Ezért volt a szokásosnál is hangosabb a vegyipari kombinát

Simon Virág 2020. június 29., 13:37

Ebben a hónapban immár a második, kívülről is észlelt meghibásodás történt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátban. Ez utóbbi miatt egész éjszaka a megengedettnél hangosabban működött az egyik berendezés, több kilométeres körzetben hallani lehetett a zajt.

Nemcsak az udvaron, hanem a környező házakban, tömbházakban is hallani lehetett a zajt Fotó: Haáz Vince

A közösségi oldalakon már késő este is jelezték, hogy az eddiginél jóval hagosabban működik a vegyipari kombinát, olyannyira, hogy nyitott ablakkal öt kilométeres körzetben nem lehetett pihenni. Reggel a környezetőrségnél is több panaszt iktattak, kérve, hogy vizsgálják ki miként történhetett mindez meg. Közben az Azomureș vegyipari kombinát a közösségi oldalán pár soros közleményben tudatta, hogy műszaki meghibásodás történt az egyik berendezésben, ezért a megengedettnél hangosabban fog működni éjszaka.

{A}

Mint a Székelyhon érdeklődésére a Maros Megyei Környezetőrség aligazgatója, Lucian Branea elmondta, a vegyipari kombinátnál elromlott az egyik berendezés, így annak leállítása és újraindítása miatt volt a megszokottnál nagyobb zaj. Náluk is több lakó panaszt emelt emiatt, de ők jelen esetben semmit nem tehetnek.

A vegyipari kombinát környezetvédelmi engedélyben is szerepel és a törvény is lehetővé teszi, hogy a berendezések indításakor és leállításakor a megengedettnél zajosabban működjön a gyár. Ők is jelentették, hogy erre lehet számítani

– mondta az aligazgató.

Júniusban ez már a második eset, amikor a műtrágyát gyártó gyár gyakorlatilag ráijeszt a marosvásárhelyiekre és környező települések lakóira. Június 10-én, szintén egy berendezés meghibásodása és leállása miatt narancssárga füst borította el a város felett az eget.