HIRDETÉS

Román győzelem a hosszabbításban

Székelyhon 2018. október 12., 00:51 utolsó módosítás: 2018. október 12., 09:50
HIRDETÉS

Nehézkesen tudott nyerni a román labdarúgó-válogatott Litvánia vendégeként a Nemzet Ligája C osztályának 3. fordulójában. Cosmin Contra legénységének ez volt az első sikere az újonnan elindított bajnoki küzdelemben.

Fotó: Frf.ro

Megtört a két év óta tartó átok, idegenben is nyerni tudott tétmeccsen a román fociválogatott. Legutóbb 2016. október 8-án Jerevánban 5–0-ra verte Örményországot a világbajnoki selejtezőn, azóta vendégként csak barátságos találkozón diadalmaskodott.

Csütörtökön este Vilniusban lépett pályára a román csapat. Már a 13. percben előnyhöz jutottak a vendégek, egy szép akció végén Alexandru Chipciu, a Sparta Praha középpályása lőtte a hálóba a játékszert. Ezt megelőzően viszont a hazaiak ébresztője kellett, a kapufáról pattant ki egy próbálkozásuk.

Fotó: Frf.ro

Ezt követően ellaposodott a meccs, és már úgy nézett ki, ezzel a góllal eldől a találkozó, de a litvánok a rendes játékidő utolsó percében egyenlítettek.

Ezután mindent beleadtak a vendégek, második támadásukból betalált a csereként beállt Alexandru Maxim: a hosszabbítás negyedik percében, egy remek összjáték végén a Mainz középpályása elfektette védőjét, és közelről a kapuba helyezte a labdát.

Fotó: Frf.ro

Ez volt a románok első sikere a Nemzetek Ligájában: korábban 0–0-s döntetlent játszottak hazai pályán Montenegróval, majd Szerbiában 2–2-es eredmény után osztozkodtak a pontokon.

A csoport másik csütörtöki meccsén Szerbia győzött Montenegróban, így átvette a vezetést a csoportban, két ponttal megelőzi Romániát.

HIRDETÉS

A negyedik fordulót vasárnap bonyolítják le, 16 órakor Románia Szerbiát fogadja a bukaresti Național Arénában, míg 21.45-től Litvánia–Montenegró találkozó lesz.

A magyar válogatott a C osztály 2-es csoportjában pénteken 21.45-kor Görögországban lép pályára, hétfőn pedig ugyanilyen időpontban Észtország vendége lesz.

Labdarúgás, Nemzetek Ligája, C osztály, 4-es csoport, 3. forduló:
Litvánia–Románia 1–2 (0–1),
gólszerzők: Žulpa (90.), illetve Chipciu (13.), Maxim (90+4.)
Litvánia: Šetkus – Baravykas, Jankauskas, Klimavičius, Slavickas – Žulpa, Vorobjovas (Kuklys, 63.), Slivka – Novikovas, Černych (Petravičius, 87.), Šernas (Valskis, 63.). Szövetségi kapitány: Edgaras Jankauskas.
Románia: Tătărușanu –Manea, Tamaș, Săpunaru, Bancu – Anton, Marin – Chipciu, Stanciu (Rotariu, 86.), Mitriță (Maxim, 78.) – Țucudean (Keșerű, 71.). Szövetségi kapitány: Cosmin Contra.

A csoport másik meccsén:
Montenegró–Szerbia 0–2 (0–1),
gólszerző: Aleksandar Mitrović (18. – büntetőből és 81.).

A 4-es csoport ranglistája:
1. Szerbia 7 pont
2. Románia 5
3. Montenegró 4 pont
4. Litvánia 0.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS