Egyéb sportok
Imperial Wet
Kosárlabda
HIRDETÉS

Távolodóban a hatodik hely a GYHK számára

Gergely Imre 2020. január 10., 22:01 utolsó módosítás: 2020. január 10., 22:17

Szoros csatában ugyan, de alulmaradt az FTC-Telekom csapatával szemben a Gyergyói Hoki Klub pénteken este. Az Újpest eközben Brassóban győzött, így a gyergyóiak a következő két mérkőzésen maximális pontszámot kellene gyűjtsenek, ahhoz, hogy az első helyről kezdhessék az Erste Liga középszakaszát az alsóházban.

Távolodóban a hatodik hely a GYHK számára
galéria
Fotó: Vaduva István

Az első harmadban inkább a piros-fehérek domináltak és több ígéretes helyzet is kialakult Arany kapujánál. Az első emberelőny még kimaradt, de az 10. percben megszületett a vezető találat: Péter értékesítette közelről a Valdix és Bobcek összjátékából kialakult gólhelyzetet.

Lendületben maradt a piros-fehér alakulat, de nem jött a második gól. Sőt, emberhátrányban Switzer és Hajós lódult meg, és az utóbbi védhetetlenül emelt Cooke kapujába. Valdix hasonló kontrát vezethetett, de az ő lövése fölé ment.

A második harmadtól láthatóan alábbhagyott a gyergyói lelkesedés.

Átvette az irányítást a Fradi, és masszív védekezésből váltottak át sokszor veszélyes támadásokba. A 29. és 33. percben Tóth Gergő és Németh is betalált. Aranynak is akadt ugyan bőven védeni valója, de ebből kevés volt az igazán veszélyes helyzet. A másik oldalon Cooke tartotta meccsben a piros-fehéreket.

Fotó: Vaduva István

A GYHK mindent megpróbált ugyan, de inkább volt erre jellemző az erőlködés, mint tudatos támadásépítés.

Az eredmény nem változott, az Ferencvárost ezúttal sem tudta legyőzni a gyergyószentmiklósi csapat.

A vereség mellé Brassóból is rossz hír érkezett. Az Újpest 3–1-ről fordítva 3–6-ra nyert a Corona ellen és így hat ponttal vezet a GYHK előtt.

Ez azt jelenti, hogy Malcolm Cameron együttese mindkét hátralévő alapszakasz mérkőzését rendes játékidőben kell megnyerje ahhoz, hogy az alsóház első helyéről, 6 bónuszponttal indíthassa az alapszakaszt. A GYHK szombaton 18.30-tól az UTE csapatát fogadja, kedden a Debreceni EAC ellen zárja az alapszakaszt.

Jégkorong Erste Liga alapszakasz
Gyergyói Hoki Klub–FTC-Telekom 1–3 (1–1, 0–2, 0–0)
Gólszerzők: Péter Zsolt (10. perc), illetve Hajós Roland (16.), Tóth Gergő (29.), Németh Attila (33.)
Kapura lövések: 41–42
Kiállítások: 35–53 (ebből 20+5 perc végleges kiállítás Mathew Rupertnek és Antonino Sarciának, illetve 10 perc Tóth Gergelynek)

Erste Liga, 2019–2020-as idény, 16. hét
2020. 01. 10., 18:30 Brassói Corona Újpesti TE 3–6
2020. 01. 10., 18:30 Gyergyói Hoki Klub FTC-Telekom 1–3
2020. 01. 10., 19:00 Dunaújvárosi Acélbikák Csíkszeredai Sportklub 4–2
2020. 01. 10., 19:00 Debreceni EAC Hokiklub Budapest 4–1
2020. 01. 10., 19:30 Fehérvári Titánok Schiller-Vasas HC 6–3
2020. 01. 11., 18:30 Fehérvári Titánok Csíkszeredai Sportklub 4–8
2020. 01. 11., 18:30 Brassói Corona FTC-Telekom 3–4
2020. 01. 11., 18:30 Gyergyói Hoki Klub Újpesti TE 2–3
2020. 01. 13., 19:00 Hokiklub Budapest Dunaújvárosi Acélbikák 5–0
2020. 01. 14., 18:30 Gyergyói Hoki Klub Debreceni EAC 4–1
2020. 01. 15., 19:00 FTC-Telekom Schiller-Vasas HC 5–1
2020. 01. 15., 19:00 Dunaújvárosi Acélbikák Brassói Corona 7–5
2020. 01. 16., 18:30 Csíkszeredai Sportklub Debreceni EAC 4–3
2020. 01. 16., 19:30 Fehérvári Titánok Brassói Corona 3–2 h.u.
2020. 01. 17., 19:40 Schiller-Vasas HC Hokiklub Budapest 3–1

Erste Liga, 2019–2020-as idény
M GY GYH VH V GK P
1. Csíkszeredai Sportklub 36 26 5 1 4 175–94 89
2. FTC-Telekom 36 22 5 4 5 145–77 80
3. Brassói Corona 36 19 2 5 10 159–119 66
4. Dunaújvárosi Acélbikák 36 20 0 3 13 128–105 63
5. Debreceni EAC 36 18 3 2 13 123–102 62
6. Újpesti TE 36 13 3 5 15 123–134 50
7. Gyergyói Hoki Klub 36 11 5 1 19 96–106 44
8. Fehérvári Titánok 36 10 3 0 23 103–159 36
9. Hokiklub Budapest 36 9 0 5 22 92–151 32
10. Schiller-Vasas HC 36 4 2 2 28 77–174 18

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat