Kimentették a vízből a kiskorút, aki szinte életét vesztette

Antal Erika 2020. június 30., 21:51

Egy vízzel teli gödörbe esett egy kiskorú Felsőidecsen, a Maros-folyó medrének közelében kedden délután hat óra körül. A helyszínre riasztották a rendőröket, tűzoltókat és egy mentőegységet is.

A helyszínen is küzdöttek a mentősök a fiatal életéért Fotó: Maros megyei tűzoltóság

A falubeliek és a szászrégeni tűzoltók kiemelték a vízből a fiatalt, de az már nem lélegzett. A mentősök újjáélesztéssel próbálkoztak, majd megérkezett Marosvásárhelyről a mentőhelikopter is, amely a sürgősségi osztályra szállította a fiatalt. Ott sikerült újjáéleszteni.

A helyszínelők megállapították, hogy egy 13 éves kiskorúról van szó, aki két másik kiskorú társával indult fürödni a Maros árterületére, ahol elmerült a vízben, és már nem tudott kijönni. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, keresik, hogy ki a felelős a kiskorú balesetéért.

{A}