HIRDETÉS

Farkaslaka legyőzésével őszi bajnok a Sporting

Zátyi Tibor 2017. november 14., 17:26 utolsó módosítás: 2017. november 14., 20:34

A Székelyudvarhelyi Sporting múlt hét végén Farkaslaka legyőzésével matematikailag is bebiztosította őszi bajnoki címét az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság A csoportjában. A B-ben a sokáig éllovas Korondi Ifjúság kiütéses vereséget szenvedett, így a telet a Zetelaka II. tölti az élen.

Igazi rangadó volt a Sporting–Farkaslaka mérkőzés Fotó: Barabás Ákos

Rangadót rendeztek szombaton, Farkaslakát fogadta az éllovas Sporting. A közel százötven néző előtt megrendezett mérkőzésen tapogatózva kezdődött a játék, majd jöttek a helyzetek is, mindkét kapu veszélyben forgott. A hazaiak a félidő végén büntetőből szerezték meg a vezetést, majd térfélcsere után egy jól eltalált lövéssel kettőre növelték előnyüket.

A címvédő nem adta fel, egy fejesgóllal gyorsan szépített, majd felpörögött, és a 69. percben egyenlített.

Úgy tűnt, hogy a döntetlennel mindkét tábor megelégszik, ám a hazaiak egy farkaslaki védő hibájából megszerezték harmadik góljukat. Győzelmének köszönhetően a Sporting négy pont előnyre tett szert, így az utolsó forduló eredményétől függetlenül megszerezte az őszi bajnoki címet.

Fotó: Barabás Ákos

Besűrűsödött a dobogóért folytatott harc, hiszen Szentábrahám ellen aratott győzelmének köszönhetően Lövéte pontszámban utolérte Farkaslakát, és a negyedik Malomfalvának sem volt nehezebb megszereznie a három pontot a szomszédos Szentlélek ellen.

Nagyon érdekesen alakult az eredmény a Felsőboldogfalva–Nagygalambfalva mérkőzésen. A második félidő elején a hazaiaktól Józsa Károly ívelte be a labdát, a vendégektől pedig Pap András saját kapujába fejelt.

Fotó: Barabás Ákos

A középkezdést követően pillanatok alatt szabadrúgáshoz jutottak a galambfalviak, Pap ívelte be a labdát, Józsa pedig saját kapujába juttatta a játékszert. A hátramaradt időben a hazaiak még rúgtak egy kapufát, az eredmény viszont nem változott.

A B csoport korábbi éllovasa, a Korondi Ifjúság meglepő, kiütéses vereséget szenvedett hazai pályán Bogárfalvától.

A vendégek ellentámadásos taktikája tökéletesen működött, a szünetben 3–0-ra vezettek, a bogárfalviak szerint még akkor sem hitték, hogy övék lesz a három pont. A hazaiak a második félidőben 5–0-s hátrányban teljesen feladták a mérkőzést, végül nyolccal kaptak ki. Az éllovas Zetelaka II. legyőzte Siménfalvát, így a zetelaki fiatalok lettek az őszi bajnokok.

Fotó: Barabás Ákos

A fegyelmi bizottság hétfőn döntést hozott az Alsósófalva–Szentmárton mérkőzés óvásával kapcsolatban, a mérkőzés végeredménye 0–3, a hazai csapatot pénzbírsággal és hat pont levonásával büntették (olyan labdarúgó lépett pályára, aki nem volt leigazolva).

Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság, 12. forduló:

A csoport, 12. forduló: 
Betfalva–Zetelaka 3–0 (2–0), vezették Kovács B. – Feleki B., Csíki A., gólszerzők Florin Șorodoc (8., 78.), Tiboldi József (23.);
Székelyudvarhelyi Sporting–Farkaslaka 3–2 (1–0), vezették Bálint A. – Fodor J., Szabó A., gólszerzők Demény Norbert (39.), Kovács Tamás (55.), Bíró Botond (83.), illetve Somolyák Csaba (57.), Márton Csongor (69.);
Agyagfalva–Székelyvarság 3–1 (1–1), vezették Kovács B. – Kiss I., Kiss T., gólszerzők Séra Attila (30.), Bartalis Albert (62.), Birtalan Szabolcs (76.), illetve Pál Attila (23.);
Fiatfalva–Szentegyháza 2–4 (1–2), vezették Ilyés Cs. – Ozsváth A., Fazakas L., gólszerzők Mihály István (37., öngól), Leonhardt Róbert (79.), illetve Gergely Tibor (4., 70.), Márton Zsolt (20., 77.);
Lövéte–Szentábrahám 6–1 (2–1), vezették Szabó Sz. – Kovács L., Csíki I., gólszerzők Demeter Emil (6., 16., 61., 64.), Fórika Zsolt (47., 73.), illetve Bodó Balázs (26.);
Felsőboldogfalva–Nagygalambfalva 1–1 (0–0), vezették Szécsi B. – Tamási Z., Ambrus Sz., gólszerzők Pap András (53., öngól), illetve Józsa Károly (54., öngól);
Székelyszentlélek–Malomfalva 1–5 (0–3), vezették Sárkány J. – Incze D., Bartos L., gólszerzők Miklós Levente (67.), illetve Birtalan Barna (39., 42.), Szász Dénes (45.), László Levente (58.), Pál Árpád (74.).

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – A csoport
M GY D V GK P
1. Udvarhelyi Sporting 13 10 1 2 43–26 31
2. Lövétei Egyesülés 13 10 0 3 40–17 30
3. Malomfalvi Ifjúság 13 9 1 3 40–19 28
4. Farkaslaki SE 13 8 3 2 50–16 27
5. Nagygalambfalvi SE 13 6 4 3 21–19 22
6. Szentegyházi Vasas 13 6 1 6 31–29 19
7. Agyagfalvi Lendület 13 5 3 5 41–30 18
8. Betfalvi Küküllő 13 5 3 5 38–28 18
9. Szentábrahámi Andycom 13 5 3 5 28–28 18
10. Zetelaki Fenyő 13 6 0 7 25–35 18
11. Fiatfalvi Sóskút 13 4 0 9 22–39 12
12. Székelyvarsági Tartód SE 13 3 1 9 27–36 10
13. Felsőboldogfalvi FTK 13 2 2 9 17–50 8
14. Szentléleki Nyikó 13 1 0 12 19–70 3

B csoport, 12. forduló: 
Bögöz–Alsóboldogfalva 2–1 (1–1), vezették Tamási Z. – Kiss I., Kiss T., gólszerzők Vass Zoltán (35.), Káló Zsolt (66.), illetve Borbély Lóránt (31.);
Nagygalambfalva II.–Farcád 0–2 (0–1), vezették Ozsváth A. – Ilyés Cs., Fazakas L., gólszerző Miklós Szabolcs (18., 60.);
Kápolnásfalu–Gagy 4–1 (3–1), vezették Szabó Sz. – Kovács L., Csíki I., gólszerzők Both Lajos (8.), Lőrincz Szabolcs (33.), Lőrincz Ádám (41.), Elekes Tibor (53.), illetve Márton Attila (26.);
Zetelaka II.–Siménfalva 1–0 (0–0), vezették Szabó Sz. – Hegyi H., Lőrincz Gy., gólszerző Miklós Attila (56.);
Székelyderzs–Hodgya 1–3 (1–1), vezették Fodor J. – Tifán A., Puja T., gólszerzők Konnát Szilárd (32.), illetve László Csaba (39., 89.), Józsa Sándor (82.);
Korondi Ifjúság–Bogárfalva 0–8 (0–3), vezették Kovács T. – Joó R., Farkas H., gólszerzők Magyari András (14., i23., 30.), Bálint Lóránt (69.), Györgydeák Milán (75., 77., 79.), Vajda Mircea (85.);
a Parajdi SE–Csekefalva találkozót november 25., 14 órára halasztották.

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – B csoport
M GY D V GK P
1. Zetelaka II. 13 10 2 1 32–16 32
2. Farcádi SE 13 8 3 2 24–16 27
3. Siménfalvi Ifjúság 13 8 2 3 43–21 26
4. Korondi Ifjúság 13 8 1 4 29–26 25
5. Kápolnási SE 13 7 2 4 40–29 23
6. Csekefalvi Fortuna 13 5 5 3 46–33 20
7. Bogárfalvi Gordon 13 5 4 4 37–41 19
8. Parajdi SE 13 4 3 6 35–37 15
9. Bögözi SE 13 4 3 6 26–30 15
10. Gagyi Gagyvize 13 3 4 6 19–26 13
11. Hodgyai Budvár 13 3 3 7 31–36 12
12. Alsóboldogfalvi Akarat 13 4 0 9 30–39 12
13. Székelyderzsi SE 13 2 2 9 29–44 8
14. Nagygalambfalva II. 13 2 2 9 25–52 8

A C csoportban már korábban lejárt az őszi szezon.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS