HIRDETÉS

Sorsdöntő mérkőzések előtt a Sepsi OSK

Sánta Imre 2018. május 15., 10:28 utolsó módosítás: 2018. május 15., 10:55
HIRDETÉS

Az élvonalban maradás szempontjából két kulcsfontosságú meccset játszik ezen a héten a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely a labdarúgó 1. Liga alsóházi rájátszásában előbb kedden délután a Temesvári Poli együttesét, majd pénteken a Bukaresti Juventust fogadja hazai pályán.

Neagoe és Hamed is úgy érzi, felkészültek az előttük álló kihívásokra Fotó: Sánta Imre

A háromszékiek legutóbbi, az FC Voluntari ellen idegenben aratott győzelmüknek köszönhetően az alsóház rangsorának harmadik helyén állnak, de egyelőre még nem dőlhetnek hátra, hiszen a kiesés elkerülése érdekében kiélezett küzdelem folyik, amelyben hat csapat is érdekelt.

Mindezzel tisztában van Eugen Neagoe, a piros-fehérek vezetőedzője, aki a klub jövője szempontjából meghatározónak látja a soron következő két hazai mérkőzésüket. A szakvezető szerint fontos, hogy most a lehető legjobbat nyújtsa a csapat, mert ha ezen a két találkozón sikerül begyűjteni a hat pontot, ezzel akár a bennmaradás is bebiztosítható.

Fotó: Sánta Imre

„Nagyon fontos három ponttal tértünk haza Voluntari-ról, de most egy újabb létfontosságú mérkőzés vár ránk. A fiúk tudatában vannak, hogy a soron következő két meccs meghatározó lehet célkitűzésünk megvalósítása tekintetében.

Két győzelem esetén az utolsó három fordulóban már nyugodtabbak lehetnénk, és még akár az alsóház második helyére is odaérhetnénk. A sűrű program miatt nem panaszkodunk, nincs is időnk rá.

Minden szempontból fel vagyunk készülve, úgyhogy nem keresünk kifogásokat, hanem igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy győztesen hagyjuk el a pályát” – fogalmazott a Sepsi OSK vezetőedzője.

Az FC Voluntari elleni meccsen első gólját szerezte piros-fehér színekben az alig tizennyolc éves Yasin Hamed, aki most is győzelmet vár csapatától.

Fotó: Sánta Imre

„Nagyon örülök ennek a gólnak, de még inkább, hogy ezzel segíthettem a csapatot. Bízom a hasonló folytatásban és a jó eredményekben. A Poli elleni mérkőzés fontosságának mindannyian tudatában vagyunk, de ha összeszedetten fogunk játszani, a miénk lesz a győzelem” – nyilatkozta az OSK nagyszalontai születésű középpályása.

A Temesvári Poli elleni találkozón egyébként Eugen Neagoe nem számíthat Marko Simonovszki és Jure Obšivač játékára, akik egészségügyi gondokkal küszködnek.

HIRDETÉS

A kedden este 18.30-kor kezdődő mérkőzés a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look TV televízió csatornákon lesz látható, és magyar nyelven élőben közvetíti a Marosvásárhelyi Rádió és a Kolozsvári Rádió is.

Labdarúgás, 1. Liga, rájátszás, a hátralévő meccsek programja

Felsőház

10. forduló (utolsó):
Jászvásári Poli–CSU Craiova – május 18., péntek, 20.45
FCSB–Astra Giurgiu – május 20., vasárnap, 20.45
Kolozsvári CFR–FC Viitorul – május 20., vasárnap, 20.45

Alsóház

10. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Temesvári Poli – május 15., kedd, 18.30
Bukaresti Juventus–Bukaresti Dinamo – május 15., kedd, 21 óra
FC Botoșani–Concordia Chiajna – május 16., szerda, 18.30
Medgyesi Gaz Metan–FC Voluntari – május 17., csütörtök, 20.45

11. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Bukaresti Juventus – május 18., péntek, 18 óra
Concordia Chiajna–Bukaresti Dinamo – május 19., szombat, 21.45
FC Voluntari–FC Botoșani – május 20., vasárnap, 17 óra
Temesvári Poli–Medgyesi Gaz Metan – május 21., hétfő, 21.45

12. forduló:
Bukaresti Juventus–Concordia Chiajna – május 22., kedd, 20.45
Bukaresti Dinamo–FC Voluntari – május 23., szerda, 20.45
Medgyesi Gaz Metan–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – május 24., csütörtök, 18.30
FC Botoșani–Temesvári Poli – május 24., csütörtök, 21 óra

13. forduló:
FC Voluntari–Concordia Chiajna – május 26., szombat, 17.30
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FC Botoșani – május 27., vasárnap, 18 óra
Medgyesi Gaz Metan–Bukaresti Juventus – május 28., hétfő, 18 óra
Temesvári Poli–Bukaresti Dinamo – május 28., hétfő, 20.45

14. forduló (még nincs pontos időpont):
Bukaresti Juventus–FC Voluntari – június 2., vasárnap
Concordia Chiajna–Temesvári Poli – június 2., vasárnap
Bukaresti Dinamo–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – június 2., vasárnap
FC Botoșani–Medgyesi Gaz Metan – június 2., vasárnap

Ranglista:
1. Kolozsvári CFR 47 pont
2. FCSB 46
3. Viitorul 35
4. Craiova 35
5. Astra Giurgiu 33
6. Jászvásár 24
...
7. Dinamo 41
8. Botoșani 32
9. Sepsi OSK 26
10. Voluntari 24
11. Chiajna 23
12. Medgyes 22
13. Temesvár 22
14. Juventus 16

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS