HIRDETÉS

Szőcs László mindkét meccsen betalált az örmények ellen

Horváth Bálint Ottó 2019. április 16., 21:39 utolsó módosítás: 2019. április 16., 21:47
HIRDETÉS

Mindkét barátságos mérkőzését megnyerte a 2020-as világbajnoki selejtezőkre készülő román teremlabdarúgó-válogatott Örményország ellen. A két együttes Chiajnán találkozott egymással.

Hozzájárult a két győzelem eléréséhez a csíkszeredai csapat játékosa Fotó: FRF

Az első vasárnapi találkozón Robert Lupu szövetségi kapitány csapata korán hátrányba került, de a pihenőig egyenlíteni tudott, és a folytatásban négyszer talált be, ezzel 5–1-re győzött.

A második összecsapáson kedden délután jobban kezdett a román együttes, amely a szünetben is előnyben volt, és végül 5–3-ra nyert.

HIRDETÉS

A Csíkszeredai Imperial Wet két játékosa, Szőcs László és Cristian Matei mindkét mérkőzésen gólt szereztek.

Fotó: FRF

Ezzel a két barátságos mérkőzéssel Románia a 2020-as litvániai világbajnokság selejtezőjére készült, amelynek első körében idén október 22–27. között Kazahsztánnal, Hollandiával és Albániával mérkőzik meg Piatra-Neamțon. A csoportból az első két helyezett jut tovább a következő szakaszba, ahol majd újabb csoportokat alakítanak ki.

Teremlabdarúgás, barátságos mérkőzés:
Románia–Örményország 5–1 (1–1),
a román csapat gólszerzői: Mimi Stoica, Ique Ribeiro, Szőcs László, Cristian Matei, Felipe Oliveira.
Románia–Örményország 5–3 (2–1),
a román csapat gólszerzői: Felipe Oliveira 2, Mimi Stoica, Szőcs Laszló, Cristian Matei.

A román válogatott kerete: kapusok – Petrișor Tonița (Dévai Autobergamo), Andrei Grigoraș (FK Székelyudvarhely), Roberto Voin (Temesvári Informatica), mezőnyjátékosok – Cristian Matei, Szőcs László (mindketten Csíkszeredai Imperial Wet), Adrian Pânzaru, Paulo Ferreira (mindketten Dévai Autobergamo), Andrei Crăciun, Mimi Stoica (mindketten Galaci United), Marian Plugaru, Ionuț Movileanu (mindketten Dunărea Călărași), Felipe Oliveira (Napoli), Ique Ribeiro (Cartagena), Sergiu Gavrilă (Temesvári Informatica).
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS