HIRDETÉS

Kuzmanoszki váltja Cabát

Zátyi Tibor 2017. április 20., 11:57

Folytatódik a férfi kézilabda-bajnokság rájátszása, a Székelyudvarhelyi KC az 5–8. helyekért küzd. Csütörtökön kiderült, hogy a távozó Vlad Caba vezetőedző helyét az idény végéig a csapat másodedzője, Goran Kuzmanoszki veszi át.

Ha szükség lesz rá, akkor pályára is lép, de inkább az edzői feladatokra koncentrál a macedón irányító Fotó: Barabás Ákos

Az SZKC múlt csütörtökön a negyeddöntőben hazai pályán büntetőkkel maradt alul a mindent eldöntő harmadik mérkőzésen, így a Konstancai Dél-Dobrudzsa KC jutott be az elődöntőbe. Az udvarhelyi együttes az 5–8. helyekért folytatja a harcot, első ellenfele a Dunărea Călărași lesz. Ebben a szakaszban sem változik a versenykiírás, a csata az egyik fél két győzelméig tart.

HIRDETÉS

Az alapszakasz ranglistájának helyezései alapján az SZKC-nak van pályaelőnye, így az első mérkőzést a városi sportcsarnokban rendezik szombaton 18 órakor, a második találkozót szerdán, április 26-án a bajnokságban 8. helyen zárt Duna-parti együttes szervezi. Amennyiben szükség lesz a harmadik összecsapásra, azt május 13-án rendezik Udvarhelyen.

Az alapszakasz során két szoros meccset játszottak egymással. Călărași-on Da Rosa nagyszerű formájának is köszönhetően egy góllal, 25–24-re nyert a KC. Udvarhelyen fordulatos és izgalmas összecsapást láthatott a közönség, a hazaiak 15 másodperccel a végső sípszó előtt egyenlítettek, a végeredmény 32–32 lett.

Az SZKC vezetősége felhívja a szurkolók figyelmét, hogy a rájátszás mérkőzéseire az All Access és a VIP bérletek érvényesek – az Alap nem. A belépők 10 (diákoknak és nyugdíjasoknak), illetve 12 lejbe kerülnek. Jegyeket elővételben pénteken 16–19 óra között lehet vásárolni a sportlétesítmény kasszájánál, mely a meccsnapon másfél órával a kezdő sípszó előtt nyit.

Kuzmanoszki ül le a kispadra

Ahogy várható volt, ebben az idényben nem lesz új vezetőedzője az SZKC-nak, a klub szakmai stábja a játékosokkal egyeztetve arra az elhatározásra jutott, hogy a nyári szünetig a csapat eddigi másodedzője, Goran Kuzmanoszki látja majd el az edzői feladatokat. A héten a felkészülést már a macedón játékos irányította, és szombaton, ha szükséges, pályára lép, vagy a kispadról irányítja társait.

Vlad Caba múlt héten nyújtotta be lemondását, miután zsinórban harmadik évben sem tudott csapatával túllépni a negyeddöntőn. A temesvári szakember hét és fél év után távozott az SZKC-tól.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, rájátszás, az 5–8. helyért, első mérkőzés:
Székelyudvarhelyi KC–Dunărea Călărași (szombat, 18 óra),
HC Vaslui–Temesvári Poli (szombat, 18.30).

Elődöntő, első mérkőzés:
Bukaresti Dinamo–Konstancai Dél-Dobrudzsa KC (péntek, 20 óra, Digi Sport, Dolce Sport),
Tordai Potaissa–Bukaresti CSM (május 10.) – a Tordai Potaissa bejutott a Challenge Kupa elődöntőjébe, szombaton Izlandon, a Valur otthonában lép pályára, így a Bukaresti CSM elleni elődöntő első mérkőzését május 10-re halasztották.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS