HIRDETÉS

Dinu Gheorghe–Bálint László páros az ASA-nál

Vásárhelyi-Nyemec Réka 2017. június 16., 09:52 utolsó módosítás: 2017. június 16., 11:41

Dinu Gheorghe lett a Marosvásárhelyi ASA labdarúgóklubjának menedzsere, míg a másodosztályba visszaesett csapat vezetőedzőjévé a 38 éves Bálint László Györgyöt nevezték ki – jelentették be csütörtökön.

Fotó: Facebook

A 61 éves sportvezetőt aligha kell bemutatni a romániai futball ismerőinek, hiszen hosszú pályafutása során már dolgozott a Bukaresti Rapid, a Brassói FC, az Astra Giurgiu, valamint a Bukaresti Dinamo egyesületénél.

A szakmai feladatokat ellátó, brassói származású Bálint „Gyuszi” játékosként szülővárosa csapatán kívül például a Kolozsvári CFR-nél, az UTA-nál, az Urziceni-nél és a Diósgyőrnél volt hátvéd.

HIRDETÉS

Attól a Tatrangtól vonult vissza, amelyiknek edzője volt. Később a Brassói FC-nél volt másodedző, míg legutóbb a Clinceni alakulatánál dolgozott.

Az ASA közleménye alapján a csapat összetartása június 26-án lesz. A klub, mint ismeretes, korábban fizetésképtelenné vált, újraszervezési tervéről ugyanakkor még nem döntött a törvényszék.

A legutóbbi halasztás után július közepére vártak végleges határozatot.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS