Egyéb sportok
Imperial Wet
Jégkorong
Kosárlabda
Kézilabda
Labdarúgás
Székely válogatott
Teremlabdarúgás
Téli sportok

Magyarországi csapattal játszik felkészülési mérkőzést a CFR

Horváth Bálint Ottó 2019. november 08., 15:45 utolsó módosítás: 2019. november 12., 10:33
HIRDETÉS

A magyar élvonalban szereplő Kisvárda Master Good csapata hivatalos honlapján közölte, hogy felkészülési mérkőzést játszik az Európa Ligában menetelő Kolozsvári CFR-rel. A meghívó a román bajnokságban címvédő és éllovas együttestől érkezett.

Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR

A kisvárdai klub a hivatalos honlapján úgy fogalmazott, megtisztelő meghívás érkezett az együtteshez. A kolozsváriak játékerejéről ugyanis mindent elmond, hogy az EL aktuális idényében az olasz Laziót és a francia Rennes-t kétszer is legyőzték, a főtáblás csoportjukban négy forduló után megszerzett kilenc pontjukkal a skót Celtic mögött a második, továbbjutást érő helyen állnak, és még egy pontra van szükségük ahhoz, hogy továbbjutásuk matematikailag is biztossá váljon.

A címvédő kolozsvári együttes jelenleg is vezeti a román bajnokságot, miközben a Kisvárda tizenegy forduló után a 8. helyen áll (4 győzelem, 1 döntetlen, 6 vereség) a tizenkét csapatos NB I.-ben.

HIRDETÉS

A CFR–Kisvárda barátságos találkozót a válogatottak Eb-selejtezői miatt a következő hétvégén, november 17-én, vasárnap romániai idő szerint 16 órától rendezik Kolozsváron.

Addig azonban még lejátszik egy bajnoki mérkőzést a kolozsvári alakulat, vasárnap 19 órától a Bukaresti Dinamo vendége lesz az 1. Liga 16. fordulójában.

Arlauskis a Hét csapatában az UEFA-nál

Az Európa Liga csütörtöki játéknapja legjobb kapusának választotta az UEFA a Kolozsvári CFR hálóőrét, a litván Giedrius Arlauskist, aki szenzációs védéseivel az együttes legjobbja volt a Rennes ellen 1–0-ra megnyert hazai mérkőzésen. Arlauskis mellett hat spanyol csapatnál (négyen az Espanyolnál, ketten a Sevillánál), továbbá az osztrák LASK Linznél, a ciprusi APOEL Nicosiánál, a holland AZ Alkmaarnál és a belga Standard Liege-nél játszó labdarúgó került be az Európa Liga Hét csapatába.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
1 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS