HIRDETÉS

Sokáig volt előnyben az SZNKK, a végét nem bírta

Józsa Csongor 2018. november 01., 19:04 utolsó módosítás: 2018. november 01., 19:19
HIRDETÉS

Remekül indult a találkozó az udvarhelyi női kézilabdázók számára. Vezettek a szünetben és a második félidő nagy részében, de végül a hazai Târgoviște otthon tartotta a pontokat.

Fotó: Veres Nándor

Csütörtökön délután a Székelyudvarhelyi Női Kézilabda Klub idegenben, a CSU Târgoviște otthonában vendégszerepelt a kézilabda A osztály C csoportjának kilencedik fordulójában. A Mester Zsolt által irányított együttesnek ez volt az első találkozója az őszi idény visszavágói során, a gárda a hazai párharcot 41–30-ra nyerte a soros ellenfelével szemben.

Az SZNKK úgy utazott el, hogy megpróbálja gyarapítania pontjai számát. Jól is indult a szerdai találkozó, az udvarhelyiek voltak kezdeményezőbbek, így az első félidőben vezettek, a hazaiak csak rendre egyenlíteni tudtak. A pihenőt követően sem változott sokáig a játék képe.

HIRDETÉS

A meccs hajrájában döntöttek, a CSU Târgoviște indított jobban, előbb kiegyenlített, majd a vezetést is átvette. Ezúttal már az udvarhelyieknek kellett az eredmény után szaladniuk. Hiába voltak előnyben ötven percig, minimális különbségű vereséget szenvedtek a lányok.

A soron következő játéknapon november 5-én, hétfőn 17 órától hazai környezetben fogadja az SZNKK a Național Râmnicu Vâlcea együttesét.

Női kézilabda A osztály, C csoport, 9. forduló:

CSU Târgoviște–Székelyudvarhelyi NKK 26–25 (12–14)
Az udvarhelyi gólszerzők: Kerekes Éva 8, Mester Noémi 5, Munteanu Krisztina, András Anett 4–4, Sándor Aliz 2, Fekete Anna Dóra, Major Nóra 1–1.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS