HIRDETÉS

Közzétették az Erste Liga középszakaszának programját

Dobos László, Gergely Imre 2019. január 15., 12:43 utolsó módosítás: 2019. január 15., 13:12
HIRDETÉS

Még nem zárult le az Erste Liga alapszakasza, de az már korábban eldőlt, hogy mely öt csapat jut a felsőházba és melyik lesz az a hat együttes, amely az alsóházból próbál a rájátszásba jutni. A szervezők elkészítették a középszakasz menetrendjét.

A két székely csapat a rájátszásban találkozhat legközelebb Fotó: Beliczay László

Az alapszakasz még nem ért véget, a felső- és az alsóházban is változhat a sorrend. Parázs küzdelem zajlik a megszerezhető bónuszpontokért, ugyanis az alapszakasz végén az eddigi eredményeket törlik. A középszakaszban a felsőházban szereplők 6, 3, 2, 1 és 0 ponttal, a hat alsóházi együttes pedig 6, 4, 2,  1, 0 és 0 pontos elosztásban kezd.

Mindkét csoport tagjai kétszer mérkőznek meg a többi együttessel, majd a tizenegy csapatból nyolc jut be a rájátszásba.

A Coronával kezdi el a középszakaszt a Sportklub. Archív Fotó: Pinti Attila

A rájátszásban a felsőház tagjai automatikus részvevők, míg az alsóház hat csapata közül három örülhet. A negyeddöntők párosítása választás útján alakul ki, a középszakasz 1–3. helyezettje választ az 5–8.-ak közül.

A csíkiak számára az a tét, hogy a középszakaszban lejátszandó nyolc mérkőzés után minél jobb helyről várják a rájátszást, a gyergyóiaknak pedig a play-offba jutást kell kiharcolniuk.

Az alsóházi első meccsét az Acélbikák csapatával játssza a GYHK. Archív Fotó: Facebook/Gyergyói Hoki Klub

A Sportklub a felsőházban első mérkőzését a Vákár Lajos Műjégpályán a Coronával vívja január 24-én, csütörtökön, 26-án pedig a DEAC lesz a vendég Csíkszeredában. A kék-fehéreknek február 23-án hazai jégen a Ferencváros ellen zárul a középszakasz.

A Gyergyói HK szintén január 25-én nyitja a meccsek sorát, a Dunaújvárosi Acélbikák látogat Gyergyószentmiklósra, vasárnap pedig a Vienna Capitals II. érkezik a piros-fehérek otthonába. Mivel az alsóházban egy csapattal több szerepel, zsúfoltabb lesz a program, tíz mérkőzést kell játszaniuk a piros-fehéreknek.

HIRDETÉS

Ranglista, Erste Liga, alapszakasz:
1. Ferencváros 88 pont (38 meccs)
2. Csíkszeredai Sportklub 84 (37)
3. Újpesti TE 72 (38)
4. Brassói Corona 75 (37)
5. Debreceni EAC 71 (38)
6. Fehérvári Titánok 53 (38)
7. Gyergyói HK 53 (37)
8. Dunaújváros 52 (37)
9. Vienna Capitals II. 33 (38)
10. Schiller-Vasas 21 (38)
11. Hokiklub Budapest 19 (38)

Az alapszakasz további programja
Január 17., csütörtök: Vasas–Ferencváros (18.40) és Dunaújváros–Titánok (19 óra). 
Január 18., péntek: Sportklub–Hokuklub Budapest (18.30), Brassó–Vienna II. (18.30), Újpest–Dunaújváros (19 óra) és Ferencváros–Gyergyói HK (19 óra). 
Január 19., szombat: Vasas–Gyergyói HK (19.20).
Január 20., vasárnap: Brassó–Hokiklub Budapest (17 óra), Dunaújváros–Debrecen (18 óra), Sportklub–Vienna II. (18.30) és Titánok–Újpest (18.30). 
Január 21., hétfő: Brassó–Sportklub (18.30) és Debrecen–Gyergyói HK (19 óra).

Jégkorong, Erste Liga, középszakasz, a Csíkszeredai Sportklub programja
Január 24.: Sportklub–Brassói Corona 
Január 26.: Sportklub–DEAC 
Január 31.: DEAC–Sportklub 
Február 1.: UTE–Sportklub 
Február 3.: FTC-Telekom–Sportklub 
Február 15.: Sportklub–UTE
Február 17.: Corona–Sportklub 
Február 23.: Sportklub–FTC-Telekom.

A Gyergyói Hoki Klub programja:
Január 25.: Gyergyói HK–Dunaújvárosi Acélbikák 
Január 27.: Gyergyói HK–Vienna Capitals II 
Január 30.: Fehérvári Titánok–Gyergyói HK 
Február 1.: Hokiklub Budapest–Gyergyói HK 
Február 3.: Dunaújvárosi Acélbikák–Gyergyói HK 
Február 11.: Gyergyói HK–Schiller-Vasas HC 
Február 14.: Gyergyói HK–Hokiklub Budapest 
Február 16.: Gyergyói HK–Fehérvári Titánok 
Február 20.: Vienna Capitals II–Gyergyói HK 
Február 22.: Schiller-Vasas HC–Gyergyói HK.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS