HIRDETÉS

Három-négy játékossal erősíthet a CFR

Horváth Bálint Ottó 2019. január 09., 12:06 utolsó módosítás: 2019. január 09., 12:31

Véget ért a rövid szünet, lassan mindenik élvonalbeli hazai labdarúgóklub megkezdi a felkészülést a bajnokság február eleji folytatására. A csapatok nagy többsége Törökországban edzőtáborozik, köztük a listavezető Kolozsvári CFR is.

Egyelőre teljes kerettel zajlik a felkészülés Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR

Elkezdődött az alapozás a hét elején a bajnoki címvédő kolozsvári együttesnél, amelynek játékoskeretében egyelőre kevés változás történt. Mindössze a fiatal, 18 éves kapus, Ionuț Rus érkezését jelentették be, aki az előző években az olasz Lazio ifjúsági csapatánál játszott.

A csapat első edzését megelőzően a CFR vezetőedzője, Antonio Conceicao úgy nyilatkozott, három-négy játékosra lenne szükségük ahhoz, hogy még ütőképesebb csapatot alkossanak. Elmondása szerint leginkább a támadósorban kell erősíteniük, mivel a szezon vége felé nehéz mérkőzések várnak rájuk.

Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR

A távozók terén több újdonságot is fel lehet fedezni, az ősszel kevés lehetőséget kapott Sebastian Mailat kölcsönben a Medgyesi Gaz Metanhoz került. További két játékos, az idegenlégiósok közül Urko Vera és Giuseppe De Luca pedig vélhetően szintén elhagyja a kolozsváriakat a téli szünetben.

Az alapemberek megtartása a cél

A CFR vezetősége jelenleg azzal van elfoglalva, hogy meghosszabbítsa több alapjátékos szerződését – számolt be a GSP internetes portál. A korábban már több külföldi ajánlatot kapott csapatkapitány, Mario Camora, továbbá Juan Culio, Paulo Vinicius, Thierry Moutinho és Ovidiu Hoban CFR-Rrel kötött szerződése a nyáron lejár. Ezen felül a klubnak nehéz lesz megtartania a gólerős George Țucudeant, aki iránt szintén vannak érdeklődők.

Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR

A kolozsvári együttes január 12–26. között a törökországi Antalyában edzőtáborozik, ahol négy felkészülési mérkőzést játszik: január 16-án az ukrán Vorszkla, 18-án a svájci Zürich, 22-én a bolgár Ludogorec, 25-én pedig a szlovák Trencsén lesz a CFR ellenfele.

Edzőváltások a riválisoknál

Nem telhet el edzőváltás nélkül a téli szünet a román 1. Ligában, hiszen biztossá vált, hogy a bajnoki címre törekvő FCSB-nél korábban menesztett Nicolae Dicăt váltó Mihai Teját Edward Iordănescu helyettesíti a Medgyesi Gaz Metan kispadján. A szezont még a bajnok Kolozsvári CFR-nél kezdő trénernek nehéz feladata lesz a bajnokság folytatásakor, hiszen célja bejuttatni az erdélyi csapatot a felsőházi rájátszásba. Eközben az alsóházban is voltak történések, az utolsó helyezett Condordia Chiajna kirúgta Dorinel Munteanut, és helyére Adrian Falubot nevezték ki új edzőnek.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS