HIRDETÉS

Ezt a meccset nehéz lett volna megnyerni: kihagyott büntető, és három öngól

Gergely Imre 2018. október 15., 13:03 utolsó módosítás: 2018. október 15., 13:04
HIRDETÉS

Elszenvedte első vereségét a Gyergyóremetei Kereszthegy együttese a teremlabdarúgó 2. Liga idei kiírásában. A Fortius Buzău látogatott a hét végén a remetei sportcsarnokba, a vendégek el is vitték a három pontot.

Már az első félidőben eldőlt a remetei mérkőzés Fotó: Facebook/ACS Fortius 2014 Buzău

Az első félidőben egyértelműen a bodzavásári csapat volt a jobb, 0–4 is állt az eredményjelzőn. Szünetig szépített a hazai csapat. Térfélcsere után már kiegyenlítettebbé vált a játék, sikerült közelebb zárkóznia a remeteieknek, de így is három góllal, 6–3-ra nyert a Fortius.

A találkozóval kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy

a közönség ritka módon négy öngólt is láthatott, ebből három hazait.

Emellett a remeteiek részéről kimaradt egy hatméteres, a vendégek pedig két tízméteres kisbüntetőt rontottak.

Rajtolt az U16-os bajnokság is

Öt Hargita és Kovászna megyei csapat alkotja az U19-es korosztályú futsalbajnokság 3. csoportjának mezőnyét. Az első mérkőzés vasárnap zajlott Kézdivásárhelyen, ahol a házigazda KSE a Gyergyóremetei Kereszthegy fiataljait fogadta. A remeteiek újoncok a sorozatban, és ennek megfelelően a tapasztaltabb háromszékiek különösebb nehézség nélkül 7–2-re nyerték a találkozót. Ugyanebben a csoportban csütörtökön 18.30-tól Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó–FK Székelyudvarhely mérkőzést rendeznek. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal visszalépése miatt a Csíkszeredai Imperial Wet az első fordulóban szabadnapos.

A Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó hétfőn 18.30-kor a Kézdivásárhelyi SE-t fogadja a szárhegyi sportcsarnokban.

HIRDETÉS

Teremlabdarúgás, 2. Liga, 4. forduló:
Gyergyóremetei Kereszthegy–Fortius Buzău 3–6 (1–4)
Galaci United II.–Futsal Ceahlăul Piatra Neamț 6–1 (2–1)
Inter Gyergyó–Kézdivásárhelyi SE – hétfő, 18.30
Pro Academy Fălticeni–Segesvári Pro Tineret – október 28.
A Marosvásárhelyi VSK szabadnapos volt.

Teremlabdarúgó 2. Liga, 2018–2019-es szezon
M GY D V GK P
1. Marosvásárhelyi VSK 13 11 0 2 83–36 33
2. Kézdivásárhelyi SE 12 8 1 3 86–52 25
3. Galaci United II. 13 8 0 5 48–44 24
4. Fortius Buzău 11 7 0 4 58–47 21
5. Gyergyóremetei Kereszthegy 13 6 1 6 50–58 19
6. Futsal Ceahlăul Piatra Neamț 13 4 0 9 72–67 12
7. Inter Gyergyó 12 2 1 9 44–71 7
8. Segesvári Pro Tineret 13 2 1 10 50–116 7
9. Pro Academy Fălticeni 0 0 0 0 0–0 0

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS