HIRDETÉS

Homoródszentmárton és Zetelaka második csapata már bajnok

Zátyi Tibor 2018. június 13., 08:48
HIRDETÉS

Zetelaka II. lett a B csoport, Homoródszentmárton pedig a C csoport bajnoka az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az A csoportban a múlt hét végén megrendezett 23. fordulóban kikapott a Sporting, Lövéte pedig növelte előnyét, három játéknappal a vége előtt öt ponttal vezet.

Pontosztozkodással ért véget a Malomfalva–Lövéte rangadó Fotó: Veres Nándor

Nagyon jó mérkőzés volt az A csoport rangadója, Malomfalvára látogatott az éllovas Lövéte. A kiegyensúlyozott találkozón sok helyzet volt, a vendégek szerezték meg a vezetést, a gól előtt egyszer a kapufát is eltalálták.

A hazaiak nem hagyták magukat, és az első félidő végén egy ritkán látható távoli találattal egyenlítettek. A második játékrészben jobbak voltak a házigazdák, a találkozó végén a malomfalvi játékos egyedül a kapussal szemben nem tudta megszerezni a győztes találatot, így 1–1-gyel zárult a mérkőzés.

Fotó: Veres Nándor

A lövétei csapatot elkísérő szimpatizánsok összetévesztették a szurkolást a szidalmazással, egész mérkőzésen sértegették a játékvezetői hármast.

Több lehetőséget dolgozott ki a Sporting Székelyvarságon, a vezetést viszont a hazaiak egy lesgyanús helyzetből szerezték meg. A gól után kitámadt a székelyudvarhelyi együttes, ezt pedig büntették a házigazdák, és 2–0-ra nyertek.

Fotó: Veres Nándor

Nem volt kapusa Farkaslakának, egy mezőnyjátékosnak kellett védenie a Zetelaka elleni mérkőzésen. Van, aki 40 évesen hagyja abba, van, aki akkor kezdi el. A kényszermegoldás meg is érződött a csapat játékán, az első két találat elkerülhető lett volna. Végül 3–1-re kaptak ki a vendégek.

A B csoportban végig izgalmas volt a Korondi Ifjúság–Parajdi SE rangadó, amelyen a vendéglátók egy nagy kapushibának köszönhetően kerültek előnybe. A folytatásban is veszélyben forogtak a kapuk, a három pont sorsa a 90. percben dőlt el, amikor a hazaiak távolról találtak be.

Zetelaka II. 4–1-re győzött Csekefalván, sikerének köszönhetően pedig megnyerte a B csoportot. A Korondi Ifjúság pontszámban még utolérheti, ám az egymás elleni eredmények a zetelakiaknak kedveznek.

Zetelaka II. csak akkor juthat fel, ha az A csoportos Zetelaka vállalja, hogy indul a megyei bajnokságban – az első évben a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület támogatja ebben a csapatot.

Fotó: Veres Nándor

Ellenkező esetben csak a második helyezett jut fel, és az A csoport utolsó előtti csapata jövőre is az 5. Ligában folytatja.

A C csoportban a Szentpál–Szentpéter községi rangadón a szerencse a vendégeknek kedvezett. Büntetőből szerezték meg a vezetést, majd a házigazdák kapusa egy visszagurított labdába rosszul rúgott bele, a játékszer egy szentpéterihez került, aki ki is használta a lehetőséget.

HIRDETÉS

A mérkőzés hajrájában mindent egy lapra feltéve rohamoztak a szentpáliak, és kiharcolták a döntetlent. A vendégeknek is volt helyzetük, egyszer pedig eltalálták a kapufát is.

A Parajdi SK–Kissolymos (2–5) mérkőzésen a házigazdák nem tettek semmit sem az ellen, hogy a szurkolók ne fogyasszanak sört a pálya szélén.

Homoródszentmárton a Betfalvi Ifjúság kiállása miatt játék nélkül jutott a három ponthoz, továbbá a 18. fordulóból elhalasztott mérkőzésen 12–0-ra verte Kissolymost, így előnye egy fordulóval a vége előtt már behozhatatlan lett, megnyerte a C csoportot.

Fotó: Veres Nándor

A bajnokság tavaszi rajtjának csúszása miatt hétközi fordulót is beiktattak. Szerdán a B csoportban bonyolítják le a 24. játéknapot, a mérkőzések 18 órakor kezdődnek: Bögöz–Korondi Ifjúság, Parajdi SE–Bogárfalva, Székelyderzs–Csekefalva, Zetelaka II.–Hodgya, Nagygalambfalva II.–Gagy, Alsóboldogfalva–Farcád; a Kápolnásfalu–Siménfalva meccset június 21-én, jövő csütörtökön rendezik meg. Jövő héten az A csoportban bonyolítanak le hétközi fordulót.

Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság, hétvégi eredmények:

A csoport, 23. forduló

Szentegyháza–Agyagfalva 3–0 (2–0), vezették Szabó Sz. – Feleki B., Feleki G., gólszerzők Márton Zsolt (14.), Gergely Tibor (44.), Balázs Krisztián (88.)

Szentábrahám–Betfalva 2–0 (1–0), vezették Kis I. – Fazakas L., Nagy Z., gólszerző Bálint Andor (13., 87.)

Székelyvarság–Udvarhelyi Sporting 2–0 (0–0), vezették Sárkány J. – Nagy Z., Csíki A., gólszerző Pál Attila (64., 82.)

Zetelaka–Farkaslaka 3–1 (2–1), vezették Ilyés Cs. – Szécsi B., Puja T., gólszerzők Vincze Róbert (3., 32.), Simon Norbert (51.), illetve Somolyák Csaba (42.)

Nagygalambfalva–Fiatfalva 7–0 (1–0), vezették Tifán A. – Ozsváth A., Szente Zs., gólszerzők Csíki Szabolcs (12., 86.), Sánduly Szabolcs (59., 73.), Lőrincz Csaba (67.), Feleki Ernő (68.), Szőcs Mihály (89.)

Malomfalva–Lövéte 1–1 (1–1), vezették Fodor J. – Bíró E., Feleki B., gólszerzők Vas Arnold (45+2.), illetve Fórika Zsolt (37.)

Székelyszentlélek–Felsőboldogfalva 0–3 (játék nélkül)

Pótolták a 21. fordulóból: Szentábrahám–Farkaslaka 3–2 (1–1), vezették Szabó Sz. – Fazakas K., Ivácsony Zs., gólszerzők Murvai István (15.), Bálint Andor (55.), Bodó Balázs (59.), illetve Somolyák Csaba (10.), Gergely Tamás (82.), kiállítva Simó Dezső (27.), illetve Szász Ferenc (27.).

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – A csoport
M GY D V GK P
1. Lövétei Egyesülés 26 19 3 4 80–32 60
2. Udvarhelyi Sporting 26 17 3 6 89–51 54
3. Farkaslaki SE 26 15 5 6 94–39 50
4. Malomfalvi Ifjúság 26 13 7 6 68–47 46
5. Szentegyházi Vasas 26 14 3 9 63–42 45
6. Szentábrahámi Andycom 26 14 3 9 62–48 45
7. Nagygalambfalvi SE 26 11 8 7 46–37 41
8. Székelyvarsági Tartód SE 26 11 2 13 59–57 35
9. Agyagfalvi Lendület 26 9 7 10 73–59 34
10. Zetelaki Fenyő 26 10 4 12 47–63 34
11. Betfalvi Küküllő 26 10 3 13 63–70 33
12. Felsőboldogfalvi FTK 26 5 5 16 34–90 20
13. Fiatfalvi Sóskút 26 5 3 18 37–90 18
14. Szentléleki Nyikó 26 1 0 25 19–109 3

B csoport, 23. forduló: 

Farcád–Bögöz 1–3 (0–3), vezették Bíró B. – Ilyés Cs., Joó R., gólszerzők Lázár Szilárd (87.), illetve Banka Levente (3., 28.), Káló Zsolt (39.)

Gagy–Alsóboldogfalva 0–3 (0–1), vezették Tifán A. – Ozsváth A., Szente Zs., gólszerzők Tamási Zsolt (16.), Borbély Lóránt (75., 85.)

Siménfalva–Nagygalambfalva II. 0–3 (0–1), vezették Kiss I. – Fazakas L., Madaras Sz., gólszerzők Vass Imre (44.), Nagy Albert (54.), Benedek Elemér (90.)

Hodgya–Kápolnásfalu 3–3 (1–2), vezették Szabó A. – Nagy Z., Puja T., gólszerzők László Csaba (17.), Józsa Sándor (74., 83.), illetve Dávid István (43., öngól), Both Lajos (44., 56.)

Csekefalva–Zetelaka II. 1–4 (1–3), vezették Barabás Z. – Fazakas K., Ráduly I., gólszerzők Gál Attila (30.), illetve Miklós Attila (17., 31., 39.), Ilyés Lóránt (90.)

Bogárfalva–Székelyderzs 6–3 (2–2), vezették Fodor J. – Hegyi H., Incze D., gólszerzők Vajda Mircea (11.), Kerestély Attila (36., öngól), Györgydeák Milán (52., 76.), Telekfalvi Norbert (79., 85.), illetve Konnát Szilárd (4.), Bertalan Lehel (10.), Süketes Csaba (64.)

Korondi Ifjúság–Parajdi SE 2–0 (1–0), vezették Kovács B. – Lőrincz Gy., Kiss T., gólszerzők Bokor Zoltán (55., öngól), Kis Gyula (90.)

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – B csoport
M GY D V GK P
1. Zetelaka II. 26 20 3 3 70–30 63
2. Korondi Ifjúság 26 18 3 5 68–39 57
3. Siménfalvi Ifjúság 26 14 3 9 74–46 45
4. Bogárfalvi Gordon 26 12 5 9 77–70 41
5. Csekefalvi Fortuna 26 10 8 8 71–64 38
6. Parajdi SE 26 11 4 11 69–70 37
7. Farcádi SE 26 10 6 10 43–53 36
8. Bögözi SE 26 10 5 11 54–53 35
9. Gagyi Gagyvize 26 9 6 11 39–42 33
10. Kápolnási SE 26 8 5 13 58–66 29
11. Alsóboldogfalvi Akarat 26 8 3 15 56–74 27
12. Nagygalambfalva II. 26 8 3 15 45–83 27
13. Székelyderzsi SE 26 7 3 16 60–77 24
14. Hodgyai Budvár 26 6 5 15 59–76 23

C csoport, 21. forduló:

Parajdi SK–Kissolymos 2–5 (1–2), vezették Kovács B. – Lőrincz Gy, Kiss T., gólszerzők Ambrus Csaba (43.), Molnár Attila (70.), illetve Pál Zsolt (5.), Fogarasi Szilárd (7.), Fazakas László (80.), Demeter Zoltán (85., 89.)

Homoródszentpál–Homoródszentpéter 2–2 (0–1), vezették Ilyés Zs. – Joó R., Ivácsony Zs., gólszerzők Farkas Zoltán (77., 87.), illetve Schneider Emil (45.), Marius Butuc (75.)

Kányád–Kobátfalva 3–3 (2–0), vezették Fazakas K. – Barabás Z., Ráduly I., gólszerzők András Norbert (18., 30.), Zoltán Ferenc (75.), illetve László Attila (47.), Tarcsafalvi Szabolcs (55.), Somai Szabolcs (58.)

Zeteváralja–Oklánd 5–1 (2–1), vezették Nagy Z. – Sárkány J., Csíki A., gólszerzők Ilyés Richárd (20., 88.), Pál Árpád (42.), Varga Pál (49.), Lőrincz József (70.), illetve Csíki Miklós (45.)
Betfalvi Ifjúság–Homoródszentmárton 0–3 (játék nélkül), Alsósófalva szabadnapos.

Pótolták a 18. fordulóból: Homoródszentmárton–Kissolymos 12–0 (4–0), vezették Fodor J. – Szécsi B., Bíró E., gólszerzők Bencze Rajmond (1., 66.), Bodor Ernő (24.), Tamás Előd (27., 35.), Kis Zsolt (58., 59.), Godra Tamás (65.), Szabó Attila (74., 80.), Kulcsár Csongor (81., 83.)

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – C csoport
M GY D V GK P
1. Homoródszentmártoni Reménység 20 17 1 2 88–20 52
2. Kobátfalvi Nyikó 20 13 4 3 51–24 43
3. Zeteváraljai SE 20 13 2 5 48–27 41
4. Homoródszentpáli Radicza 20 8 5 7 31–40 29
5. Oklándi Rika 20 9 1 10 42–42 28
6. Parajdi SK 20 8 3 9 47–41 27
7. Kányádi SK 20 7 5 8 53–64 26
8. Homoródszentpéteri SE 20 8 1 11 41–44 25
9. Kissolymosi SE 20 6 2 12 45–55 20
10. Alsósófalvi SE* 20 6 3 11 32–59 15
11. Betfalvi Ifjúság 20 1 1 18 10–72 4
*Alsósófalvi SE büntetve 6 ponttal

 

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS