HIRDETÉS

Lehengerlően focizott a Sepsi OSK

Sánta Imre 2018. augusztus 12., 15:14 utolsó módosítás: 2018. augusztus 12., 15:51
HIRDETÉS

Hazai környezetben, magabiztos játékkal aratott háromgólos győzelmet szombaton este a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 1. Liga 4. fordulójában a Jászvásári Poli CSM ellen. Az ellenfelét minden tekintetben felülmúló háromszéki együttes megérdemelt sikerével ideiglenesen a bajnoki tabella első helyére lépett.

Fotó: Gábos Albin

Nagy lendülettel indítottak a piros-fehérek, és rögtön a kezdést jelző bírói sípszót követően egyértelműen jelezték, hogy a győzelem az egyetlen céljuk. Ennek megfelelően már a 3. percben Mensah veszélyeztetett, majd néhány perccel később a ghánai légiós a jobboldalról ívelt Fülöp elé, akinek közeli lövését Cobrea nagy bravúrral védte.

Nem lankadtak Eugen Neagoe tanítványai, támadást támadás után vezettek, és többször is közel álltak a gólszerzéshez. A 22. percben Tandia lőhetett jó helyzetből, de rosszul célzott, majd hat perccel később újabb próbálkozása süvített el a vendégek kapuja mellett.

Fotó: Gábos Albin

A szentgyörgyiek remek játékát végül a 30. percben siker koronázta, amikor egy szerencsés góllal vezetéshez jutottak: Tandia ívelt a hosszú oldalra, Viera elé, akinek kapáslövése megpattant egy védőn, ez pedig becsapta Cobreát, akinek a kezéről előbb a kapufára, majd a hálóba pattant a játékszer (1–0).

A folytatásban a vendégek is kitámadtak, de veszélyes helyzetig nem jutottak. Tehetetlenségüket jelzi, hogy első lehetőségüket a 37. percben jegyezhettük, amikor Flores távolról próbálkozott, de lövése elszállt Niczuly kapuja fölött.

HIRDETÉS

Szünet után is egy támadó szellemben fellépő hazai csapat tért vissza a pályára, és az 56. percben egy tökéletesen felépített támadás végén Fülöp passzolt a védők közül remek ütemben kilépő Velev elé, a bolgár középpályás pedig nem hibázott, kilőtte a hosszú sarkot (2–0).

A megnyugtató előnyre szert tevő háromszékiek teljesen magukhoz ragadták a kezdeményezést, és egymás után dolgozták ki az újabb helyzeteiket.

A 65. percben Vașvari szerzett labdát és iramodott meg Cobrea kapuja felé, de lövésébe az utolsó pillanatban belelépett egy védő, és szögletre mentett. Néhány perc elteltével Jovanović előtt adódott újabb lehetőség, aki azonban kapu fölé lőtt.

Fotó: Gábos Albin

A kihagyott helyzetek után végül a 78. percben megszületett a piros-fehérek harmadik találata is: a nagyszerű formában játszó Tandia passzolt a védőit faképnél hagyó Hamedhez, aki a kifutó kapus mellett mesterien csavart a rövid sarokba (3–0).

Lehengerlő játékával a Sepsi OSK esélyt sem adott ellenfelének, és győzelme akár nagyobb arányú is lehetett volna.

Fotó: Gábos Albin

Sikerükkel a háromszékiek pontszámban beérték a listavezető Medgyesi Gaz Metan együttesét, és jobb gólkülönbségüknek köszönhetően ideiglenesen a bajnoki rangsor élére álltak.

A következő fordulóban a piros-fehérek Bukarestbe látogatnak, ahol a Nemzeti Arénában mérik össze erejüket a FCSB csapatával. A mérkőzés augusztus 19-én, vasárnap 18 órakor kezdődik.

Fotó: Gábos Albin

Mestermérleg

Eugen Neagoe, Sepsi OSK. „Örömömre szolgál, hogy a mai jó játékunkkal boldoggá tehettük ezt a csodálatos szurkolótábort. Olyan csapat ellen sikerült győznünk, amely a tavaly a felsőházba jutott, és amelyet sok kiváló, gazdag tapasztalattal rendelkező játékos alkot. A mérkőzés nagyrészében sikerült nyomás alatt tartanunk az ellenfelet, nem hagytuk játszani őket. Nyilván ezt kilencven percen keresztül nem tudtuk tartani, így voltak olyan időszakok, amikor többet birtokolhatták a labdát, azonban anélkül, hogy veszélyeztették volna a kapunkat.

Azon kívül, hogy három nagyon szép gólt rúgtunk, még voltak lehetőségeink. Higgadtan játszottunk, tartottuk a labdát, sokat passzoltunk, így sok támadást sikerült felépítenünk, és nagyon fontos három pontot szereztünk.

A fiúk dicséretet érdemelnek a mai teljesítményükért, amely hűen tükrözi azt a munkát, amit nap mint nap kifejtenek, illetve azt a komoly hozzáállást, amellyel az edzéseken is dolgoznak.”

Flavius Stoican, Poli CSM. „Azzal kell kezdenem, hogy gratuláljak vendéglátóinknak a stadionért, a kiváló gyepszőnyegért. Ugyanakkor gratulálok a közönségnek, amely az első perctől az utolsóig folyamatosan énekelt, valamint Eugen Neagoénak, aki olyan ütőképes csapatot rakott össze, amelyet főleg hazai pályán nehéz lesz legyőzni.

Számunkra ez a meccs vereséggel végződött, de voltak jó pillanataink is. Sajnos egyéni hibák következtében könnyen gólokat kaptunk. Fájdalmas számunkra ez az eredmény, azonban úgy gondolom, hogy a nézők egy látványos mérkőzést láthattak.

Nekünk is megvoltak a lehetőségeink, de szenvedtünk, amikor az ellenfél birtokolta a labdát, mert egyénileg értékes játékosaik vannak, és nagyon jó csapatot alkotnak. Gratulálok a győztes csapatnak, tiszteletet érdemelnek.”

Labdarúgás 1. liga, 4. forduló, Sepsiszentgyörgy, 3500 néző:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Jászvásári Poli CSM 3–0 (1–0),
gólszerzők: Viera (30.), Velev (56.), Hamed (76.).
Sepsi OSK: Niczuly – De Moura, Viera, Jovanović, Sato – Vașvari, Velev, Mensah (Hamed, 53.), Fülöp (Simonovszki, 70.), Drăghici (Karnickij, 81.) – Tandia. Edző: Eugen Neagoe.
Jászvásár: Cobrea – Gallego, Frăsinescu, Cioinac, Panțîru (Petre, 51.) – Mihăescu, Kizito, Flores, Mimoun (Pârvulescu, 76.), Sin – Cristea (Zaharia, 76.). Edző: Flavius Stoican.
Sárga lap: Mensah (42.), Niczuly (76.), Karnickij (87.), illetve Flores (17.), Frăsinescu (53.), Petre (88.).
Játékvezetők: Andrei Chivulete (Bukarest), Daniel Mitruţi (Craiova), Dragoş Iliescu (Craiova).

További mérkőzések:
FC Botoşani–Astra Giurgiu 1–1 (1–1),
gólszerzők: Ongenda (11., büntetőből), illetve Bejan (39.).
Kiállítva: Dumitraș (82., Botoșani).

Concordia Chiajna–Nagyszebeni Hermannstadt 2–0 (1–0),
gólszerzők: Batin (38., büntetőből), Panait (88.).

Vasárnap
15.30 Dunărea Călăraşi–CSU Craiova
18.30 FC Voluntari–Kolozsvári CFR
21.00 Medgyesi Gaz Metan–FCSB

Hétfő
21.00 Bukaresti Dinamo–FC Viitorul

Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
M GY D V GK P
1. FCSB 11 6 3 2 24–11 21
2. Kolozsvári CFR 11 5 5 1 13–8 20
3. Medgyesi Gaz Metan 11 6 2 3 14–15 20
4. FC Viitorul 11 6 1 4 12–11 19
5. Astra Giurgiu 11 4 5 2 14–8 17
6. Universitatea Craiova 11 4 4 3 18–10 16
7. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 11 4 4 3 11–7 16
8. Dunărea Călărași 11 3 5 3 11–12 14
9. Jászvásári Poli CSM 11 4 2 5 11–16 14
10. Concordia Chiajna 11 4 2 5 10–15 14
11. FC Botoșani 11 2 6 3 14–14 12
12. Bukaresti Dinamo 11 3 2 6 12–19 11
13. Nagyszebeni Hermannstadt 11 2 2 7 9–14 8
14. FC Voluntari 11 0 5 6 9–22 5

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS