HIRDETÉS

Elengedte három gólra ellenfelét a GYHK

Józsa Csongor 2018. november 19., 21:09 utolsó módosítás: 2018. november 19., 22:21
HIRDETÉS

Hat perc alatt került nagy hátrányba a gyergyószentmiklósi jégkorongegyüttes. Két harmadon át szaladtak az eredmény után, de a brassóiak behúzták a diadalt.

Képünk illusztráció Fotó: Gábos Albin

Hatpontos mérkőzésen fogadta a Gyergyói Hoki Klub a Brassói Coronát hétfőn délután. A meccs végkimenetele beleszámított mind a jégkorong Erste Ligába, mind pedig a román pontvadászatba.

Ebben az idényben a két együttes kétszer találkozott egymással, érvényesítették a hazai pálya előnyét. A GYHK remek sorozatot tudott maga mögött az Erste Ligában, zsinórban ötször diadalmaskodott. A Cenk alatti gárda is jó mutatókkal rendelkezett, nem hiába van a dobogó harmadik fokán a közös bajnokságban.

Az első harmadban sokkal aktívabb volt a brassói együttes, több helyzetet dolgozott ki a házigazdák kapuja előtt. A gólgyártás sorozatát is ők indították, negyedórát követően szerezték meg a vezetést. A Hargita megyeiek nem tudtak újítani, ezt pedig a vendégek gyorsan kihasználták, még az első szünetig két alkalommal megzörgették a hálót (0–3).

Összeszedettebb GYHK korcsolyázott ki a jégre a második felvonásra.

Igaz, hogy a Corona nem erőltette annyira a támadójátékát, inkább a területek lezárására összpontosított. A szépítést összehozta a gyergyói gárda (1–3).

HIRDETÉS

A GYHK a utolsó játékrészben megpróbált visszajönni a hátrányból. Szinte kétszer annyiszor lőtt kapura, mint az ellenlábasa, viszont nem jött össze a gólszerzés. Az utolsó percekben lehozta kapusát a házigazda, egy rossz passz viszont végleg eldöntötte a pontok sorsát.

Megszakadt a Gyergyói Hoki Klub remek sorozata, míg a Brassói Corona maradt az Erste Liga harmadik helyén.

Mestermérleg

Vaclav Novak, másodedző, Gyergyói HK. „Az első harmad nem volt jó, és emiatt szenvedtünk vereséget, de el kell mondanom, hogy a második és harmadik játékrészben már nagyon sokat dolgoztak a fiúk, mindent megtettek. Nagyon akartuk a fordítást, szavunk sem lehet az küzdőszellemre. Helyzeteink is voltak, de ezúttal csak egyszer sikerült betalálnunk.

Vannak olyan napok, amikor sehogy sem sikerül gólt lőni. Ez egy ilyen nap volt.

Gratulálok Brassónak, de a mi csapatunkat is csak dicsérni tudom, a rosszul sikerült első harmad utáni hozzáállás miatt. Ez így jött össze, készülünk, dolgozunk tovább.”

Greg Lindqvist, vezetőedző, Brassói Corona. „Nem volt könnyű mérkőzés. Jókor jöttek a góljaink az első harmadban,

kihasználtuk az ellenfél néhány hibáját, és amikor nekik voltak nagy helyzeteik, akkor sikerült kivédekeznünk kapott gólok nélkül.

A második harmadban nekik jött ki jobban a lépés, gólt is szereztek, de két gólt sikerült megőrizni az előnyből, és ez elég volt a mérkőzés megnyerésére. Fontos három pontot szereztünk az Erste Ligában és a romániai bajnokságban, örülünk a győzelemnek.”

Jégkorong, Erste Liga és román bajnoki alapszakasz:

Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona 1–4 (0–3, 1–0, 0–1).
Gólszerzők: Tomanek Roman (29.), illetve Gliga Roberto (14., 59.), Tendler Jereme (18.), Péter Balázs (20.).
Kapura lövések: 23–27.
Kiállítás: 2–6 perc.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS