Egyéb sportok
Imperial Wet
Kosárlabda

Irányította, megnyerte a meccset az SZFC

Józsa Csongor 2019. március 16., 18:18 utolsó módosítás: 2019. március 16., 18:31

Már a szünetben két góllal vezetett, magabiztos győzelemmel zárta a Radnóti SK elleni kiszállását a Székelyudvarhelyi FC a 3. ligás labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában.

Irányította, megnyerte a meccset az SZFC
galéria
Fotó: Veres Nándor

A szombaton délután rendezett mérkőzésen mindkét együttesnek fontos volt a pontok begyűjtése. A labdarúgó 3. Liga 5. csoportjának tizennyolcadik játéknapján. A párharc nagy részében a vendégek akarata érvényesült, a radnótiaknak az első félidőben helyzetük sem volt.

Az SZFC erőteljesen indította a meccset, a támadásokra fektetett nagy hangsúlyt, egymás után dolgozta ki a gólszerzési lehetőségeket. Crișan épp lemaradt egy beadásról, Logon pedig közelről fejelt mellé. Dinu a 16. percben megszerezhette volna a vezetést, akkor a hálóőr még tisztázni tudott.

A 23. minutumban már ő is verve volt, Vékás szépen vitte el a szélen, remek ütemben passzolt a kapu előterébe Dinunak, aki kapásból bevágta (0–1).

Még a pihenő előtt összejött az előny növelése, Dinu szöktette Logont, aki a kapus mellett elhúzva a hálóba passzolt (0–2).

A második játékrész elején a Radnóti SK fennebb tolta a támadását, az SZFC jól állta a sarat, Tudose két ízben is magabiztosan védett. Okosan tartotta a kétgólos különbséget az udvarhelyi csapat, sőt a végjátékban egy jogosan megítélt büntetőt Dinu magabiztosan értékesített (0–3).

Értékes győzelmével Mészáros Alpár vezetőedző legénysége egy helyet előrelépett a ranglistán, és továbbra is három pontos távolságra van a bennmaradást biztosító 12. pozíciótól. Legközelebb március 22-én, pénteken 15 órától játszik az SZFC, a Kolozsvári CFR második számú csapatát fogadja.

Labdarúgó 3. Liga, 5. csoport, 18. forduló:

Radnóti SK–Székelyudvarhelyi FC 0–3 (0–2)
Gólszerzők: Dinu (23., 82.), Logon (44.)
SZFC: Tudose – Marucza, Mintaș, Crișan, Lakatos (Trăistar, 84.), Stăncuțu, Popescu, Vékás (Csifó, 75.), Bálint (Péter, 84.) – Dinu, Logon.

További eredmények:

Szászhermányi FC–Marovásárhelyi MSE 3–0 (2–0)
FK Csíkszereda–Szászrégeni Avântul 5–0 (1–0)
Medgyesi Gaz Metan II.–Besztercei Gloria 0–0
Kolozsvári CFR II.–Dési Unirea 0–3 (0–1)
Lénárdfalvi Comuna–Nagybányai Minaur 4–0 (2–0)
Barcarozsnyói Olimpic–Kolozsvári Sănătatea 1–1 (1–0)
Tasnádi Unirea–Tordai Arieșul 2–3 (1–0).

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
M GY D V GK P
1. FK Csíkszereda 30 22 5 3 80–18 71
2. Lénárdfalva 30 20 3 7 85–34 63
3. Nagybányai Minaur 30 16 9 5 46–22 57
4. Barcarozsnyói Olimpic Cetate 30 17 4 9 39–30 55
5. Kolozsvári Sănătatea 30 16 5 9 52–32 53
6. Szászrégeni Avântul 30 15 7 8 46–31 52
7. Tordai Arieșul Sticla 30 14 8 8 50–35 50
8. Kolozsvári CFR II. 30 13 7 10 62–46 46
9. Besztercei Unu Fotbal Gloria 30 12 7 11 46–44 43
10. Székelyudvarhelyi FC 30 11 5 14 41–40 38
11. Dési Unirea 30 9 9 12 42–41 36
12. Szászhermányi FC 30 9 8 13 42–43 35
13. Tasnádi Unirea 30 8 6 16 47–67 30
14. Marosvásárhelyi MSE 30 6 4 20 26–86 22
15. Medgyesi Gaz Metan II. 30 3 3 24 26–81 12
16. Radnóti SK 30 3 2 25 34–114 11

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat