HIRDETÉS

Háromgólos előnyről kapott ki Siménfalva

Zátyi Tibor 2018. október 16., 12:31 utolsó módosítás: 2018. október 16., 13:06
HIRDETÉS

A nyolcadik forduló küzdelmeivel folytatódott az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság. Az 5. Ligában Farcád kihasználta, hogy hazai pályán botlott Homoródszentmárton, és átvette a vezetést. A 6. Liga rangadóján a székelyudvarhelyi Golimpiákosz idegenben verte meg Szentegyháza II. csapatát.

Gagy csapata pont nélkül távozott Felsőboldogfalváról Fotó: Veres Nándor

Fájó vereséget szenvedett Siménfalva az Udvarhely körzeti 5. Ligában, pedig egy óra játék után már 3–0-ra vezetett Bogárfalva ellen, és úgy tűnt, zsebben van a győzelem.

A vendégek azonban nem adták fel, ellentámadásokból szerzett gólokkal lefaragták hátrányukat, és a hosszabbítás második percében megszerezték a győzelmet érő találatot is.

Homoródszentmárton negyedóra játék után már előnybe került Alsóboldogfalva ellen, azonban nem tudta megszerezni a győzelmet, mivel a vendégek a hosszabbításban egyenlítettek.

Fotó: Veres Nándor

Rangadót rendeztek a 6. Ligában, a nyáron alakult Szentegyháza II. a Székelyudvarhelyi Golimpiákoszt fogadta. A táblázat első két helyén álló csapat kiegyensúlyozott mérkőzést játszott egymással.

Az első percekben a Golimpiákosz kapufát lőtt, majd kimaradt egy óriási hazai helyzet. A találkozó egyetlen gólja a 71. percben született, a hazai védők mögé beívelt labdát a vendégek támadója, Tamás Előd lőtte a hálóba.

HIRDETÉS

Már nincs nyeretlen csapat a csoportban, Homoródszentpál legyőzésével Alsósófalva megszerezte első sikerét.

Labdarúgás, Udvarhely körzeti bajnokság, hétvégi eredmények

5. Liga, 8. forduló:

Siménfalva–Bogárfalva 3–4 (2–0), vezették Nagy Z. – Kiss I., Fazakas L., gólszerzők Rákosi Csaba (28.), Tarcsafalvi Lóránt (38.), Lakatos Dénes (50.), illetve Tifán István (61.), Györgydeák Milán (70., 71., 90+2.)

Zetelaka II.–Csekefalva 2–1 (1–0), vezették Hegyi H. – Szabó Sz., Csíki A., gólszerzők Szente Hunor (33.), Miklós Attila (80.), illetve Bán László (46.)

Homoródszentmárton–Alsóboldogfalva 1–1 (1–0), vezették Bálint A. – Incze D., Kányádi N., gólszerzők Lakatos Sándor (15.), illetve Gagyi Csaba (90+1.)

Farcád–Kobátfalva 2–1 (0–0), vezették Bíró B. – Jakab T., Szente Zs., gólszerzők ifj. Kerestély József (55.), Sándor Mátyás (73.), illetve Domokos Norbert (87.)

Felsőboldogfalva–Gagy 1–0 (0–0), vezették Fodor J. – Kovács L., Hadnagy Á., gólszerző Ionuț Ilohe (85.)

Korondi Ifjúság–Kápolnás 5–2 (3–0), vezették Tifán A. – Főcze E., Kiss T., gólszerzők Ambrus Zoltán (10., 83.), Tófalvi Szabolcs (14.), Varga György (22., 62.), illetve Both Lajos (89., 90+2.)

Bögöz–Parajdi SE 2–3 (0–2), vezették Demeter T. – Kovács B., Szécsi B., gólszerzők Gál Zsolt (63.), Banka Levente (68.), illetve Gagyi Zsolt (18.), Laczkó Levente (36., 89.)

Labdarúgó 5. Liga, Hargita megye, Udvarhely körzeti bajnokság
M GY D V GK P
1. Farcád 13 10 0 3 26–17 30
2. Homoródszentmárton 13 7 5 1 43–18 26
3. Bogárfalva 13 8 0 5 36–42 24
4. Bögöz 13 7 0 6 33–28 21
5. Felsőboldogfalva 13 6 3 4 19–15 21
6. Parajdi SE 13 7 0 6 31–30 21
7. Csekefalva 13 6 1 6 40–34 19
8. Alsóboldogfalva 13 6 1 6 25–26 19
9. Zetelaka II. 13 6 1 6 18–20 19
10. Kobátfalva 13 5 1 7 26–24 16
11. Korondi Ifjúság 13 4 4 5 23–28 16
12. Gagy 13 4 2 7 26–27 14
13. Siménfalva 13 3 2 8 19–34 11
14. Kápolnásfalu 13 1 2 10 24–46 5

6. Liga, 8. forduló:

Szentegyháza II.–Golimpiákosz 0–1 (0–0), vezették Szabó A. – Incze D., Tamási Z., gólszerzők Tamás Előd (71.)

Alsósófalva–Homoródszentpál 3–1 (1–1), vezették Kiss I. – Nagy Z., Fazakas L., gólszerzők Fülöp László (14.), Lukács Tibor (60.), Fülöp Dávid (71.), illetve Kelemen Csaba (12.)

Oklánd–Székelyderzs 0–4 (0–3), vezették Jakab T. – Bíró B., Szente Zs., gólszerzők Orbok Csaba (16., 69.), Molnár Károly (30., 34.)

Szentlélek–Zeteváralja 0–2 (0–2), vezették Kovács L. – Fodor J., Madarász Sz., gólszerzők Elekes Ervin (6.), Csíki Imre (43.)

Homoródszentpéter–Máréfalva 3–0 (2–0), vezették Feleki G. – Sárkány J., Csíki A., gólszerzők Schneider Emil (10.), Máté Balázs (19., 62.)

Parajdi SK–Kissolymos 7–0 (4–0), vezették Tifán A. – Főcze E., Kiss T., gólszerzők Káli Béla (4., 78., 80.), Ambrus Attila (15., 18.), Bulez László (26.), Balogh Krisztián (57.)

Kányád szabadnapos volt.

Labdarúgó 6. Liga, Hargita megye, Udvarhely körzeti bajnokság
M GY D V GK P
1. Golimpiákosz 12 12 0 0 86–3 36
2. Zeteváralja 12 9 0 3 36–21 27
3. Szentegyháza II. 12 8 2 2 36–14 26
4. Székelyderzs 12 7 1 4 31–31 22
5. Parajdi SK 12 6 2 4 33–26 20
6. Székelyszentlélek 12 5 3 4 34–38 18
7. Oklánd 12 5 1 6 29–42 16
8. Kissolymos 12 5 0 7 27–47 15
9. Homoródszentpál 12 4 1 7 19–40 13
10. Homoródszentpéter 12 3 2 7 27–33 11
11. Kányád 12 3 1 8 23–39 10
12. Alsósófalva 12 2 2 8 14–34 8
13. Máréfalva 12 1 1 10 15–42 4

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS