Idén is megszervezik a Kárpáti Kalandversenyt

Antal Erika 2020. június 29., 16:48

A Szováta és a bözödújfalusi tó közötti területen szervezi meg augusztus 7–9. között az Outward Bound az idei Kárpáti Kalandversenyt. A résztvevőknek – négyfős csapatoknak – az új helyszínen közel száz km-t kell megtenniük gyalog, vízen és kerékpáron, miközben kötélpróbákkal is szembesülnek.

Archív Fotó: Outward Bound

A vízi próbánál tutajépítésre és tutajozásra lehet számítani. Összesen harminc óra áll a versenyzők rendelkezésére ahhoz, hogy nemcsak fizikai, de szellemi erejüket is összemérjék. Az idei kiadás újdonságáról Kiss Emőke, a szervezet munkatársa a Székelyhonnak elmondta, most egyénileg is be lehet nevezni, és ebben az esetben a szervezők segítenek csapatot találni.

Az Outward Bound úgy szervezi meg a kalandversenyt, hogy a résztvevőknek a természetközeli élmények és kihívások mellett biztonságban legyen az egészsége, betartva a hatályban lévő rendelkezéseket.

A szervezők várják a támogatók és versenyzők jelentkezését. Amennyiben valaki támogatni szeretné a programot, a carpathianadventure@outwardbound.ro címen léphet kapcsolatba az Outward Bounddal. Aki pedig szeretne benevezni, július 15-ig megteheti, a jelentkezési ívet, versenyszabályzatot és a további információkat itt találja.

{A}