HIRDETÉS

Ilyés Róbert mesterhármassal köszönt be a gyergyói csapatnál

Gergely Imre, Dobos László 2018. szeptember 10., 16:17 utolsó módosítás: 2018. szeptember 10., 16:18
HIRDETÉS

A Csíkszentgyörgyi Fiság volt a Gyergyószentmiklósi VSK labdarúgócsapatának ellenfele az idei első hazai bajnoki mérkőzésen. A vasárnapi találkozón több új játékost is láthatott a gyergyói közönség a VSK keretében, közülük a legnagyobb név Ilyés Róberté.

Szép focit láthatott a közönség. Gólokban sem volt hiány Gyergyóban Fotó: Barabás Ákos

Érkezése ugrásszerű minőségi javulást hozott a VSK játékába, élményszámba mentek megmozdulásai, ahogy helyzetbe tudott kerülni, illetve helyzetbe hozni a társakat. Mindemellett mesterhármassal mutatkozott be új csapatában.

A vezetést a VSK szerezte meg Gergely Róbert találatával, de a Fiság gyorsan egyenlített, és a nagy gyergyói fölény ellenére a szünetig hősiesen védekezett, megőrizve az 1–1-es állást. 

Fotó: Barabás Ákos

Térfélcsere után azonban Flavius Cioată ismét a házigazdákat juttatta előnyhöz, majd pillanatok múlva már 3–1 lett. Innen nem volt megállás, Ilyés Róbert háromszor volt eredményes, Gergely is betalált még egyszer, valamint Nagy Dénes is feliratkozott a gólszerzők közé. A Fiság erejéből még egy szépítő gólra tellett, egy nagyszerű ellentámadás végén.

HIRDETÉS

Egyébként a négyből csupán három meccset játszottak le a hétvégi fordulóban, a három találkozón huszonöt gól született.

Labdarúgás, 4. Liga, Hargita megye, keleti csoport

Gyergyószentmiklósi VSK–Csíkszentgyörgyi Fiság 7–2 (1–1), gólszerzők: Gergely Róbert (29., 72.), Flavius Cioată (46.), Ilyés Róbert (48., 78., 90.), Nagy Dénes (74.), illetve Péter Szabolcs (30., 83.), tudósított Karda Zoltán;

Csíkszentdomokosi Garados–Gyergyószárhegyi Bástya 10–1 (5–0), gólszerzők: Sebastian Silion (14., 77.), Mirel Drian (17., 36.), Alin Mitocaru (20., 40., 63.), Böjte Szilveszter (55.), Sorin Mareș (57., 70.), illetve Len Attila (72.), tudósított Papp Levente;

Csicsói Ezüstfenyő–Maroshévízi Pro Mureșul 2–3 (0–0), gólszerzők: Gabriel Doltea (65.), György Hunor (90+1.), illetve Alexandru Dolhescu (75.), Újvári Alex (80., 88.), tudósított Horváth Vilmos;

Balánbányai Bányász–Csíkszentsimoni Szefite 0–3 (játék nélkül). A szervezők nem biztosítottak orvosi asszisztenst a mérkőzésre.

A következő fordulóban (szeptember 15–16.): szombaton 17 órától Szárhegy–Maroshévíz és Balánbánya–Csicsó; vasárnap 17 órától Szentsimon–Gyergyószentmiklós és Csíkszentgyörgy–Szentdomokos.

Labdarúgó 4. Liga, Hargita megye, Keleti csoport
M GY D V GK P
1. Gyergyószentmiklósi VSK 11 9 0 2 40–15 27
2. Csíkszentsimoni Szefite 11 7 2 2 23–13 23
3. Maroshévízi Pro Mureșul 11 7 1 3 31–21 22
4. Balánbányai Bányász 11 6 2 3 21–18 20
5. Csíkszentdomokosi Garados 11 4 4 3 35–19 16
6. Csicsói Ezüstfenyő 11 3 2 6 18–30 11
7. Csíkszentgyörgyi Fiság 11 1 1 9 10–35 4
8. Gyergyószárhegyi Bástya 11 0 2 9 18–45 2

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Halgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS