HIRDETÉS

Fiatfalván huszonhat percig tartott a mérkőzés

Zátyi Tibor 2017. október 17., 19:51 utolsó módosítás: 2017. október 17., 20:28

Mindhárom csoportban történt meglepetés az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában. Az A csoportban Farkaslaka és a Sporting is begyűjtötte a három pontot, a B-ben az éllovas Kápolnás otthon játszott döntetlent, míg a C-ben Kissolymos Szentpáltól rabolt pontot.

Emlékezés a vértanúkra és focimeccs. Agyagfalván egyszerre két esemény is volt Fotó: Haáz Sándor

Bármelyik csapat megnyerhette volna a Sporting–Zetelaka összecsapást szombaton este. A végeredmény sima hazai győzelmet mutat, ám a pályán teljesen másképp alakult a játék. A házigazdák két szép góllal elléptek az eredményjelzőn, a vendégek azonban nem mondtak le a küzdelemről, és a szünet előtt szépítettek.

Térfélcsere után a zetelakiak kisebb meglepetésre egyenlítettek, majd emberelőnybe kerültek. A Sporting büntetőből ismét vezetést szerzett, de nem sokkal később jött a zetelaki válasz. A győzelmet az a csapat szerezte meg, amely jobban használta ki helyzeteit, a vendégek akár pontokkal is hazatérhettek volna, végül mégis 6–3-as vereséget szenvedtek.

Fotó: Haáz Sándor

Felállt a padlóról Felsőboldogfalva, két fordulóval ezelőtt még 14 gólt kapott, azóta már második sikerét aratta. Fiatfalva legyőzése után Lövétén sikerült a forduló legnagyobb meglepetését okoznia. A csapat ifjúsági játékosa, Kulcsár Márk nagyszerű szólógóljának köszönhetően 1–0-ra győzött.

A második játékrészben hiába egykapuzott Lövéte, a vendégek hősiesen kivédekezték a támadásokat.

Székelyvarságon tartottak a Szentegyháza elleni mérkőzéstől, ám a vendégeknek egyáltalán nem feküdt a kis pálya, kapussal szemben is hibáztak. A hazaiak a több mint kétszáz néző előtt négy gólt szereztek, továbbá több nagy helyzetet is kihagytak.

Betfalva nem használta ki lehetőségeit az első játékrészben Malomfalva ellen, ez pedig a második félidőben megbosszulta magát, a vendégek magukkal vitték a pontokat.

Küzdelmes mérkőzésen Nagygalambfalva 1–0-ra győzött az agyagfalviak vendégeként Fotó: Haáz Sándor

A bogárfalviak féltek a kápolnási kiszállástól, ám a mérkőzésen akár nyerhettek is volna, végül 1–1-es döntetlennel ért véget a találkozó. A Korondi Ifjúság hamar vezetést szerzett Zetelaka II. vendégeként, és a folytatásban előnye megtartására törekedett. Ez végül nem jött össze, hiszen a harcos házigazdák a hajrában fordítottak.

A C csoport táblázatán utolsó előtti helyen álló Kissolymos pontot szerzett a második helyezett Homoródszentpál otthonában, így az élen álló Szentmárton növelte előnyét, ugyanis a Homoród menti rangadón 6–2-re verte Szentpétert.

Fotó: Haáz Sándor

Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság, A csoport, 8. forduló: 

Sporting–Zetelaka 6–3 (2–1), vezették Tifán A. – Bartos L, Kovács B., gólszerzők Balázsi Zoltán (27., 81., 86.), Balázsi Csaba (38., 90+2.), Bíró Botond (90+1.), illetve Tornai Benjamin (45.), Vincze Róbert (66.), András Ervin (83.), kiállítva Bak István (72., Sporting);

Székelyvarság–Szentegyháza 4–0 (2–0), vezették Szabó Sz. – Tamási Z., Ozsváth A., gólszerzők Pál Levente Attila (40., 80.), Tifán Csaba (43.), Szász Zsolt (88.);

Farkaslaka–Szentábrahám 4–0 (2–0), vezették Fodor J. – Bán Zs., Nagy Z., gólszerzők Jankó Levente (33., 44., 52.), Boda Krisztián (72.);

Agyagfalva–Nagygalambfalva 0–1 (0–0), vezették Kovács B. – Sárkány J., Csíki A., gólszerző Szőcs Attila (47.);

Betfalva–Malomfalva 1–3 (0–0), vezették Szabó Sz. – Barabás Z., Kovács L., gólszerzők Zoltáni Róbert (90+1.), illetve László Levente (60.), Jakab Tamás (61.), Kandó Csaba (90+4.);

Fiatfalva–Szentlélek 3–0, a mérkőzés a 26. percben félbeszakadt, mivel a vendégek hatan maradtak, vezették Páll M. – Fazakas K., Fazakas L., gólszerzők Barabás Barna (15.), Mátéfi Attila (18.), Kovács Lehel (20.);

Lövéte–Felsőboldogfalva 0–1 (0–1), vezették Incze D. – Joó R., Incze Á., gólszerző Kulcsár Márk (13.).

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – A csoport
M GY D V GK P
1. Udvarhelyi Sporting 13 10 1 2 43–26 31
2. Lövétei Egyesülés 13 10 0 3 40–17 30
3. Malomfalvi Ifjúság 13 9 1 3 40–19 28
4. Farkaslaki SE 13 8 3 2 50–16 27
5. Nagygalambfalvi SE 13 6 4 3 21–19 22
6. Szentegyházi Vasas 13 6 1 6 31–29 19
7. Agyagfalvi Lendület 13 5 3 5 41–30 18
8. Betfalvi Küküllő 13 5 3 5 38–28 18
9. Szentábrahámi Andycom 13 5 3 5 28–28 18
10. Zetelaki Fenyő 13 6 0 7 25–35 18
11. Fiatfalvi Sóskút 13 4 0 9 22–39 12
12. Székelyvarsági Tartód SE 13 3 1 9 27–36 10
13. Felsőboldogfalvi FTK 13 2 2 9 17–50 8
14. Szentléleki Nyikó 13 1 0 12 19–70 3

B csoport, 8. forduló: 

Bögöz–Gagy 1–1 (1–1), vezették Fodor J. – Bán Zs., Hegyi H., gólszerzők Demeter Attila (2.), illetve Katona Péter (43.);

Farcád–Siménfalva 3–1 (1–0), vezették Ilyés Cs. – Ivácsony Zs., Farkas H., gólszerzők Kerestély Zsolt (40.), Péter Imre (52.), Sándor Mátyás (70.), illetve Tarcsafalvi Lóránt (50.);

Alsóboldogfalva–Hodgya 2–5 (0–4), vezették Fazakas K. – Páll M., Fazakas L., gólszerzők Bigyi Alpár (59.), Borbély Lóránt (85.), illetve Józsa Sándor (11., 16., 18.), László Csaba (39.), Józsa Rajmond (90+2.);

Nagygalambfalva II.–Csekefalva 2–8 (0–5), vezették Kiss I. – Kiss T., Ráduly I., gólszerzők Szőcs Attila (61., 63.), illetve Bálint Andor (14., 47.), Balaj Sándor (17.), Fazakas Barna (19.), Murvai István (36., 43., 53.), Tutó Balázs Levente (71.);

Kápolnás–Bogárfalva 1–1 (0–0), vezették Kovács T. – Csíki I., Lőrincz Gy., gólszerzők Both Lajos (79.), illetve Magyari András (77.);

Zetelaka II.–Korondi Ifjúság 2–1 (0–1), vezették Tamási Z. – Szabó Sz., Ozsváth A., gólszerzők Csergő Szilárd (84.), Vincze Róbert (87.), illetve Ambrus Zoltán (4.);

Székelyderzs–Parajdi SE 0–8 (0–2), vezették Kovács B. – Bartos L., Csíki A., gólszerzők Kénesi Lehel (21., 31.), Răzvan Hofman (47., 85.), Kénesi Ferenc (60., 89.), Ambrus László (63.), Fülöp Attila (74.), kiállítva Bertalan Lehel (Székelyderzs, 75.).

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – B csoport
M GY D V GK P
1. Zetelaka II. 13 10 2 1 32–16 32
2. Farcádi SE 13 8 3 2 24–16 27
3. Siménfalvi Ifjúság 13 8 2 3 43–21 26
4. Korondi Ifjúság 13 8 1 4 29–26 25
5. Kápolnási SE 13 7 2 4 40–29 23
6. Csekefalvi Fortuna 13 5 5 3 46–33 20
7. Bogárfalvi Gordon 13 5 4 4 37–41 19
8. Parajdi SE 13 4 3 6 35–37 15
9. Bögözi SE 13 4 3 6 26–30 15
10. Gagyi Gagyvize 13 3 4 6 19–26 13
11. Hodgyai Budvár 13 3 3 7 31–36 12
12. Alsóboldogfalvi Akarat 13 4 0 9 30–39 12
13. Székelyderzsi SE 13 2 2 9 29–44 8
14. Nagygalambfalva II. 13 2 2 9 25–52 8

C csoport, 8. forduló:

Homoródszentmárton–Homoródszentpéter 6–2 (3–0), vezették Kovács L. – Sárkány J., Nagy Z., gólszerzők Imre Árpád (14., 76.), Lakatos Sándor (18.), Kiss Zsolt (25., 58.), Bencze Rajmond (88.), illetve Schnaider Emil (72., 90.);

Homoródszentpál–Kissolymos 1–1 (0–1), vezették Ilyés Cs. – Ivácsony Zs., Farkas H., gólszerzők Farkas Zoltán (49.), illetve Fazakas László (43.);

Kobátfalva–Betfalvi Ifjúság 4–1 (1–1), vezették Barabás Z. – Kiss I., Kiss T., gólszerzők Tarcsafalvi Szabolcs (5., 65.), Kiss Jenő (51.), Boros Zoltán (83.), illetve Sándor Attila (45+2.);

Oklánd–Alsósófalva 3–0 (0–0), vezették Joó R. – Incze D., Incze Á., gólszerzők Cseke Milán (51.), Makkai Zsolt (70., 87.);

Zeteváralja–Kányád 3–3 (1–1), vezették Tifán A. – Csíki I., Lőrincz Gy., gólszerzők Ilyés Richárd (24., 79.), Sebők Tóni (69.), illetve András Norbert (15.), Péter Róbert (72.), Péter Béla (90+1.);
a Parajdi SK szabadnapos volt.

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – C csoport
M GY D V GK P
1. Homoródszentmártoni Reménység 10 8 0 2 40–13 24
2. Kobátfalvi Nyikó 10 6 3 1 25–14 21
3. Oklándi Rika 10 6 1 3 25–21 19
4. Parajdi SK 10 5 2 3 27–17 17
5. Homoródszentpáli Radicza 10 5 2 3 21–16 17
6. Zeteváraljai SE 10 5 2 3 20–17 17
7. Kányádi SK 10 5 1 4 37–30 16
8. Kissolymosi SE 10 3 2 5 24–22 11
9. Homoródszentpéteri SE 10 2 0 8 16–31 6
10. Betfalvi Ifjúság 10 1 1 8 10–42 4
11. Alsósófalvi SE* 10 2 0 8 16–38 0
*Alsósófalvi SE büntetve 6 ponttal

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS