Egyéb sportok
Imperial Wet
Kosárlabda

Áprilistól Tokióban őrzik az olimpiai lángot

MTI 2020. március 29., 15:55 utolsó módosítás: 2020. március 29., 22:44

Áprilisban Tokióba viszik az olimpiai lángot, amelyet addig Fukusimában őriznek. Elindították, majd leállították a lángfutást.

Áprilistól Tokióban őrzik az olimpiai lángot
galéria
Valamivel több mint két hete lobbant fel az olimpiai láng Fotó: Comitetul Olimpic Sportiv Roman

A lángfutás váltóját szerdán azért állították le, mert kedden eldőlt, nem idén, hanem jövőre rendezik meg a tokiói nyári játékokat. A láng március 12-én lobbant fel a hagyományos keretek között, de a szokásosnál kevesebb, mindössze száz meghívott és akkreditált vendég részvételével az ókori játékok helyszínén, Olümpiában.

A hétnapos görögországi váltófutás után a házigazda japánok március 19-én vették át a fáklyát az athéni Panathinaiko Stadionban a koronavírus-járvány miatt nézők és delegációk részvétele nélkül megrendezett ünnepség keretében. Menet közben, Spártában a sok érdeklődő miatt a Görög Olimpiai Bizottság kénytelen volt rövid időre félbeszakítani a váltót.

A láng március 20-án érkezett meg Japánba, ahol rögtön az első napon tömegjelenetek játszódtak le annak ellenére, hogy a kormány kérte, ne legyenek nagyobb csoportosulások a helyszíneken. A további napokon is hasonlóan nagy népszerűségnek örvendett a lángváltó, a helyieket nem igazán lehetett rávenni, hogy tartózkodjanak a futás helyszíni megtekintésétől.

A játékok halasztásáról szóló keddi döntés után a szervezők bejelentették, hogy a váltót törlik, de az olimpia jelképe marad Japánban a remény szimbólumaként. Egyelőre Fukusimában őrzik, majd a fővárosba szállítják, ahol a városközpontban egy biztonsági lámpásban lesz, olyan helyen, ahol nem vonz nagy tömegeket.

A szervezők kitértek rá: a jövő évi lángfutás szervezésekor elsőbbséget élveznek majd azok, akik idén részt vettek volna a váltóban. A láng az eredeti tervek szerint 121 napon át, 47 japán prefektúrán keresztül mintegy 20 ezer kilométert megtéve jutott volna el a nyitóünnepségig – írta az olimpiai hírekre és sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál.

Marad az júliusi-augusztusi időpont?

A New York Times és az NHK japán állami műsorszolgáltató egyaránt úgy értesült, hogy 2021. július 23-án veszi kezdetét a tokiói olimpia, és augusztus 8-án ér véget. Az amerikai napilap szerint napokon belül megtörténik az új dátum hivatalos bejelentése. A cikk szerint nem véletlen, hogy szinte napra pontosan ugyanakkor rendezhetik az olimpiát jövőre, amikor idén nyáron lett volna, hiszen ez a legjobb időszak az NBC Universal számára, amely több mint egymilliárd dollárt fizet a játékok egyesült államokbeli médiajogaiért. Mark Adams, a NOB szóvivője csupán annyit reagált: az új időpont egyelőre csak spekuláció.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat