem a színházat. Az egyetemen is színész szakon végeztem, majd néhány barátommal alapítottunk egy társulatot, és ott kezdtem el rendezni. Onnan jött a késztetés, hogy rendező szakon tanuljak tovább, de

– magyarázta a fiatal rendező.

A darab két szereposztásban lesz látható, a színrevitelen Fekete Bernadettával és Puskás Lászlóval dolgozik együtt a rendező. Mint mondta, az eredeti szövegben egy ember van, de nincs meghatározva, hogy férfi vagy nő, csak feltételezhető, hogy férfi. „A színház vezetősége vetette fel, hogy miért ne lehetne nő a szereplő? Tetszett az ötlet és érdekelt, mert a fogyasztói társadalom problémája túlmegy azon, hogy nő vagy férfi az illető. Egy emberről beszélünk, az emberiség problémájáról beszélünk, épp emiatt nem számít, hogy nő vagy férfi a szereplő. Mindannyiunknak probléma ez. A csíki társulatnak nagy tapasztalata van a színházcsinálásban, casting során választottam ki Bernadettát és Lacit. Két nagyon tehetséges és fegyelmezett színész, nagyon örülök, hogy együtt dolgozunk” – hangsúlyozta Alejandro Duran. Hozzátette,

ez az Agamemnon egy családos ember szemszögéből mutatja be azokat a helyzeteket, amelyeket nap mint nap megélünk a fogyasztó társadalomhoz és a kapitalizmushoz kapcsolódóan,

a társadalmi egyenlőtlenségeket, az egyensúlyhiányt, a gazdagok és a szegények közötti nagy szakadékot.

„Azért érdekel ez a téma, mert egy olyan világban élünk, amelyben vannak erőforrások, de az egoizmus és az érdekek miatt napjainkban is vannak emberek, akik éhen halnak. Amíg egyeseknek nagyon sok anyagi java van, mások az éhhalál szélén állnak. Ezt az egoizmust nem tudom megérteni. A boldogságról való elképzelésünk nem arról szól, hogy ki vagyok, hanem, hogy milyen anyagi javakkal rendelkezem. Akkor vagyok boldog, ha a legújabb generációs telefont a magaménak tudhatom, vagy ha sikerül egy még jobb autót vásárolni. Holott az életben, az igazi életben az egyszerűbb dolgokban lehet, vagy kellene megtalálni a boldogságot. Az előadás szereplői is rájönnek, de nincs ahogy kilépni ebből a struktúrából. Ahonnan én jövök, az egyenlőtlenség még nagyobb. Például itt, aki szeretne, állami támogatással tanulhat egyetemen egészen a doktori befejezéséig. Én el kellett jönnöm egy más országba, hogy a mesterit elvégezzem, mert otthon nem volt anyagi lehetőségem. Azt hiszem, a helyzetemből fakadóan is érdekel ez a téma, amit az előadásban feldolgozunk.”

A szöveget Veress Albert fordította, az eredeti darabbal Budaházi Attila vetette össze, az előadás díszlet- és jelmeztervezője Ruxandra Manole. Az előadás a performansz határát súrolja, amely által a színész-néző kapcsolat szorosabbá válik – áll az előadás beharangozójában.

A színház élő kell legyen, arról kell beszéljen, amit épp megélünk, amilyen helyzetben vagyunk, a körülöttünk levő világról – véli a kolumbiai rendező.

Ugyanakkor, mindig, amikor valami újat keresünk, ki kell lépnünk a komfortzónánkból. Például, ezért is jöttem el ide, hogy egy olyan nyelven rendezzek előadást, amelyiket nem ismerem, egy olyan nyelv segítségével, amelyet szintén nem beszélek tökéletesen. Mert a színház tapasztalat kell legyen. Szeretném, ha a néző lenne a középpontban, és a színészek nem csak eljátszanak egy szerepet, mint általában, hanem interakcióban vannak a nézőkkel, és legyen helyen a párbeszédnek. Tehát, egy picit másabb lesz, mint egy szokványos előadás”.

Alejandro Duran az itteni benyomásairól is mesélt. Mint mondta, ő Bogotából jött, ahol nagy a forgalom, a zsongás. „Ahhoz képest itt,

Csíkban az élet csendes, és nagyon tetszik, ahogy itt élnek az emberek. Talán ilyen kellene legyen az élet, egyszerűbb, közel a természethez. Például nagyon jól lehet itt gyereket nevelni.

Azt hiszem, itt van az igazi élet, lehet lélegezni.”