Egyéb sportok
Imperial Wet
Kosárlabda

Veresége ellenére feljutó helyen maradt a Maros KK

Horváth Bálint Ottó 2017. március 13., 13:34 utolsó módosítás: 2017. március 13., 14:05

Végig hátrányban játszott és vereséget szenvedett a Galaci Phoenix otthonában a Marosvásárhelyi Maros KK a férfi kosárlabda Nemzeti Liga alsóházi középszakaszának 2. fordulójában.

Veresége ellenére feljutó helyen maradt a Maros KK
galéria
Mindössze a mérkőzés elején rövid ideig voltak előnyben a vendégek. Archív felvétel Fotó: Boda L. Gergely

A két együttes azután találkozott a Duna-menti kikötővárosban, hogy néhány héttel ezelőtt a nagyszebeni Román Kupa negyeddöntőjében a Maros KK kiegyenlített mérkőzésen legyőzte a Phoenixet.

Hasonlóan szorosan kezdődött a vasárnapi összecsapás is, majd a nyitónegyed második felében a galaciak eredményes támadójátékkal kilenc ponttal elhúztak. A folytatásban is fölényben játszott a Phoenix, de a nagyon rosszul védekező Maros KK-nak szünetig mégis öt pontra sikerült csökkentenie hátrányát.

Térfélcserét követően sem változott a játék képe, a vásárhelyiek hátrányban játszottak, míg a hazaiak magabiztosan tartották előnyüket. Az utolsó negyedben – amelyben jóval kevesebb pontot értek el a csapatok – folytatta ellenfele üldözését a Maros KK, és 87–87-nél sikerült egyenlítenie, de Galac hamar visszavette vezetését, és végül három ponttal győzött.

A vendégek legeredményesebb játékosa Goran Martinics volt 24 ponttal és 5 lepattanóval, őt Dalibor Dapa és LaMarcus Reed egyaránt 17 ponttal követték.

A vereség ellenére nincs veszélyben a Maros KK rájátszásba jutása, hiszen előnye két pont a mögötte álló, a play-offba kerülésre szintén nagy esélyes Galac, illetve négy az utolsó két helyen álló SCM U Craiova és a Bukaresti Dinamo előtt – utóbbi két csapat szombati találkozóját 20 ponttal a craiovaiak nyerték. Az alsóház utolsó négy fordulójában a Maros KK-nak egy győzelemre van szüksége ahhoz, hogy bebiztosítsa helyét a rájátszásban. Ezt a hétvégi, hazai mérkőzésén megteheti: vasárnap 18 órától a Bukaresti Dinamót fogadja.

A felsőházban szombaton és vasárnap a 3. fordulót rendezték: meglepetésre az éllovas Kolozsvári U-BT kikapott a Temesvári KK otthonában, a negyedik helyezett Nagyváradi VSK legyőzte a harmadik Bukaresti Steauát, míg a Nagyszebeni CSU felülmúlta a BCM U Pitești-et, ezzel ismét második a tabellán. Szerdán újabb hétközi forduló következik a bajnokságban az első hat együttes számára.

Férfi kosárlabda, Nemzeti Liga, középszakasz, alsóház, 2. forduló, Galac, 1400 néző:
Galaci Phoenix–Marosvásárhelyi Maros KK 94–91 (32–23, 25–29, 24–23, 13–16)
Phoenix: Bojovics 17, Miller 25 (3), Gugino 18 (1), Guțoaia 9 (1), Pesics 7 (1), Brandon 6, Petică 2, Pîrlog, Vlaicu. Vezetőedző: Florin Nini.
Maros KK: Martinics 24, Dapa 17 (2), Reed 17, Popescu 7 (1), Lázár 6, Andrei 6 (2), Markovics 6, Kalve 4, Borșa 4, Sánta. Vezetőedző: Szászgáspár Barnabás.
Vezették: Marius Ciulin, Valentin Negrea (mindketten Konstanca), Costin Bogdănescu (Bukarest).

Az alsóház másik mérkőzésén:
SCM U Craiova–Bukaresti Dinamo 84–64 (24–18, 30–23, 11–10, 19–13)

A felsőház 3. fordulójának eredményei:
Nagyváradi CSM–Bukaresti Steaua 80–72 (24–27, 14–18, 17–11, 25–16)
Nagyszebeni CSU–BCM U Pitești 84–76 (20–13, 28–25, 21–22, 15–16 )
Temesvári KK–Kolozsvári U-BT 78–69 (17–20, 22–17, 19–16, 20–16).

Ranglista, felsőház:
1. Kolozsvár 39 pont (18 győzelem/3 vereség)
2. Nagyszeben 35 (14/7)
3. Steaua 34 (13/8)
4. Nagyvárad 32 (11/10)
5. Temesvár 32 (11/10)
6. Pitești 31 (10/11).

Alsóház:
1. Maros KK 29 (9/11)
2. Galac 27 (7/13)
3. Craiova 25 (5/15)
4. Dinamo 25 (5/15).

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat