HIRDETÉS

Másodszor is legyőzte a Progym a Coronát

Gergely Imre 2017. november 14., 22:08 utolsó módosítás: 2017. november 14., 22:45

Ismét nagyszerű estéje volt a gyergyói csapatnak és szurkolóinak. A Progym két nap alatt kétszer győzte le a papíron jóval erősebb, de a jégen alulteljesítő Brassói Coronát.

Ünnepel a Gyergyószentmiklósi Progym: kétszer is legyőzte a címvédőt Fotó: Lukács Zsolt

Kedden is a gyergyószentmiklósi jégcsarnokban csapott össze a két együttes a román jégkorongbajnokság alapszakaszában. A hazaiak ott folytatták, ahol hétfőn abbahagyták, nem hagyták kibontakozni a kék-sárgákat, sőt egyértelműen jobbak voltak. Az zajlott a jégen, amit a Ruszlan Boriszenko által vezényelt együttes akart.

Akár már az első tíz percben is 2–3 góllal vezethetett volna a Progym, de akkor még kifele pattantak a lövések. Aztán a 16. percben Kozma Zsolt lőtt bődületes gólt emberelőnyben. Innen a Coronának lett sürgősebb a játék, támadtak volna, de a hazaiak jól szűrték a próbálkozásokat. Az eredmény nem is változott sokáig, míg a második harmadban, pontosabban a 35. percben egy Vaclav Novak–Nikita Bucenko akció után utóbbi kettőre növelte a hazai előnyt.

HIRDETÉS

Addig sem volt csendes a gyergyói csarnok, de akkor ezer torokból szólaltak meg a szurkolói rigmusok.

A játék képe ezután sem változott. A bajnoki címvédő erőlködött ugyan, de hiába, a gyergyóiak okosan hatástalanították a támadásokat. A harmadik harmad 6. percében született meg a brassóiak első, és mint később kiderült, egyetlen gólja. Mihály Árpád használt ki egy emberelőnyös helyzetet.

Egyenlíteni azonban nem volt módja a vendégeknek, egyszerűen nem találták az ellenszerét a piros-fehérek játékának. Patrik Polc kapuja többször került nagyobb veszélybe, mint a Szakács Szabolcsé.

Fotó: Lukács Zsolt

Amikor Nikita Bucenko ismét betalált a harmadik harmad közepén, el is dőlt a meccs. Leteltek a maradék percek, a Progym és közönsége ünnepelhetett. Kétszer egymás után legyőzték a bajnokot.

A mérkőzés után Ruszlan Boriszenko is kereste a szavakat. Végül csak annyit mondott játékosainak:

Láthatjátok: ha a megbeszélt taktikát betartjátok, mindenki keményen dolgozik, minden egyes cserében maximálisan koncentráltok, akkor bárkit legyőzhettek. Bebizonyítottátok. Kétszer.

A Progym szombaton és vasárnap a Sportul Studențesc együttesét fogadja, hétfőn, november 20-án pedig hazai pályán a Csíkszeredai Sportklubbal csap össze. Egy nappal később is székely rangadó lesz, de akkor Csíkszeredában csapnak össze a kék-fehérek és a piros-fehérek.

Jégkorong, román bajnokság, alapszakasz, keddi meccs:
Gyergyószentmiklósi Progym–Brassói Corona 3–1 (1–0, 1–0, 1–1),
gólszerzők: Kozma Zsolt (16. perc), Nikita Bucsenko (35., 50.), illetve Mihály Árpád (47.).

A rangsor:
1. Csíkszeredai Sportklub 44 pont /15 mérkőzés
2. Gyergyószentmiklósi Progym 25/12
3. Galaci Dunărea 17/15
4. Brassói Corona 16/9
5. Bukaresti Steaua 15/13
6. Sportul Studențesc 0/14.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS