A pokol nagyon közelről. 1917

Az első világháború poklát sokan próbálták megfogalmazni mind könyvben, mind pedig filmekben – némelyik regényből bravúros filmadaptáció is készült, a legjobb példa talán a Nyugaton a helyzet változatlan, de a Fegyverszünet karácsonyra, Az ifjúság végrendelete, a Hadak útján, Az utazás vége is erről a témáról született film az utóbbi években. Ezek az alkotások is egytől-egyig (és még sorolhattuk volna a régebbieket is, mint a Gallipoli vagy az Arábiai Lawrence) nagyszerűek, de valahogy az 1917 több szempontból is zseniálisabb.

A film története viszonylag egyszerű, ezt a rendező a nagyapjának az elmeséléseiből írta, aki megjárta az első világháború franciaországi poklát. Két angol katona azt a megbízást kapja, hogy a kiürült csatatéren, illetve kiürített német állásokon és egy porig rombolt kisvároson keresztül jussanak el a sereg egy másik, egy nappal később támadásra vezényelt részéhez, mert megtudták, hogy a németek csapdát állítottak nekik. A képlet egyszerű: ha a két katona nem ér idejében a frontvonalhoz, akkor 1600 katonát vezényelnek bele a biztos halálba.

Nem véletlenül választja a Colin Firth által alakított Erinmore tábornok (Dean-Charles Chapman) Blake őrvezetőt: testvére az említett, 2. devoni szakasz tisztje, így a motiváció is erősebb, hiszen reggelig kell odaérnie társával, Will Schofield őrvezetővel (George MacKay). Mivel a spoilerezést nem nagyon szereti senki, itt abba is hagynám a történetet, azt viszont nem tudom elhallgatni, hogy gyakorlatilag minden percre tud figyelni az ember, a film egy másodpercre sem laposodik el. Feszültségből, nagyon kemény és megdöbbentő helyzetekből egyáltalán nincs hiány, sőt, egy kicsit talán túl sűrű is a történések sorrendje, de azért ilyen pörgős, mert tényleg néhány órája volt a két katonának az üzenet, illetve parancs továbbítására.   

Technikailag, látvány szempontjából nagyon, de nagyon ki van dolgozva a film. Habár szinte végig úgy tűnik, mintha egyetlen vágás sem lenne benne, azért ennek utánanéztünk, nem így van, de valóban minimális, körülbelül húsz vágás lehetett. El lehet képzelni, hogy mekkora teher rakódott a fiatal színészekre és Roger Deakins operatőrre, hogy ezeket e jeleneteket egy lélegzetre, pihenő nélkül kellett felvenniük. Nem tudott nem eszembe jutni a Saul fiának a filmezési technikája, hiszen abban is végig közeli kép volt – itt nem annyira, de mégis olyan közelről látunk mindent, és a háttér, a díszlet olyan aprólékosan ki van dogozva, hogy csak néz az ember.

A sáros csatatéren fekvő döglött lovak, hullák, bombatölcsérek, elhagyott lövészárkok, a katonák ruhája, felszerelése mind-mind nagyon a helyén van. Talán nem is a történet (de az is), ami ennyire elviszi ezt a filmet, hanem a lélegzetelállító képek: a szétlőtt, lerombolt kisvároska éjszakai képe, a szögesdróton fennakadt hulla, a sebesültek a kórház-sátorban. Tudom, mindez borzalmas, de attól ez sajnos még megtörtént száz évvel ezelőtt. Akik csak a történelemkönyvek lapjairól vannak tisztában az elő világháború borzalmaival, azok gyakorlatilag élőben szembesülhetnek annak valóságával. Történelemtanárok is ajánlhatnák diákoknak – persze a bevezetőben ajánlott filmeket is.    

Van néhány hiba is a filmben. Például a végén, minden bajon és megpróbáltatáson túl Scho elővesz egy jegyzetfüzetből egy fényképet, ami teljesen tiszta még mindig, pedig vízben, sárban, tűzben járt... A fronton való rohanás-jelenetben ütközik egy-két statisztával, ezt a jelenetet négyszer tudták felvenni, és a legjobb került a filmbe. Egyes lövöldözős jeleneteknél egyszerűen hihetetlen, hogy nem találják el az egyik katonát a németek, aki a küldetés során még meg sem sebesül. Imitt-amott van egy-egy pátoszos mondat és jelenet, de ezektől eltekintve egy nagyon jó filmmel van dolgunk még akkor is, ha valaki olyan szempontot is néz, hogy a háborús filmek ilyen időszakban, amit most élünk, bizony kilőve, mert hát ez most nagyon filmszerű.

Sokan vagyunk sokfélék, és különbözőképen éljük meg ezt azt időt – a játékfilmek segíthetnek ebben, bármiről is szóljanak. De van egy olyan érzésem, hogy a hétköznapi hősökről szóló filmek előbb-utóbb nagyon népszerűek lesznek – mert kellenek a jó példák.