HIRDETÉS

Győzni akar a Sepsi OSK az FCSB vendéglátójaként

Sánta Imre 2018. december 04., 21:33 utolsó módosítás: 2018. december 05., 08:37
HIRDETÉS

Először játszik a sepsiszentgyörgyi stadionban az FCSB. A labdarúgó 1. Liga 18. fordulós találkozóján az időjárás-előrejelzések szerint a Sepsi OSK elég zord körülmények között fogadja szerdán este a fővárosi együttest.

Eugen Neagoe és Fejér Béla. Remények szerint örülni fog a meccs végén a szentgyörgyi közönség Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Eugen Neagoe, a Sepsi OSK vezetőedzője arra számít, hogy a városi stadion gyepszőnyege elfogadható állapotban lesz a mérkőzés kezdésére, és egy jó meccset láthatnak majd a szurkolók, akiknek segítségével sikerülhet otthon tartani a három pontot.

A háromszékiek trénere azt is elmondta, hogy a teljes keret a rendelkezésére áll, és az ő felelőssége lesz megtalálni azt az összeállítást, amely sikerrel tudja majd felvenni a harcot a fővárosi együttessel.

A csapat kitartóan készül a fővárosiak elleni csatára Fotó: Facebook/Sepsi OSK

„Jó eredményt értünk el Jászvásáron, ami után egy újabb fontos mérkőzés vár ránk. Örülök annak, hogy nincsenek gondjaink a kerettel, minden játékos bevethető állapotban van, még csak nekem kell kiválasztanom a legmegfelelőbb labdarúgókat az FCSB elleni küzdelemre.

Meg akarjuk nyerni ezt a meccset, és ennek érdekében mindent meg fogunk tenni. Eddig is bebizonyítottuk már, hogy jó csapatot alkotunk, és megérdemelten vagyunk a legjobb hat között.

Egy-két hellyel akár fennebb is lehetnénk, ha nem követtünk volna el hibákat. Remélem, ezek nem ismétlődnek meg, és sikerül megnyerni a holnapi meccset. A csapatnak szüksége van a szurkolók segítségére is, hiszen az eddigi eredményeinket is velük együtt értük el, és erre büszkék lehetnek” – fogalmazott Eugen Neagoe.

A szentgyörgyiek edzője elismerően nyilatkozott az OSK elnökéről, Diószegi Lászlóról, aki egy nappal korábban átvehette a legjobb klubvezetőnek járó díjat. Véleménye szerint ez arra vall, hogy mások is értékelik munkáját, amelyet nem csak a klub, a város, hanem általában a labdarúgás érdekében végzett.

„Diószegi úr egy nagylelkű ember, aki mindig közel áll a csapathoz. Mindig igyekszik megteremteni számunkra azokat a feltételeket, amelyek között nyugodtan végezhetjük a munkánkat, és nem kell más dolgokkal foglalkoznunk. Mindenben segítségünkre van, de nem kell nekem erről beszélnem, mindenki látja, hogy eddig mi valósult meg, és ami ezután is történni fog a csapat érdekében.

Sokat beszélgetünk a csapatról, de soha nem szólt bele a munkámba, és meggyőződésem, hogy bárki is legyen az edző, ezután sem fog megváltozni, mindig hagyni fogja, hogy a szakmai stáb végezze a maga dolgát”

– vélekedett a Sepsi OSK vezetőedzője.

Az FCSB elleni találkozó előtti sajtótájékoztatón jelen volt Fejér Béla is, a háromszékiek fiatal kapusa, aki az utóbbi időben több bizalmat kapott Neagoétól, és az előző három meccsen a kezdőcsapat tagjaként léphetett pályára.

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

A piros-fehérek hálóőre szerint korábban nehéz volt a padon ülve nézni a mérkőzéseket, de az edzéseken végig keményen dolgozott, bízva abban, hogy eljön az ő ideje is.

„Nehéz volt, amíg nem játszhattam, de elsősorban nem ezzel foglalkoztam, hanem naponta kitartóan edzettem. Tudtam, hogy rám is sor következik, és most, hogy megkaptam ezt a bizalmat, igyekszem élni is vele. Az FCSB egy nagyon jó csapat, de ezen sem akarok sokat elmélkedni, igyekszem majd a legjobbat kihozni magamból, hogy itthon tartsuk a három pontot” – nyilatkozta a Sepsi OSK hálóőre.

HIRDETÉS

A szerda este 8 órakor kezdődő Sepsi OSK–FCSB összecsapást a Digi Sport 1, a Dolce Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.

Labdarúgás, 1. Liga, 18. forduló:
kedd
FC Voluntari–Nagyszebeni Hermannstadt 2–0 (0–0),
gólszerző: Richard Gadze (52., 65.)

Bukaresti Dinamo–Kolozsvári CFR 0–3 (0–1)
gólszerzők: Păun (35.), Culio (51., büntetőből), Țucudean (84.)

szerda
17.30 Medgyesi Gaz Metan–FC Viitorul
20.00 Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FCSB

csütörtök
14.00 Dunărea Călărași–Astra Giurgiu
17.00 FC Botoșani–Jászvásári Poli CSM
20.00 Concordia Chiajna–CSU Craiova

Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 19 11 7 1 32–12 40
2. FCSB 18 10 4 4 35–21 34
3. FC Viitorul 18 10 3 5 25–19 33
4. Universitatea Craiova 18 9 5 4 32–15 32
5. Medgyesi Gaz Metan 19 7 7 5 23–24 28
6. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 18 7 6 5 23–18 27
7. Astra Giurgiu 18 6 6 6 20–17 24
8. Nagyszebeni Hermannstadt 19 6 4 9 19–22 22
9. Jászvásári Poli CSM 18 6 3 9 17–27 21
10. FC Botoșani 18 4 8 6 23–27 20
11. Bukaresti Dinamo 19 4 7 8 18–30 19
12. Dunărea Călărași 18 3 8 7 13–18 17
13. Concordia Chiajna 18 4 5 9 12–25 17
14. FC Voluntari 18 2 5 11 17–34 11

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS