Az év eddigi legjobb moziélménye a Top Gun folytatása

Tamás Attila 2022. június 27., 17:35 utolsó módosítás: 2022. június 27., 19:41

Rendkívül látványos és jól működő blockbuster lett a nyolcvanas évek végi amerikai légierő-reklámnak is beillő Top Gun második része, aminek mozis bemutatóját inkább többször is elhalasztották, minthogy streamingre száműzzék. A filmet moziban látva pedig maximálisan egyet tudunk érteni a készítők döntésével, ugyanis a Top Gun: Maverick egy nagybetűs moziélmény. Kritika.

Az év eddigi legjobb moziélménye a Top Gun folytatása
galéria
Fotó: Scott Garfield/Paramount Pictures

Töredelmesen bevallom, hogy eddig kimaradt az életemből sok más klasszikus mellett Tom Cruise Top Gun filmje. Számos dologért tudok rajongani, de a vadászrepülők és macsó vadászpilóták nyolcvanas évekbeli világa valahogy sosem hozott annyira lázba, hogy megnézzem ezt az egyetemes popkultúrába vastagon beivódott, egyébként középszerű filmet.

De hogy mennyire nagy impaktja volt a klasszikus Top Gunnak, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy tényleg egy kő alatt kell élni ahhoz, hogy valaki ne tudja, hogy az akkoriban sztárrá váló Tom Cruise főszereplésével készült alkotás

egyfajta népszerűsítő film volt a légierő számára, a felmatricázott bőrdzsekik és Ray-Ban napszemüvegek világhódító útjának elindítója, valamint a Top Gun-himnusz és a Berlintől a Take My Breath Away miatti dallamtapadások eredeztetője.

Biztosan nincsenek sokan, akik hozzám hasonlóan ugyanazon a napon látták az eredeti Top Gun-t és az egy hónapja mozikba került folytatást, ami biztos, hogy a filmes berkekben istenkáromlásnak számít (jöhet a megkövezés), én azonban úgy vagyok vele, hogy

egyben maxoltam ki a Top Gun nyújtotta élményt.

Fotó: Scott Garfield/Paramount Pictures

Nem sokkal azt követően, hogy befejeztem a klasszikus filmet (amit persze a folytatás megértéséért pótoltam), indultam is a moziba, hogy láthassam mit ad hozzá Tom Cruise és csapata a több mint harminc évvel ezelőtt készült alkotáshoz, amiből már az előzetesekben megmutattak ezt-azt, többek között kulcsjeleneteket is.

A Top Gun: Maverick egy nagybetűs moziélmény, aminél tényleg indokolt, hogy minél nagyobb vásznon és a lehető legjobb hangzásban érdemes nézni, hiszen

ez egy olyan blockbuster, amiből egy évben egy-kettőt ha bemutatnak a megszokott CGI-orgiákon túl.

Fotó: Scott Garfield/Paramount Pictures

A Maverick olyan mozi 2022-ben, mint amilyen a Dűne volt tavaly, azzal a különbséggel, hogy ezt nem lehet a moziforgalmazással párhuzamosan nézni streamingen, másrészt egy kerek egész, aminek várhatóan nem lesz újabb része. A 2019-ben leforgatott film a világjárvány miatt két évet „volt dobozban”, ugyanis

Tom Cruise ragaszkodott hozzá, hogy ezt kifejezetten nem szabad az otthoni képernyőkre száműzni, hiszen nem ezért forgattak a valódi Top Gunnal együttműködve, igazi vadászgépekkel, a blockbustereknél manapság elmaradhatatlan CGI használata nélkül, ráadásul ezt a filmet egyértelműen a moziba járó közönségnek szánták.

Fotó: Scott Garfield/Paramount Pictures

És hogy mennyire érte meg két évig ülni a filmen? Azt mi sem bizonyítja jobban, hogy ez lett a járvány utáni második olyan film, ami

túllépte az egymilliárd dolláros összbevételt egy hónappal a bemutatását követően, a pozitív kritikáknak és a lelkes ajánlásoknak köszönhetően még mindig kellően nagy érdeklődés övezi a mozikban.

(Azt azért tegyük hozzá, hogy a film dobozban tartása nagy bevételkiesést okozott a filmet gyártó Paramount Studiosnak és Tom Cruise cégének, de a bevételeket, meg amúgy a mozik talpraállását látva nem kell attól tartani, hogy a csődbemenés veszélye egy pillanatig is ott lebegett volna a fejük fölött).

Fotó: Scott Garfield/Paramount Pictures

A Top Gun: Maverick pedig egy igazán látványos és hangzatos moziélmény, ami

bár rendkívül hatásvadász módon van összerakva, nagyon jól működik.

Ebben a filmben sem történik más, mint macsó emberek macsó dolgokat csinálnak, az elit pilóták szúrós tekintetű feletteseik parancsait követik, vagy épp szegülnek azok ellen.

Rizikós elméleti helyzetek még rizikósabb gyakorlati megvalósításait nézhetjük hosszú perceken keresztül megfeszülve úgy, hogy tudjuk: a vége örömmámor és a Top Gun himnusz sokadik felcsendülése lesz, miközben a levegőt hasító vadászgépek suhannak át újra és újra a gyönyörű panorámák előtt.

Fotó: Scott Garfield/Paramount Pictures

Tom Cruise közel hatvanévesen is egy félisten (bár azért sok jelenetben kirívó az a fekete hajfesték), és továbbra is megsüvegelendő az a munkatempó és maximalizmus, amit diktál, valamint az a tény, hogy nem éri be digitális trükkökkel és kaszkadőrökkel, hanem beül a vadászgépbe, és eljátssza a nyomás alatt levő veterán pilótát, akinek nem kihívás meghatározott időintervallum alatt teljesíteni a lehetetlennek látszó küldetést.

A film ugyanakkor az érzelmi húrokat is jól pengeti, hiszen az első részben tragikusan elhunyt Goose karakterének a fiát és csapattársait (vagyis az új generációt) kell Maverick kiképezze. A Top Gun: Maverick ugyanakkor nagyjából ugyanarra a sémára épül, mint az előzményfilm,

itt is az aktuális pilótageneráció elitje készül élete első éles és hatalmas téttel bíró bevetésére, ráadásul úgy, hogy előtte a lehető legrövidebb idő alatt csapattá kell kovácsolódniuk, és bizonyítaniuk kell a rátermettségüket.

Oktatójuk pedig ezúttal nem egy szőke, göndör hajú  femme fatale, akit a film egy bizonyos pontján a legmacsóbb pilóta ágyba vihet a Take My Breath Away dallamára, hanem az a Maverick, aki barátja elvesztése miatt már nem az a forrófejű, meggondolatlan ifjú titán, hanem egyfajta gondoskodó apafigura, aki szentül meg van győződve arról, hogy képes úgy véghezvinni a lehetetlennek tűnő missziót, hogy az ne járjon emberáldozattal.

Fotó: Scott Garfield/Paramount Pictures

Az első részhez képest a 2022-es folytatást már a modern idők és a diverzitás jegyében készítették, így

már nem csak macsó fehér férfiak kiváltsága a vadászrepülőzés, hanem feketék és nők is ott vannak a fedélzeten (igaz, hogy nem bonyolították túl annak az egy szem női vadászpilótának a karakterét).

Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy Maverick már egy másik, korabeli nőt „bolondít”, látszólag sokadszorra, és ez a húzd meg-ereszd meg kapcsolat a végzetük. A Tom Cruisehoz hasonlóan még mindig eszméletlenül jól kinéző Jennifer Conelly igazán jó választás volt az elvált, élete teljében levő anya és szerető szerepére, aki mellett Maverick is meglelheti a neki kijáró, várva várt boldogságot, amit aztán el is hoz számukra a finálé.

Fotó: Scott Garfield/Paramount Pictures

Mellettük Miles Teller karaktere is különböző érzelmi húrokat pendíthet a nézőben a mindig jókedélyű, néhai Rooster immár felnőtt fiaként, aki érthető okokból ellenszenvet érez apja egykori bajtársa, az őt védelmezni próbáló Maverickkel szemben, ráadásul úgy, hogy egyikük sem lépett igazán túl az apa és barát elvesztésén. De ott van még a fiatal Ice-ként interpellálható Hangman is, aki a nagyszájú nagymenőt hozza a filmben a dramaturgiai fordulatok és a bonyodalmak meglétéért, hogy majd később beteljesíthesse a neki szánt célt, és másodhegedűsként ugyan, de hangsúlyos szerepe legyen az újratervezésekre és improvizálásokra kényszerített misszióban. Emellett

megható volt látni a való életben a gégerákból felépült, de emiatt rendkívül megviselt Val Kilmert is, aki visszatér a beszélni alig tudó Ice-ként, aki ezúttal nem a pilótafülkében, hanem a háttérből mozgatja a szálakat.

Fotó: Scott Garfield/Paramount Pictures

A Top Gun: Maverick tehát úgy jó ahogy van, minden működik benne, ugyanakkor egy olyan folytatás, ami felülmúlja és kellően kiegészíti a klasszikus Top Gunt, annak ellenére, hogy az már egyedülálló filmként is kivívta a kultstátuszt az adott korszak nézőinek körében.

A folytatás az új idők filmje, de úgy, hogy méltó marad az előzményhez, emellett pedig egy olyan piszok látványos és hangulatos mozi, amire megéri jegyet váltani.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.